Mélyen érzett aggodalommal és növekvő dühvel figyelem a „vendégmunkás” cím alatt zajló migránsbetelepítést hazánkba – erről van ugyanis szó. Aki azt hitte, hogy a Fidesz-kormány megvéd minket egy kevert fajú társadalomtól, szembe kell nézzen azzal a ténnyel, hogy naiv volt. Előjele is volt ennek már, amint látni fogjuk. Ez a lánctalpas gépezet zakatol tovább, és az eddigi talán százezer mellé jó eséllyel – hatásos ellenállás nélkül – állítólag kb. három-négyszázezernyi idegent telepít be a kormány, de a gazdaságfejlesztésért felelős Nagy Márton szerint félmillióra „van szükség”, ami egy elképesztő tömeg, főleg a 10 milliós lélekszám alatti társadalmunk esetében, melyben a cigányság rohamosan szaporodik, a magyarság pedig csökken. Bár ezen idegenek nem mind Európán kívüliek, azok száma kiemelkedő. Hogy mindezt a Fidesz EU-s nyomásra teszi-e, vagy meggyőződésből, másodlagos fontosságú – az árulás árulás marad.
Hogy ne tudnának magyarok kerékpáron vagy gépkocsiban kiszállítani, talán gyári munkát végezni, nyilván nem igaz. Esetleg, ha „nem akarnak”, vonzóbbá kellene tenni nekik mindezt jobb munkafeltételekkel és bérekkel, akár a segélyezés átalakításával – de ha már itt tartunk: mi történt a „rejtett erőforrásokkal”, aminek a cigányokat tekinti a Fidesz? Igencsak elrejtőzhettek, ha számuk rohamos növekedése ellenére mégis „új cigányokat” „kell” importálni. A KSH szerint 2021-ben 20% volt a munkanélküliek száma köreikben, de a 15–64 éves cigány férfiak 42,2, a nőknek 65,7 százaléka nem volt foglalkoztatott. A 18–24 éves cigányok körében a se nem tanulók, se nem dolgozók aránya „több mint négyszerese” a magyar rátának. Miért nem húzott kesztyűt valaki a kormányból, és tett rendet, hogy a több százezres cigányságnak valami haszna is legyen?
Amennyiben mindenképpen idegeneket akar a kormány, leülhetett volna a dél-afrikai búrokkal beszélni, akik közül sokan menekülnének (akár csak dolgozni máshol) a néger állapotok elől – az oroszok ugyanis ezt teszik, amint az kiderült a napokban: „Azt tervezzük, hogy 30 kolóniát hozunk létre Oroszországban olyan afrikaiak (búr európaiak) számára, akik úgy döntöttek, hogy kivándorolnak Afrikából Oroszországba. Ezek olyan európai farmerek, akik sok évvel ezelőtt telepedtek le az afrikai kontinensen” – mondta Konsztantyin Klimenko, az Eurázsiai Nemzetközi Egyetem rektora, az Afrikai Nemzetközi Kongresszus általános képviselője az 5 év alatt 3000 búr családot befogadó „Afrofalvak” program megnyitóján, hozzátéve: „Sok afrikai mostanra áttért az ortodox vallásra, és Oroszországba költözik – vonzódnak hazánkhoz mint magas erkölcsi és szellemi renddel rendelkező, hagyományos családi értékeket valló államhoz.” Magyarként magyar hazát szeretnénk, de a harmadik világ alja helyett inkább fehér, európai embereket látnánk szívesen, akik mellesleg bizonyították már, hogy tisztességes népség, és – mint fentebb is áll – a hagyományos európai civilizációhoz vonzódnak, Afrikában is olyat építettek fel. A fehér munkások faji szemponttól függetlenül is hasznosabbak lennének eleve, amint arra Amerika két tekintélyes közgazdásza rámutatott: az országuk gazdagabb lenne, ha csak fehér migránsokat fogadott volna be (Borjas és Chiswick, 2019, 3. fejezet).
A Fidesz álnok retorikája mindig az volt, hogy „kulturálisan” van baj a migrációval, hogy „keresztény” Magyarországot akarnak, és hasonlók – tessék, itt van, de mégis más kultúrából telepítenek be Európa-idegen fajtákat, akik már most bűnöznek, mint tette azt az egyik videóra vett, láthatóan a Wolt által alkalmazott idegen (az efféle migránsalkalmazók bojkottjára szólítok fel ezúttal is, remélve, hogy a nemzeti körök nagyban is meghirdetik azt!). Megfigyelhető azonban, hogy muszlimokat nem importál a kormány – esetleg azok feltételezett antiszemitizmusa miatt? Könnyen lehet. Ha van egy mérce a kormány számára, az nem a „kereszténység”, vagy „európaiság”, és főleg nem a fehér ember, hanem a zsidó szempont. A Neokohnban idézett Köves Slomó „az alacsony [zsidóellenes] atrocitás-számokat Orbán migrációs politikájához kötötte, mondván: a miniszterelnök távol tartja azokat a szélsőséges muszlimokat”. Az Origón is ez a szemlélet köszön vissza:
A 2017-es Európai Néppárt kongresszusán Orbán megfogalmazása szerint „a migrációról kiderült, hogy nem megoldás a munkaerőhiányra. A migrációról kiderült, hogy egyre inkább NGO-biznisz. A migrációról kiderült, a befogadással jelentős antiszemita potenciál került Európába.” Keresztényellenessége vagy a fehér emberek elleni erőszak és kriminalitás nem került említésre, de szerinte „A baloldal világos akciótervvel rendelkezik Európa átalakítására. Be akarják engedni muszlimok millióit. Meg akarják változtatni a szubszidiaritás elvét. Bürokratikus szabályokat akarnak rákényszeríteni a munkaerőpiacainkra.” Ezt teszi most ő – csak feltűnően muszlimok nélkül, melynek az oka világos a fentiek tükrében.
Nem az első migránsbetelepítés
Hogy mennyi „magyar gyermek” születését „csinálja vissza” genetikai csoportfittség tekintetében a különböző fajtájú, x számú migráns, arra már léteznek számítások genetikai adatok és matematikai kalkulációk mentén, de mindezt majd a harmadik részben ismerjük meg a szakirodalom bemutatásakor. Egyelőre tekintsünk vissza a múltba egy kicsit, hiszen érdemes emlékezni, miként mutatott rá ezt megelőzően is a nemzeti oldal már több éven át, hogy az Orbán-féle migránsellenes retorikától függetlenül számos migránst és idegent engednek be hazánkba: „több mint 30 milliárd forintot fordít az állam a Stipendium Hungaricum programra, melynek egyik nigériai kedvezményezettje megerőszakolt egy magyar nőt Budapesten” – mutatott rá Toroczkai László pár éve. Egyéb módokon is zajlott mindez, mint az úgynevezett „letelepedési kötvények” formájában. Mint ismert, annak idején kb. egy egész évnyi késéssel emelt kerítést a déli határra a kormány, amikor az egyszerű ember már a haját tépve figyelte, amint néha napi kb. 8–10 ezer migráns tört ránk, de vezetőinket feltehetően „nem vitte rá a lélek” ezen hordák megfékezésére akkor sem. Az idegenek beengedése azonban nem szűnt meg a kerítés felhúzásával.
Hogy ne tudnának magyarok kerékpáron vagy gépkocsiban kiszállítani, talán gyári munkát végezni, nyilván nem igaz. Esetleg, ha „nem akarnak”, vonzóbbá kellene tenni nekik mindezt jobb munkafeltételekkel és bérekkel, akár a segélyezés átalakításával – de ha már itt tartunk: mi történt a „rejtett erőforrásokkal”, aminek a cigányokat tekinti a Fidesz? Igencsak elrejtőzhettek, ha számuk rohamos növekedése ellenére mégis „új cigányokat” „kell” importálni. A KSH szerint 2021-ben 20% volt a munkanélküliek száma köreikben, de a 15–64 éves cigány férfiak 42,2, a nőknek 65,7 százaléka nem volt foglalkoztatott. A 18–24 éves cigányok körében a se nem tanulók, se nem dolgozók aránya „több mint négyszerese” a magyar rátának. Miért nem húzott kesztyűt valaki a kormányból, és tett rendet, hogy a több százezres cigányságnak valami haszna is legyen?
Amennyiben mindenképpen idegeneket akar a kormány, leülhetett volna a dél-afrikai búrokkal beszélni, akik közül sokan menekülnének (akár csak dolgozni máshol) a néger állapotok elől – az oroszok ugyanis ezt teszik, amint az kiderült a napokban: „Azt tervezzük, hogy 30 kolóniát hozunk létre Oroszországban olyan afrikaiak (búr európaiak) számára, akik úgy döntöttek, hogy kivándorolnak Afrikából Oroszországba. Ezek olyan európai farmerek, akik sok évvel ezelőtt telepedtek le az afrikai kontinensen” – mondta Konsztantyin Klimenko, az Eurázsiai Nemzetközi Egyetem rektora, az Afrikai Nemzetközi Kongresszus általános képviselője az 5 év alatt 3000 búr családot befogadó „Afrofalvak” program megnyitóján, hozzátéve: „Sok afrikai mostanra áttért az ortodox vallásra, és Oroszországba költözik – vonzódnak hazánkhoz mint magas erkölcsi és szellemi renddel rendelkező, hagyományos családi értékeket valló államhoz.” Magyarként magyar hazát szeretnénk, de a harmadik világ alja helyett inkább fehér, európai embereket látnánk szívesen, akik mellesleg bizonyították már, hogy tisztességes népség, és – mint fentebb is áll – a hagyományos európai civilizációhoz vonzódnak, Afrikában is olyat építettek fel. A fehér munkások faji szemponttól függetlenül is hasznosabbak lennének eleve, amint arra Amerika két tekintélyes közgazdásza rámutatott: az országuk gazdagabb lenne, ha csak fehér migránsokat fogadott volna be (Borjas és Chiswick, 2019, 3. fejezet).
A Fidesz álnok retorikája mindig az volt, hogy „kulturálisan” van baj a migrációval, hogy „keresztény” Magyarországot akarnak, és hasonlók – tessék, itt van, de mégis más kultúrából telepítenek be Európa-idegen fajtákat, akik már most bűnöznek, mint tette azt az egyik videóra vett, láthatóan a Wolt által alkalmazott idegen (az efféle migránsalkalmazók bojkottjára szólítok fel ezúttal is, remélve, hogy a nemzeti körök nagyban is meghirdetik azt!). Megfigyelhető azonban, hogy muszlimokat nem importál a kormány – esetleg azok feltételezett antiszemitizmusa miatt? Könnyen lehet. Ha van egy mérce a kormány számára, az nem a „kereszténység”, vagy „európaiság”, és főleg nem a fehér ember, hanem a zsidó szempont. A Neokohnban idézett Köves Slomó „az alacsony [zsidóellenes] atrocitás-számokat Orbán migrációs politikájához kötötte, mondván: a miniszterelnök távol tartja azokat a szélsőséges muszlimokat”. Az Origón is ez a szemlélet köszön vissza:
Orbán Viktor közölte: a modern kori antiszemitizmus erőteljes formái jelentek meg Európában, ma olyan időket élünk, amikor Nyugat-Európában nő, Közép-Európában pedig csökken az antiszemitizmus. Magyarországon továbbra is zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben – közölte a miniszterelnök. Közölte: a zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak, és „büszkék vagyunk”, hogy a zsidóságát nyíltan vállaló emberek biztonságban érezhetik magukat Magyarországon.
Sokat tettünk a zsidóság kulturális újraépítése érdekében, zsinagógákat újítottunk fel, támogatjuk az oktatást – mutatott rá. Mint mondta, a gazdasági együttműködés erős, Magyarországon 200 izraeli cég működik. […]
Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány tízmilliárd forintot szánt a zsinagógák felújítására, […] azt hangoztatta, Magyarország köteles szavatolni azt, hogy a zsidók félelem nélkül éljenek az országban, és szabadon gyakorolhassák a vallásukat.
Sokat tettünk a zsidóság kulturális újraépítése érdekében, zsinagógákat újítottunk fel, támogatjuk az oktatást – mutatott rá. Mint mondta, a gazdasági együttműködés erős, Magyarországon 200 izraeli cég működik. […]
Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány tízmilliárd forintot szánt a zsinagógák felújítására, […] azt hangoztatta, Magyarország köteles szavatolni azt, hogy a zsidók félelem nélkül éljenek az országban, és szabadon gyakorolhassák a vallásukat.
A 2017-es Európai Néppárt kongresszusán Orbán megfogalmazása szerint „a migrációról kiderült, hogy nem megoldás a munkaerőhiányra. A migrációról kiderült, hogy egyre inkább NGO-biznisz. A migrációról kiderült, a befogadással jelentős antiszemita potenciál került Európába.” Keresztényellenessége vagy a fehér emberek elleni erőszak és kriminalitás nem került említésre, de szerinte „A baloldal világos akciótervvel rendelkezik Európa átalakítására. Be akarják engedni muszlimok millióit. Meg akarják változtatni a szubszidiaritás elvét. Bürokratikus szabályokat akarnak rákényszeríteni a munkaerőpiacainkra.” Ezt teszi most ő – csak feltűnően muszlimok nélkül, melynek az oka világos a fentiek tükrében.
Nem az első migránsbetelepítés
Hogy mennyi „magyar gyermek” születését „csinálja vissza” genetikai csoportfittség tekintetében a különböző fajtájú, x számú migráns, arra már léteznek számítások genetikai adatok és matematikai kalkulációk mentén, de mindezt majd a harmadik részben ismerjük meg a szakirodalom bemutatásakor. Egyelőre tekintsünk vissza a múltba egy kicsit, hiszen érdemes emlékezni, miként mutatott rá ezt megelőzően is a nemzeti oldal már több éven át, hogy az Orbán-féle migránsellenes retorikától függetlenül számos migránst és idegent engednek be hazánkba: „több mint 30 milliárd forintot fordít az állam a Stipendium Hungaricum programra, melynek egyik nigériai kedvezményezettje megerőszakolt egy magyar nőt Budapesten” – mutatott rá Toroczkai László pár éve. Egyéb módokon is zajlott mindez, mint az úgynevezett „letelepedési kötvények” formájában. Mint ismert, annak idején kb. egy egész évnyi késéssel emelt kerítést a déli határra a kormány, amikor az egyszerű ember már a haját tépve figyelte, amint néha napi kb. 8–10 ezer migráns tört ránk, de vezetőinket feltehetően „nem vitte rá a lélek” ezen hordák megfékezésére akkor sem. Az idegenek beengedése azonban nem szűnt meg a kerítés felhúzásával.
 Forrás: szabadeuropa.hu |
A George Birnbaum és Arthur Finkelstein zsidó tanácsadóktól származó stratégia mentén Sorossal riogató, és a magyarok szemébe port hintő Orbán-kormány migránsbetelepítését Soros egyetemének szociológusa, Beck Fanni ugyanakkor dicsőíti: „a kutatásukból az is kiderült, hogy a magyar letelepedési kötvény viszonylag olcsónak számított még a kelet-európai országok versenyében is. A tehetős új bevándorlóknak még a magyar bürokrácia legendás bonyolultságával sem kellett a kezdetekben megismerkedniük. »Nagyon gyorsan működött a letelepedés lebonyolítása. Onnantól, hogy az ember megigényelte, nem kellett éveken keresztül várni, hogy esetleg elutasítsák, vagy elfogadják, hanem egy hónapon belül biztosan megkapták a letelepedési engedélyt«” – idézi a Szabad Európa. Mint megtudjuk: „öt év alatt több, mint 15 ezer kínai bevándorló érkezett Magyarországra a kormány letelepedési kötvényével. Egy kutatás szerint a gazdagabb kínaiaknak bejön Orbán Viktor migránsellenes politikája, a magyarokat pedig nagyon segítőkész és befogadó embereknek tartják.” Ez utóbbi rossz előjel. Így folytatja a cikk: „Elsősorban szabadságot és demokráciát vásároltak maguknak azok a letelepedési kötvényes kínaiak, akik 2013 és 2017 között, gyakran offshore cégek mögé bújt közvetítőirodákon keresztül fizették be a magyar államnak a kezdetekben még csak 250 ezer eurós díjat.” A CEU-s Beck megkönnyebbülten tisztázza: „A magyar kormány különféle expókon hirdette a letelepedési engedélyt, ami hosszabb távon magyar állampolgárságot is jelenthet. A kutatók szerint a magyar kötvények kritériumrendszere egyáltalán nem volt szigorú.” Ne felejtsük ezt sem:
A program kezdeményezője Rogán Antal akkori frakcióvezető volt. A rendszer 2013-as bevezetése és 2017-es felfüggesztése közötti időszakban kb. húszezer ember szerzett kötvényvásárlás révén letelepedési vagy tartózkodási engedélyt Magyarországon, amelybe a kötvényvásárlók és a velük költöző családtagjaik is beleszámítanak. A vásárlók 80 százaléka kínai állampolgár volt. […]
A letelepedési kötvény programban résztvevők hiteleztek a magyar államnak, amely ígérete szerint 5 évvel később visszafizette a pénzüket. A program lebonyolítását javarészt ismeretlen hátterű offshore cégekre bízta a magyar kormány. A Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest számításai szerint 30 milliárd forintos kár érte a Rogán Antal által kitalált programban a magyar adófizetőket, miközben a Fidesz-közeli cégek 162 milliárd forintot kaszáltak a programon.
A letelepedési kötvény programban résztvevőknek csak 2020-ban több, mint 110 milliárd forintot fizettet vissza a magyar kormány.
A letelepedési kötvény programban résztvevők hiteleztek a magyar államnak, amely ígérete szerint 5 évvel később visszafizette a pénzüket. A program lebonyolítását javarészt ismeretlen hátterű offshore cégekre bízta a magyar kormány. A Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest számításai szerint 30 milliárd forintos kár érte a Rogán Antal által kitalált programban a magyar adófizetőket, miközben a Fidesz-közeli cégek 162 milliárd forintot kaszáltak a programon.
A letelepedési kötvény programban résztvevőknek csak 2020-ban több, mint 110 milliárd forintot fizettet vissza a magyar kormány.
Amennyiben tolerálják ezt a magyarok, a keveredésnek nem lesz gátja, mind bal- és jobboldali kormányok megnyitják az ajtót: „A két kutató számára az is meglepő volt, hogy a legtöbben a magyarokat nyitottnak és segítőkésznek tartják; Magyarországot pedig sokkal befogadóbbnak, mint Angliát vagy Németországot. Az elmúlt években csupán egyetlen esetben tapasztalták azt, hogy egy letelepedési kötvényes kínai férfi kifejezetten az őt ért rasszista megnyilvánulások miatt hagyta el Magyarországot…” Könnyen lehet azonban, hogy a „rasszizmus” itt kötekedő cigányokat jelent, mert például Nyíri megjegyzi, hogy legtöbben „azért sem érzékelik a rasszizmus és elutasítás jeleit a kötvényesek, mert egyrészt jó környéken laknak, másrészt viszonylag keveset vagy egyáltalán nem használnak tömegközlekedést.”
Jelentős részük végleg itt marad
A „vendégmunkások” jelentős része marad – ezt magyaroknak talán nem kell részletezni. Hány olvasó ismer olyan magyart, aki dolgozni ment például Angliába vagy Németországba, de visszatérésük nem valószínű: gyermekeik már ott születtek, ott vannak barátaik, házuk, jövőképük. A kormányközeli cselédmédia majd megmagyarázza, hogy ezek csak „dolgozni vannak itt” és „majd hazamennek”, a magyar ne figyeljen arra, hogy jöttmenteket kell kerülgetnie a járdán. (Hogy gazdaságilag egyáltalán jó ötlet-e ez, most nem részletezem, de természetesen károssága ismert: Smith és Edmonston, 1997; Borjas, 1999; Kim és Sakamoto, 2013.) Ne hagyjuk, hogy a „vendég” szó eltántorítson minket a probléma komolyan vételétől. Aki abba a hitbe ringatná magát, hogy ez így lesz, annak kijózanító lehet a németországi törökök esetének megismerése: „A második világháborút követő munkaerőhiánnyal szembesülve Németország programot dolgozott ki az úgynevezett vendégmunkások bevonására. Ez a lépés maradandó hatást gyakorolt – mondta Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök kedden egy megemlékezésen. [...] Hatvan évvel később mintegy 3 millió török gyökerű ember él Németországban” – írta a Deutsche Welle. A New Arab portál így írja ezt körül:
1961. október 30-án aláírták a Németországi Szövetségi Köztársaság és Törökország közötti munkafelvételi megállapodást, amely megváltoztatta Németország arculatát. […]
1964-ben Németország eltörölte a kétéves munkaidőkorlátot, mivel túl költségesnek és időigényesnek ítélték a munkavállalók folyamatos újrafelvételét és pótmunkások betanítását. Évekkel később a családegyesítési vízumok lehetővé tették a munkavállalók számára, hogy családjukat Németországba hozzák, ami tovább növelte a török bevándorlást. […]
Az 1970-es évekre a szociológusok kritizálni kezdték a „vendégmunkás” jelzőt. A WDR közszolgálati rádióállomás 1972-ben versenyt hirdetett egy megfelelőbb szó megtalálására, amelyre több mint 32 000 pályázat érkezett. […]
A Törökországból, különösen a déli vidéki területekről érkező bevándorlás gyorsan növelte az iszlám elterjedtségét Németországban is, ahol Franciaország után Nyugat-Európa legnagyobb muszlim lakossága él. Becslések szerint Németország 5,3-5,6 millió muszlimjának 70 százaléka török származású. Németországban ma már legalább 3000 mecset és több tucat török iszlám egyesület működik.
1964-ben Németország eltörölte a kétéves munkaidőkorlátot, mivel túl költségesnek és időigényesnek ítélték a munkavállalók folyamatos újrafelvételét és pótmunkások betanítását. Évekkel később a családegyesítési vízumok lehetővé tették a munkavállalók számára, hogy családjukat Németországba hozzák, ami tovább növelte a török bevándorlást. […]
Az 1970-es évekre a szociológusok kritizálni kezdték a „vendégmunkás” jelzőt. A WDR közszolgálati rádióállomás 1972-ben versenyt hirdetett egy megfelelőbb szó megtalálására, amelyre több mint 32 000 pályázat érkezett. […]
A Törökországból, különösen a déli vidéki területekről érkező bevándorlás gyorsan növelte az iszlám elterjedtségét Németországban is, ahol Franciaország után Nyugat-Európa legnagyobb muszlim lakossága él. Becslések szerint Németország 5,3-5,6 millió muszlimjának 70 százaléka török származású. Németországban ma már legalább 3000 mecset és több tucat török iszlám egyesület működik.
Spicka (2018) arra mutat rá, hogy „Amikor a toborzás 1973-ban véget ért, 2,6 millió vendégmunkás maradt a Szövetségi Köztársaságban, és összesen csaknem 4 millió külföldi. Az újonnan érkezők a német társadalom átalakulásának részesei voltak: ma a németek mintegy 20 százaléka rendelkezik valamilyen migrációs örökséggel, és a legtöbbjük ezt a vendégmunkásokra vezetheti vissza.” Steiner és Velling (1994) kutatása szerint „jelentős részük állandó lakos lett” – egy visszatérő elem, amit „vendégmunkások” kapcsán látunk világszerte.
 Török vendégmunkások Frankfurtban 1978 decemberében (fotó: Rolf Boehm / AP) |
A Christian Science Monitor arra is rámutat, hogy mindez kialakított egy társadalmat a társadalmon belül, és hogy munkásokként érkeztek (szüleik) ugyan, mégis jellemzőbb rájuk a munkanélküliség:
Egy évtizeddel ezelőtt, amikor Németországban kampányolt, Erdoğan úr azt tanácsolta ennek a csoportnak, hogy „integrálódjatok a német társadalomba, de ne asszimilálódjatok”. A felmérések szerint a külföldön élő törökök valóban figyelemre méltó módon kötődnek Törökországhoz politikai és kulturális értelemben. A Szövetségi Foglalkoztatási Hivatal 2019-es jelentése szerint a németországi munkanélküliek közel fele etnikai kisebbségi közösségekből származik, annak ellenére, hogy a lakosságnak csak egynegyedét teszik ki. [...] Az Európa-szerte élő török diaszpórák kevés érdeklődést mutatnak a „befogadó” országuk politikája iránt, és több mint háromnegyedük a török futball- és más sportcsapatokat támogatja nyugat-európai társaikkal szemben.
Megnyilvánul ez akkor is, amikor az utcán csapnak össze török és kurd tömegek... A migránsok következő generációja is hasonló képet fest (amint fent is láthattuk), ha valaki abba fektetne reményeket: „a második generációs migránsok általában hajlamosabbak a bűnözésre mint a szüleik” – tudjuk meg a 2017-es hivatalos norvég statisztikából, de az is kiderül, hogy „a 15-35 év közötti korosztályban a norvégiai születésű, szomáliai családi háttérrel rendelkező férfiak körében 4,6-szor magasabb az erőszakos bűncselekmények aránya. Az iraki hátterű férfiaknál 4-szer magasabb az arány. Ugyanez a minta figyelhető meg a marokkói norvégok (3,2), a török norvégok (2,8) és a pakisztáni norvégok (2,4) körében”. A 2015–2017 között párkapcsolaton belüli erőszak miatt letartóztatottak 41,7 százaléka volt migráns. Hasonlót látunk máshol is, legyen az Németország, Anglia, Dánia...
Nemcsak a bűnözés, de az iskolázottság is sokatmondó. A többgenerációs helyzet tekintetében érdekes az Amszterdami Egyetemről Pásztor Adél (2008) munkája, aki azt elemezte, hogy a vendégmunkás, letelepedett törökök gyermekeinek iskolai eredményei miként térnek el a gazdanép diákjaiétól Ausztriában, Belgiumban, Németországban és Svájcban. Adatai lesújtó, de várható képet festenek: „Általánosságban elmondható, hogy azok a tanulók, akiknek a családja Törökországból származik, lényegesen rosszabb eredményt értek el mint az őshonos társaik, és messze az OECD-átlag alatt maradnak. Az országok között is meglehetősen hasonlóak az átlageredményeik.” Az abszolút különbségek szerint „a török tanulók több mint 100 ponttal maradnak el őshonos társaiktól, ami másfél, illetve két teljes tudásszintnek megfelelő teljesítménykülönbséget jelent [...] Az iskolai oktatás tekintetében további tényezőkkel kell számolni. A bevándorló gyermekek gyakrabban ismétlik meg az osztályokat...” Az azonos anyagi háttér és nem figyelembe vétele sem változtat ezeken az eredményeken, amint a szerző megjegyzi, tehát az etnikai alapok a meghatározók – teszem hozzá én.
 Magyar álláshirdetések filippínók számára az elmúlt egy évből (forrás: philippinego.com/hungary) |
Bár minket itt az adatok érdeleknek, érdemes megemlíteni, hogy Pásztor analízise félresiklik, amikor gyáva akadémikusra jellemző módon nem veszi figyelembe az intelligenciakülönbséget az őshonos és török diákok között, s ennek következményeként így ír: „Ha feltételezzük, hogy az intelligencia normális eloszlású, a különbség egyértelműen arra utal, hogy az oktatási rendszerek hiányosságai nem felelnek meg a bevándorló gyermekek igényeinek. Ezen javítani lehetne olyan oktatási beavatkozások bevezetésével, mint a nyelvi támogatás, a kulturálisan megfelelő pedagógia stb...” – de természetesen nem tudományos dolog ilyen ostobaságot feltételezni, amikor pontosan tudjuk, hogy ez az IQ-különbség létezik (Becker, 2019), és ez mindent megmagyaráz. Mindenesetre ugyanezt a különbséget látjuk máshol is: „A dán oktatási rendszerbe történő nagy beruházások, a szinte ingyenes oktatási rendszer az alapiskolától az egyetemig, az ingyenes anyanyelvi tanfolyamok minden településen stb. ellenére még mindig nagyon nagy különbségek vannak a dán anyanyelvű fiatalok és a bevándorlók iskolai végzettsége között” (Jakobsen és Smith, 2003). Természetesen a 45 oldalból egyen se találjuk az „intelligencia” merő említését itt sem.
Az sem támogatandó, hogy csak intelligensebb migránsok jöhessenek, egyrészt mert genetikailag ők is felborítják a gazdanép karakterét (sőt, intelligensebb lévén jobban tudnának saját blokkba szeveződni, érdekérvényesítő aktivizmust folytatni stb., lásd a zsidóság esetét), másrészt a „regresszió az átlaghoz” effektus révén a jobb intellektusú, szelektált migránsok leszármazottai kevésbé, majd az övék még kevésbé lesznek már intelligensek, idővel elérve a csoportátlagot. Ez a régóta ismert jelenség az emberek között és a természetben is megfigyelhető (Pearson, 1903; Lynn, 2001, 11. fejezet; Rushton és Jensen, 2010).
„Nem leszünk bevándorlóország!” – szajkózza a kormány évek óta, s itt érdemes megismerkedni Triadafilopoulos és Schönwälder (2006) politológusok elemzésével, melyben azt vizsgálták, miként alakult bevándorlóországgá Németország a vendégmunkások által, annak ellenére, hogy a „bevándorlóország” koncepcióját elutasította az akkori vezetés, ahogy most a mi konzervatív elitünk is teszi. Rámutatnak, hogy „a munkaadók kapzsisága felülírta a politikai aggályokat, amelyek a legjobb esetben is korlátozottak voltak”, illetve ami fontos elem: „A tudományos rasszizmus és az integrális nacionalizmus diszkreditálása, valamint az emberi jogok egyidejű megjelenése a háború után megnehezítette Nyugat-Németország és más liberális-demokratikus államok számára, hogy migrációs politikájukat a háború előtti megszokott irányvonalak mentén alakítsák ki.” A háború elvesztésével a nem szovjet térségek – zsidó alapokon – kialakuló politikai berendezkedése a liberális demokrácia új, fajtagadó, nacionalizmust elkerülni akaró hozzáállása lefegyverzett sok országot:
Nyugat-Németország nemcsak gazdaságának újjáépítésére törekedett, hanem arra is, hogy új arcát mutassa a világnak – egy deklaráltan liberális, demokratikus arculatot, amely eltávolította a Szövetségi Köztársaságot a múltjától. A német politikai döntéshozók tisztában voltak azzal, hogy a külföldi munkavállalókkal szembeni bánásmódjuk veszélyeztetheti ezeket az erőfeszítéseket, ezért ennek megfelelően cselekedtek. A háború utáni időszakban egyszerűen túl nagy árat kellett fizetni azért, hogy nagyszámú külföldit kényszerítsenek arra, hogy akaratuk ellenére, állami erőszakkal elhagyja Nyugat-Németországot. Így a politika két világ között állt: a nyilatkozatok között, miszerint Németország „nem bevándorlóország”, és a Szövetségi Köztársaság multikulturális társadalommá válásának valósága között.
Mindez figyelmen kívül hagyja a kisebbségi, főleg zsidó aknamunkát és aktivizmust, mely hozzájárult – dominánsan ráadásul – egy liberálisabb migrációs irányelvhez a nyugati világban, lásd Amerika (MacDonald 1998/2002, 7. fejezet), Svédország (Eckehart, 2017), vagy Írország, Ausztrália, Anglia esetét stb., de mindenesetre jól mutatja, hogy aki behódol ennek a berendezkedésnek (ahogy retorika ellenére a Fidesz teszi), az nem fog tudni védekezni: ha már itt vannak, hazaküldeni majd „nem viszi rá a lélek” vezetőinket, egy esetleges ennél is rosszabb kormány pedig talán még örömmel adna nekik állampolgárságot is.
A törökök esete azért is időszerű most, mert Svédország NATO-csatlakozásának támogatásával lehetséges, hogy a svédek majd támogatják a törökök EU-csatlakozását, ami ha megvalósul majd, egy újabb katasztrófához vezetne, hiszen így milliószámra mozoghatna mindenhol szabadon a többnyire Európa-idegen genetikájú népség (Hodoğlugil és Mahley, 2012). Mindeközben az emigráció szintén káros, hiszen a külföldre költöző személy jellemzően intelligensebb, előrelátóbban tervez, erősebb impulzuskontrollal és jobb munkaetikával rendelkezik stb., ezen hasznos tulajdonságok aránya csökken a hátrahagyott nemzetben távozásukkal (lásd: Lynn, 2011, 16. fejezet), s közben a lélekszám is alacsonyabb lesz. Helyüket idegenekkel pótolhatja – és most teszi is – egy nemzetáruló kormány, itthontartásuk kidolgozása helyett, ami így genetikailag is rossz csere. (Ez később bővebb kifejtésre kerül.)
 40% dél-európai behatás mellett jelentős közel-keleti és dél-, illetve közép-ázsiai keveredés a török mintában (Hodoğlugil és Mahley, 2012, 5. ábra, 134. o.) |
Azt nézzük, amit tesznek
Unalomig ismert a Fidesz-kritikus körökben, de egy ilyen elemzésből nem maradhat ki az elhíresült orbáni beismerés. Egy April H. Foley amerikai nagykövettől származó „BIZALMAS” jelzésű 2006. szeptember 26-i saját kormányának küldött táviratban így számol be Orbán szemfényvesztéséről:
6. (C) […] A hétvégi nyilvános nyilatkozata ellenére, miszerint „soha nem hazudott a magyar népnek”, a diplomáciai közösségben dolgozó kollégáink egyértelműen emlékeznek Orbánnak az uniós nagyköveteknek a kampány során tett megjegyzéseire, amelyekben arra biztatta őket, hogy „ne figyeljenek arra, hogy mit mondok a megválasztásomért”, és azt ígérte, hogy hivatalba lépése után radikális reformokat hajt végre. (Wikileaks, 06BUDAPEST1953_a.)
Majd egy 2008. április 17-i szintén bizalmas táviratban Foley először megdicséri a Fideszt behódolásuk miatt („a mi szempontunkból a FIDESZ keményen dolgozott atlantista bizonyítványának polírozásán...”), majd megjegyzi, hogy a multinacionális nagytőke képviselői számára szimpatikusak Orbán egyes megjegyzései, de aggódnak, mennyire megbízhatóak ezek:
7. (C) [...] Különösen a vállalati tisztviselők emlékeznek nyugtalanítóan a 2006-os választások előtti kijelentéseire, amikor a kampányígéreteivel kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta, hogy „hagyják figyelmen kívül, amit mondok”. (Wikileaks, 08BUDAPEST391_a)
Később is idézi Orbánt, aki szerint „ez nem bonyolult – azt mondjuk az embereknek, hogy vissza fogjuk állítani a nemzet nagyságát, és elmondjuk az üzleti szférának, hogy mire számíthatnak a FIDESZ-kormánytól” (8. bejegyzés). Végül ismét vállveregetést láthatunk: „A FIDESZ lenyűgöző sikereket ért el a transzatlanti közösséggel kapcsolatban. [...] az elmúlt években a NATO-bővítéstől az energiabiztonságig terjedő kérdésekben szorosan ragaszkodott a határozottan pro-atlanti irányvonalhoz”, majd azt mondta Foley nagykövetnek, hogy „a konszenzus Afganisztánnal és más kulcsfontosságú külpolitikai kérdésekkel kapcsolatban folytatódni fog, és elárulta, hogy még egy »titkos megállapodást« is kötött a 2011-es magyar EU-elnökségi tervek támogatásáról” (20. bejegyzés).
Mindezek ismeretében se a kötvényes, se a „vendég” jelzésű betelepítési program nem meglepő.
Madarat tolláról
Szintén nem lehet meglepetés Giorgia Meloni olasz miniszterelnök fordulata: „Amikor Meloni a miniszterelnöki posztért indult, Észak-Afrika tengeri blokádját szorgalmazta, hogy megállítsák az embercsempészek hajóit, amelyek tele vannak migránsokkal, akik elszántan el akarják érni Európa déli partjait. De miután hivatalba lépett, gyorsan elvetette a blokádról szóló beszédet” – emlékeztet az AP. Az olasz Belügyminisztérium 2023. január 1. és július 17. között összesen 78 182 érkezőt regisztrált, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 33 187 érkezésével. Náluk is a „vendég” cím dívik: „Az olasz Giorgia Meloni ajtót nyit az EU-n kívülről érkező munkavállalók előtt” – írja a Financial Times, megjegyezve, hogy a tervek szerint 425 ezren kapnak engedélyt.
 Olasz hivatalos adatok a rohamosan növekvő bevándorlásról (forrás: interno.gov.it) |
A Reuters cikkéből: „Korábbi keményvonalas retorikáját enyhítve Meloni azt mondta, hogy kormánya nyitott arra, hogy több embert fogadjon be legális úton, mivel »Európának és Olaszországnak szüksége van a bevándorlásra«. Azt mondta azonban, hogy többet kell tenni annak megakadályozására, hogy a migránsok engedély nélkül próbálják megtenni a veszélyes földközi-tengeri átkelést.” Ez itt az igazi probléma: a veszélyes illegális út, nem a demográfiai lecserélődés. Mindez nem lehet tehát meglepő a választások előtt kiszivárgott kormányzási programtervezet fényében, melyben az EU előtti behódolás és választási ígéretszegés világos volt – mégis hatalomra kerültek. Ennek ellenére aggódott az EU-vezetés, Ursula von der Leyen úgy szólt, hogy „majd meglátjuk [...] Ha a dolgok nehéz irányba mennek – Magyarországot és Lengyelországot már említettem –, akkor megvannak az eszközeink”. Mindez két fontos dologra mutat rá: egyrészt, hogy a demokráciáról papolók zsarnokok; ha nekik nem tetsző figurák kerülnek hatalom közelébe, „eszközöket” vetnek be mindez ellen, másrészt hogy ezek szerint az eszközeik, hazánk kapcsán is, működnek – miért hivatkozna haszontalan dolgokra, ha nem működnének?
 Gitanas Nausėda, Rishi Sunak, Joe Biden, Giorgia Meloni, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Volodimir Zelenszkij. NATO-Ukrajna Tanács a NATO-csúcstalálkozón Vilniusban, Litvániában, 2023. július 12-én |
Nem kellett aggódniuk, Meloninál is inkább azt kell figyelni, mit tesz. Az atlantista-cionista rendbe elkötelezetten belesimuló új miniszterelnök nem tűr ellenvéleményt: „Egy dologban mindig is világos voltam, vagyok és leszek. Egy olyan kormányt kívánok vezetni, amelynek világos és egyértelmű külpolitikai irányvonala van. Aki nem ért egyet ezzel a sarokkővel, az nem lehet a kormány tagja” – idézi őt a Reuters. A migránsok jöhetnek, az olaszság keveredjen csak, bizalmukat és akaratukat le lehet köpni, de az EU, NATO és Izrael szent: olasz nacionalizmus helyett atlantista, neoliberális imperializmus egy erős zsidó alappal – ez manapság az „európaiság”, ezek szerint.
Mindezek fényében egy olasz luxusjacht 2023. májusi elsüllyedése és négy utas halála kapcsán kiderült részletek természetesnek tűnnek: „A jelentések szerint a fedélzeten tartózkodó 23 ember közül 19 izraeli és olasz ügynök volt vagy jelenleg, vagy a múltban” – adja hírül a Times of Israel. Szintén kiderül, hogy az olasz média szerint a felborult jacht „nem egyszerű születésnapi kiránduláson volt”, és hogy az izraeliek sietősen egy izraeli katonasági géppel repültek vissza Izraelbe, a bérelt autóikat se vitték vissza. Szerintük „a születésnapi partira vonatkozó hivatalos állítás egy izraeli és olasz titkosszolgálati ügynökök közötti operatív találkozót leplezett”.
Lengyelország is kitárta kapuit az idegenek előtt és több százezernyi „vendégmunkás” áramlik be fokozatosan. A migránsellenes retorikáról ismert, konzervatív Jog és Igazságosság párt 2015-ös kormányra kerülése óta a migránsok száma rohamosan megnőtt az országban: „A bevándorlóellenes retorika ellenére Lengyelország több migráns munkavállalót fogad mint bárhol máshol a világon” – írja az Equal Times. Csak 2017-ben 683 ezer idegennek adtak tartózkodási engedélyt, összesen 1,1 millió „vendégmunkás” talált helyet magának. Ezek jelentős része európai, de már ez is változik: „Lengyelország Délkelet-Ázsia felé tekint, hogy segítsen betölteni a munkaerőhiányt” – tudjuk meg. Az ukránokat leszámítva is 2022-ben 277 942 EU-n kívüli migránst engedtek be: türkmének, indonézek, filippínók, bangladesiek, üzbégek, indiaiak stb. Akad is velük baj, például több esetben is molesztáltak már gyerekeket uszodában.
 Társadalombiztosítások bevándorlók számára Lengyelországban 2015–2022 között: grúzok, türkmének, indonézek és filippínók az élen |
 Bevándorlók számának növekedése muszlim országokból Lengyelországba (a jelenlegi konzervatív kormány 2015-ben került hatalomra) |
 Lengyel álláshirdetések: „hozd magaddal a családod!” |
Angliában is már sok éve van konzervatív kormány. Az eredmény: „a migráció az Egyesült Királyságba 2022-ben 606 000 fő volt” és „a hosszú távú bevándorlást 2022-ben mintegy 1,2 millióra becsülték” – számol be róla a The Guardian. Az illegálisan beáramlók számára is amnesztiát adnak. Mint korábban rámutattam: „Anglia és Wales esetében mindössze egy évtized alatt több százalékkal csökkent az őshonos fehér népesség aránya – konzervatív kormányzás alatt – és, mint ismert, jelenlegi arányok mentén 2066-ra kisebbségbe kerülhetnek saját hazájukban. »A városrészek sokszínűsége 2001 és 2021 között országosan több mint kétszeresére nőtt, egyes helyeken hatalmas átalakulásokkal«” – írja a The Guardian.
A közös szálak
Pár éve elemeztem egy akkor viszonylag új jelenséget a nemzetközi zsidó aktivizmus és nemzeti(ként mutatkozó) politizálás porondján, mely a nemzeti konzervativizmus néven ismert. Már akkor azt a benyomást kaphattuk, hogy – szinte a semmiből – annak vezére, az izraeli-amerikai filozófus Yoram Hazony és zsidó társai az Edmund Burke Alapítvány segítségével a fősodratú nemzetközi jobboldal politikai elitjének egyes szereplőinek ajtajához szinte kulccsal rendelkeztek. Természetesen Orbán Viktor az elsők között kapott az alkalmon, hogy egy új, izgalmas zsidó jelenség előtt hajtson főt. Mára mindez már magasabb szintre lépett.
Valóban: ha a hasonlóságokat keressük a jelenleg kormányzó európai konzervatív kormányok között, a következő alapokkal találkozunk: (1) alkalmankénti retorikai harciaskodás ellenére behódolás az atlantista EU/NATO oltára előtt; (2) filoszemita „zsidó-kereszténység”; (3) enyhe LMBT-ellenes megnyilvánulások, melyek nem gátolják annak aktivizmusát; (4) az etnonacionalisták elnyomása; (5) a közelmúltban megnyitott kapuk hatalmas migránstömegek előtt; (6) filoszemitizmus és cionizmus (Izrael-pártiság, zsidó szervezetekkel való aktív együttműködés, „reneszánsz”); (7) és konkrétan a „nacionalista” pózt felvevő zsidó „nemzeti konzervativizmus” elveinek elfogadása, az irányzatban való aktív részvétel (konferenciák, nyilatkozattételek, személyes találkák és megbeszélések stb.). Arra vonatkozó bizonyíték nem ismert, hogy a Hazony-féle mozgalom követői összebeszéltek volna a jelenlegi migránsbetelepítés kivitelezését illetően, de tény, hogy nagyjából egy időben történik mindez. Mindenesetre, amint látni fogjuk, az irányzat egy fajilag kevert, filoszemita típusú keresztény-konzervatív társadalom kialakításán munkálkodik a nyugati világban, melynek cionista kormányai közben elnyomják a zsidókritikus és fajvédő „szélsőjobbot” – ebbe az országképbe bizony beleillik a furcsán egyidejű jelenlegi migránsbetelepítés.
Vittorio Robiati Bendaud rabbi Meloni 2022-es hanukai gyertyagyújtáskor kifejtett álláspontját ecsetelve úgy fogalmazott, hogy aszerint az identitásalapú intolerancia „alattomos és téves”, majd megjegyezte: „Nagyra értékeltem, hogy világi és intézményi szempontból hangsúlyozta [Meloni], hogy a judaizmus az olasz társadalom és kultúra alapvető és elidegeníthetetlen része, amelyet az segített és segít formálni.” Szerinte Meloni és Salvini – tehát a populista jobboldal – feladata „akárcsak a baloldaliaké, hogy e tekintetben [az antiszemitizmus ellenzésében] nagyon éberek és gyorsak legyenek pártjaik soraiban és a választók körében”. Szintén megtudjuk, hogy Meloni „hívta meg Yoramot Olaszországba, hogy népszerűsítse ezt a könyvet” – a zsidó szerző új nacionalizmust körülíró könyvére utalva itt, mely Orbán asztalán is ott hever az alábbi képen.
 Az effélék előtt mindig nyitva az ajtó: Yoram Hazony Orbán Viktorral |
Hivatkozott korábbi írásomban beszámoltam róla, hogy a 2020-as római konferenciájukon Orbán Viktor volt a sztárvendég, beszédet is adott. Szintén részt vett az olasz konzervativizmus elitje, akik most kormányon vannak. 2022-es konferenciájukon Lengyelország miniszterelnöke szólalt fel, a zsidó felmenőkkel is rendelkező Mateusz Morawiecki (de az amerikai zsidó Josh Hammer is, aki szerint „a zsidógyűlölet alapvető eleme az európai DNS-nek”, ahogy a fideszes elitből Magyar Ágnes Zsófia és Orbán Balázs is mikrofont kapott). A Hazony-féle vonal mellett legkevésbé elkötelezettnek az angliai konzervatívok tűnnek, de ott is elit körökhöz áll közel a mozgalom: például 2023-as londoni konferenciájuk egyik felszólalója Suella Braverman belügyminisztériumi államtitkár volt, aki ugyan a migráció csökkentése mellett foglal állást, mégis kormánya alatt dagad tovább az idegen tömeg országában, amint láttuk fentebb (ő maga is indiai).
 Orbán Viktor a „nemzeti konzervativizmus” római konferenciáján, 2020. február 4. |
Nem jámbor és gyáva vezetők ezek, akik megijednek a globalista nyomástól, hanem félrevezető, demagóg manipulátorok. Meloni teljes tüdőből üvölt a mikrofonba az oroszokat bírálva „Ukrajna” állítólagos „védelmében”, Izrael mellett is rendíthetetlenül kiáll, de ahhoz is van képe, hogy a választói világos akaratát nyíltan leköpje – ahogy Orbán is, hiszen egyértelmű, hogy a magyarok nem akarnak migrációt, bármilyen címkével is legyen az ellátva. Ha a baloldal tenné ugyanezt, nagyobb lenne az ellenállás, de a nemzeti mázzal bevont pózolás sokakat elbűvöl. Az embernek az lehet a benyomása ettől, hogy ezeket a lapokat talán eleve így osztották ki annál az asztalnál, amihez mi nem lettünk meghívva – se szavazás, se „nemzeti konzultáció” formájában. Nem gyávák az efféle konzervatívok, csak éppen nem saját fajtájuk védelmében ilyen elszántak. Ne a zászlót nézzük, amit lobogtatnak, hanem azt, mi előtt térdepelnek le.
Hogy kiknek az érdekeit szolgálják ezek a konzervatívok, a fentiek fényében meglehetősen világos: a zsidóság jólétének és biztonságának garantálásához hasonlóan mikor hallottuk őket a fehér magyar ember vagy fehér olasz ember védelméről beszélni? Amikor Orbán tusványosi 2022-es beszédében úgy fogalmazott, hogy „a magyarok nem akarnak »kevertfajúvá« válni”, világos minden magyarul beszélő számára, mit értett ez alatt – főleg Jean Raspail Szentek tábora című könyvének kontextusában, melyet ajánlott is. Etnikai keveredés igen, faji keveredés nem: ezzel igyekezett imponálni közönségének, de később a feldühödött zsidó kórus hallatán beremegett a térde („kulturális alapon” értette azt – magyarázkodott), hiszen még saját hisztérikus, magyarellenes zsidó főtanácsadója, Hegedűs Zsuzsa is kikelt ellene sok más társával, köztük a Fidesz-barát Köves Slomóval együtt. A fajvédelem nemhogy szóba se jöhet, de faj- és nemzetvédő csoportok elleni fellépéseket láthatunk inkább, jellemzően szintén zsidó karmesterekkel az élen, az „antiszemitizmus” miatti aggodalom indokával. Szintén itt említhető maga a nem fehérek jelenlegi tömeges betelepítése, akik mind demográfiai, gazdasági és fizikai értelemben is veszélyeztetik az őshonos fehéreket – amint azt a demagógok is tudják jól, hiszen hallunk tőlük ilyesmit kampányidőszakban. Támogatnák ugyanezek a palesztinok tömegeinek visszatérését ősi földjükre, akiket a nakba keretében elűztek onnan (és akiknek a visszatérési joga továbbra sem adott), vagy mindez – mivel „veszélyeztetné Izrael zsidó karakterét”, amint gyakran halljuk – szóba se jöhetne, ahogy a cionisták bármilyen tessék-lássék szintű elítélését is jellemzően megvétózzák az ilyen-olyan intézményekben ugyanezek a konzervatívok? Tudhatjuk a választ, jár is mindezért Benjámín Netanjáhú vagy társai részéről egy vállveregetés, de viszonzásra hiába is várunk, hacsaknem a migránsokat felénk terelgető IsraAID tevékenységét nem tekintjük annak (akik „civil szervezet” státuszuk ellenére Izrael Külügyminisztériumától is kapnak támogatást, sok zsidó szervezet mellett).
(A folytatásban alaposabban megismerjük ennek a zsidó irányzatnak a főbb elemeit, melyek fényében több értelmet nyer, miért dolgoznak azon „nacionalista” vezetőink, hogy kevert fajú népességet faragjanak, majd a cigányság problematikája is reflektorfénybe kerül a kívülről és belülről történő idegen térhódítás kontextusában.)
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
Hivatkozott irodalom:
• Adél Pásztor (2008) The children of guest workers: comparative analysis of scholastic achievement of pupils of Turkish origin throughout Europe, Intercultural Education, 19:5, 407-419, DOI: 10.1080/14675980802531598
• Becker, D. (2019). The NIQ-dataset (V1.3.4). Chemnitz, Germany.
• Borjas, George J. "The Labor Market Impact of Immigration." Heaven’s Door: Immigration Policy and the American Economy (1999): 62-86.
• Borjas, George J., and Barry R. Chiswick, 'Is the New Immigration Less Skilled Than the Old?', in Benjamin Elsner (ed.), Foundations of Migration Economics, IZA Prize in Labor Economics (Oxford, 2019; online edn, Oxford Academic, 23 May 2019), https://doi.org/10.1093/oso/
• ChangHwan Kim & Arthur Sakamoto (2013) Immigration and the Wages of Native Workers: Spatial versus Occupational Approaches, Sociological Focus, 46:2, 85-105, DOI: 10.1080/00380237.2013.766834
• Eckehart, M. How Sweden Became Multicultural. Logik Förlag, 2017.
• Hodoğlugil, U. and Mahley, R.W. (2012), Turkish Population Structure and Genetic Ancestry Reveal Relatedness among Eurasian Populations. Annals of Human Genetics, 76: 128-141. https://doi.org/10.1111/j.
• Jakobsen, Vibeke and Smith, Nina, The Educational Attainment of the Children of the Danish 'Guest Worker' Immigrants (April 2003). Available at SSRN 399340.
• Lynn, Richard. Dysgenics: Genetic Deterioration in Modern Populations. Ulster Institute for Social Research, London (2011). Second Revised Edition. IBSN-978-0-9568811-0-6.
• Lynn, Richard. Eugenics: A Reassessment. Praeger Publishers, 2001. ISBN 0-275-95822-1.
• MacDonald, Kevin B. The Culture of Critique: An Evolutionary Analysis of Jewish Involvement in Twentieth-Century Intellectual and Political Movements. Westport: Praeger, 1998.
• Pearson, K. (1903). On the inheritance of the mental and moral characters in man. Journal of the Anthropological Institute of Great Britain and Ireland, 33, 179-237.
• Rushton, J. Philippe, and Arthur R. Jensen. "Race and IQ: A Theory-Based Review of the Research in Richard Nisbett's Intelligence and How to Get It". The Open Psychology Journal 3.1 (2010).
• Smith, J. P., & Edmonston, B. Eds. (1997). The New Americans: Economic, Demographic, and Fiscal Effects of Immigration. Washington DC: National Academy Press.
• Spicka, M. E. (2019). Guest Workers, Social Order, and West German Municipalities, 1960–7. Journal of Contemporary History, 54(3), 619–639. https://doi.org/10.1177/
• Steiner, V., Velling, J. (1994). Re-Migration Behavior and Expected Duration of Stay of Guest Workers in Germany. In: Steinmann, G., Ulrich, R.E. (eds) The Economic Consequences of Immigration to Germany. Studies in Contemporary Economics. Physica, Heidelberg. https://doi.org/10.1007/978-3-
• Triadafilopoulos, Triadafilos, and Karen Schönwälder. "How the Federal Republic became an immigration country: Norms, politics and the failure of West Germany's guest worker system." German Politics & Society (2006): 1-19.
