Egy barátja hívta fel figyelmét Oscar Wilde a századvég fülledt légkörét árasztó biblikus drámájára, melynek alapján a szövegkönyvet – kevés változtatással – a komponista maga készítette. A Keresztelő Szent János haláláról szóló evangéliumi beszámoló szerint Heródes Antipás negyedes fejedelem azért fogatta el és zárta börtönbe Jánost (Jochanaan), mert az figyelmeztette, hogy a mózesi törvények szerint nem élhet együtt testvére feleségével, Heródiással, el kell őt bocsátania. Ám a király tisztelte a prófétát, és félt tőle, ezért nem bántotta, csak rabságban tartotta, egy sötét ciszternába vetve. Amikor Heródes születésnapját ünnepelte, az volt legfőbb kívánsága, hogy mostohalánya, a gyönyörű és vonzó Salome táncot lejtsen szórakoztatására. Annyira vágyott e látványra, hogy előre megígérte, bármit megad hálából a táncért, meg is esküdött rá nyilvánosan és ünnepélyesen. A tánc után, anyja tanácsára – aki érthetően gyűlölte a bűneiért őt folyamatosan szapuló Jánost, Salome, a próféta levágott fejét követelte.

A bibliai történetet az aberrált lelkű, de ezzel együtt zseniális tehetségű író, Wilde négy ponton egészítette ki saját egzaltált fantáziájával:
1. Egy fiatal katonatiszt, a szír Narraboth beleszeret a királylányba, majd reménytelen és féltékeny szerelme okán kardjába dőlve öngyilkosságot követ el.
2. Salome Heródesnek ropott vad, érzéki és eksztatikus táncát anyaszült meztelenül fejezi be.
3. Mivel a királylány beteges érzéki vágyra gyúl János iránt, a viszonzatlanságot maga bünteti bosszúból a lefejeztetéssel és a levágott fej csókolgatásával. Wildénél nem Heródiás a lefejeztetés ötletgazdája, noha maga is rendkívül örül lánya kérésének.
4. Végül Saloménak is meg kell halnia.

Épp elég dekadencia egyetlen egyfelvonásos zeneműben, mely még hosszú ideig az operaházak állandó botrányköve marad! Maga Strauss is tisztában volt ezzel, egészen nyilvánvaló, hogy a züllött, fülledt, buja európai századvégnek akart görbe tükröt mutatni. A szereplők torz lelkivilágának kifejezésére Strauss szétrobbantott minden korábbi zenei konvenciót. Határtalan atonalitás, kromatika, disszonancia, kakofónia, fizikálisan és idegileg szinte elviselhetetlen, a halláskárosodás határát súroló crescendók: főszerephez jut itt minden eddig tiltott zenei tabu. Az ifjú Schönberg és baráti köre számára szinte kinyilatkoztatási élmény mindez, ám ne feledjük: Strauss esetében e szokatlan zenei eszközök kizárólag az extrém cselekmény adekvát kifejezését szolgálják! János zenei világa például romantikus és patetikus módon tonális, ezzel ellenpontozva a többiek betegességét. Persze a próféta is egzaltált a maga nemében, mégis az elvadult, sáskán és vadmézen élő, teveszőr csuhát hordó hős: maga Strauss, a kitaszított különc zseni.

A sápadt hold baljós fénye világítja meg Heródes udvarát. Narraboth, a fiatal szír katonatiszt megbabonázva figyeli a csodaszép Salome hercegnőt. Egyszer csak felcsendül a ciszternából Jochanaan próféta hangja, aki Jézusról jövendöl. Salome kisiet a palota udvarára, mert nem bírja már elviselni, ahogyan mostohaapja mohó szemeivel szinte levetkőzteti. A szűz ekkor meghallja Jochanaan hangját, és a katonáktól érdeklődik a próféta után, aki már azért is érdekes lehet a királylány számára, mert Heródes egyedül tőle fél, anyja pedig gyűlöli. A tetrarcha újra behívatná mostohalányát a palotába, de az nem engedelmeskedik, hanem élénken tovább érdeklődik a próféta felől. Ha nem öreg, látni akarja, s beszélni akar vele; noha figyelmeztetik, hogy Heródes szigorúan megtiltotta ezt mindenkinek, még a főpapnak is. Salome azonban hajthatatlan. Pontosan tudja, hogy Narraboth titokban a rajongásig imádja, tehát apró kegyeket ígérve csakhamar lekenyerezi a katonatisztet, aki felhozatja Jochanaant a ciszternából. A próféta mindjárt Heródiást, Salome anyját keresné, kinek sorolni kezdi számtalan parázna bűnét. Beszélni akarna vele, hogy megtérésre szólítsa, vagy ha nem, Isten bosszúálló ostorát helyezze kilátásba számára. Az őt buja tekintettel méregető leány taszítja, vele nem akar beszélni. Salomében azonban egyre hevesebb szexuális vonzalom támad a próféta iránt. Narraboth hiába próbálja visszatartani a lányt, ezért végül féltékeny kétségbeesésében a saját kardjába dől, de ez sem gátolja meg a hercegnőt abban, hogy tovább ostromolja Jochanaant. A feszültség háromszorosan fokozódik. A hercegnő először a próféta testének szépségét, másodszorra a haját, végül ajkait dicséri, a próféta viszont egyre hevesebben ostorozza cédatermészetű anyjához hasonló romlottságáért. Közli vele, hogy csak Krisztus bocsáthatná meg buja vágyait. De Salomét ez nem érdekli, makacsul azt hajtogatja, hogy szájon kívánja csókolni a prófétát, aki ezért végül megátkozza, és visszamászik a ciszternába.
Heródes siet ki a palotából, Salomét keresi. Csaknem felbukik a szír katonatiszt holttestében. Heródiást szörnyen idegesíti, hogy férje állandóan vágyakozóan ragadozó szemekkel mered leányára. A király drága borral, majd ízletes gyümölcsökkel kínálja a sápadt hercegnőt, aki mindent visszautasít. Időnként kihallatszik Jochanaan hangja a ciszternából, amit Heródiás szeretne elhallgattatni. Öt egymással a vallásról civakodó zsidó szeretné kikérni Heródestől a prófétát, de hiába. Heródiás unja a zsidók szakadatlan vitáját, a királyt viszont szórakoztatja. Két nazarénus is jelen van, így Krisztus is szóba kerül, akiről Jochanaan jövendölt. Hogy Messiásnak, megváltónak tartják őt az emberek, és sok csodát tesz. Heródest érdekelnék a csodák, de mikor megtudja, hogy Jézus halottakat is feltámaszt, mindjárt meg akarná neki tiltani, hiszen szörnyű lenne, ha áldozatai visszatérnének!

Inkább arra kéri mostohaleányát, hogy végre táncoljon neki. Heródiás eleinte nem akarja ezt, de a király mindent megígér, ha Salome teljesíti kívánságát. Meg is esküszik királyságára, életére, sőt Istenre is. Salome ekkor járja el bűvöletes hét-fátyol-táncát, mely végén anyaszült meztelen lesz. Heródes csaknem magánkívül van a gyönyörtől, és tudakolja, hogy a hercegnő mit kíván cserébe. A királylány Jochanaan fejére tart számot egy ezüsttálcán. Heródes mindent megtesz, hogy lebeszélje erről, különböző kincseket, vallási ereklyéket is felkínál, de hiába. Heródiás hisztérikusan kacagó elégtétellel nyugtázza leánya konok ragaszkodását a próféta fejéhez. Végül a király megadja az engedélyt, mert nem akar esküszegővé válni. Felesége pedig észrevétlenül lehúzza ujjáról a halált jelentő pecsétgyűrűt, és a hóhérnak küldi, nehogy az uralkodó még meggondolja magát.

A hóhér lassan levonul a ciszternába, Salome pedig figyel, de nem hall jajkiáltást, csak egy tompa koppanást. Majd a hóhér kinyújtja neki a ciszternából az ezüsttálcát, Jochanaan levágott, véres fejével. Salome pedig, ez az irtóztató teremtés a félhomályban csókolózni kezd szerelmével.

Heródes lassan felriad kábulatából, és kiadja a kérlelhetetlen parancsot katonáinak: „Öljétek meg ezt a nőt!”

A fegyveresek pajzsukkal holtra sújtják a hercegnőt...

Kapcsolódó: 150 éve, június 11-én született Richard Strauss, köszöntsük születésnapja alkalmából szeretettel a bajor zeneóriást!