Bezár!
2020. július 3., péntek, Kornél, Soma, Napsugár napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
18:38 "Heroizmus" a nyugati világban18:04 Alig vált muzulmánná egy angol nő, máris székesegyházat, szállodát és metrót akart robbantani17:25 Bemutatták Münchenben a Magyar Honvédség újbeszerzésű Leopard harckocsijait17:15 Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás17:05 Zavargásokba torkolló tüntetések voltak a chilei fővárosban a karantén ellen16:28 Dúró Dóra kiállt a lincselni akaró cigányok miatt meghurcolt mentősök mellett16:10 Összeütközött két vonat egy svájci hegyi alagútban16:01 Megvan Macron új kormányfője15:54 Szoborrongálás Judapesten is: vörös festékkel öntötték le Horthy Szabadság téri emlékművét - videók a biciklis támadóról15:52 Így üldözi a normalitást a "genderlobbi"15:49 HARCOS 2004-2020 - nemzeti ruházati márka már 16 éve (x)15:41 Zsidó tüntetés New Yorkban: Izrael vonuljon ki a megszállt palesztin területekről!15:32 Megkezdődött Törökországban a volt Nissan-vezér ügyében vádolt hét ember pere14:35 Milliárdokból adunk tiszta vizet és szívgyógyászati központot Ugandának - Szijjártó ettől várja, hogy majd otthon maradnak14:17 Nyolc év fegyházra ítéltek egy férfit, amiért drogot akart eladni
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

A rejtélyes Irán - Lipusz Zsolt tanulmányának második része

Reklám

Az Óperzsa Birodalom az európai ember számára legismertebb iráni uralkodó, I. Dareiosz (Kr. e. 522-486) uralkodása alatt élte fénykorát. Két esztendő alatt 19 győzedelmes ütközetet vívott ellenfeleivel a birodalom minden táján, igaz, a görögökkel vívott marathóni ütközetben vereséget szenvedtek seregei. Dareiosz volt az, aki a Nagy Kürosz által létrehozott, és az ő korában már Kis-Ázsiától és Egyiptomtól Indiáig terjedő hatalmas államalakulat közigazgatását megszervezte, a királyi hatalom erejét és tekintélyét megszilárdította, és országát gazdasági intézkedéseivel további hódításokra alkalmassá tette.

Röviden, a Perzsa Birodalmat 20 kormányzóságra, satrapiára osztotta, melyek élén a király által kinevezett helytartó, a polgári közigazgatásért felelős satrapa állt. Melléjük független katonai parancsnokot is kinevezett. Hogy esetleges lázadásuknak elejét vehesse, a királyi székhelyről, Perszepoliszból – a név jelentése a „perzsák városa” – kiküldött megbízottakkal, akiket a „király szemeinek és füleinek” neveztek, folyamatosan ellenőriztette őket. A birodalom közigazgatási központjából, Szúszából a Kis-Ázsia nyugati partvidékén fekvő Epheszoszba 2700 kilométer hosszú utat építtetett, hogy a hadsereg felvonulását és a postaszolgálatot gyorsabbá és hatékonyabbá tegye. Egységesítette a súly- és mértékegységeket, továbbá a pénzrendszert. Dareiosz legendás és értékálló aranypénzt – a neve után közismertté vált – dareikoszt veretett. A „történetírás atyjaként” emlegetett Hérodotosz közlése szerint évi jövedelme 15 ezer talentum, azaz kb. 400 tonna arany és ezüst volt. (Egy talentum ugyanis 26,2 kilogrammnak felel meg). Amikor Alexandrosz Kr.e. 331-ben elfoglalta Perszepoliszt, állítólag 3100 tonna aranyat és ezüstöt talált itt.

Elősegítette továbbá az ókori „földrajzi felfedezéseket”. Szkülax vezetésével egy perzsa expedíció hajózott le az Induson déli irányban, és felfedezte a folyó deltáját Egyiptommal összekötő fontos, stratégiai tengeri útvonalat. Dareiosz uralkodása idején kijavították és ismét hajózhatóvá tették az „ókori Szuezi-csatornát”: a Nílust a Vörös-tengerrel összekötő vízi utat még I. Nékó egyiptomi fáraó építtette a Kr. e. 7. században. A „dáriusi gazdagságú” király máig követendő gazdaság- és szociálpolitikai intézkedésként központilag szabályozta az árak és a bérek jelentős részét, így próbálva elejét venni az alattvalók nagyobb tömegei egzisztenciális tönkremenetelének és elszegényedésének. Miként a híres – korábban már említett – béhisztuni feliraton maga így vall erről: „…a jogos ügynek barátja vagyok, a rossznak nem vagyok barátja. Nem óhajtom azt, hogy a gyenge a hatalmas által rossz sorsra jusson, nem óhajtom azt, hogy a hatalmas a gyenge által rossz sorsra jusson. Ami jogos, azt óhajtom”. Ennek megfelelően példás igazságszolgáltatási reformot is végrehajtott. Azokat a bírákat, akik súlyos bűncselekmény elkövetésében bűnösöknek találtattak, elevenen megnyúzták, és kollégáik elrettentésére a bírói székeket bőrükkel vonták be.
Dareiosz Kr.e. 519-ben állítólag engedélyezte a zsidóknak, hogy – Kürosz korábbi rendeletével összhangban – újjáépítsék az ún. Salamon-templomot. Csakhogy az egész történet meglehetősen kétséges. Nemrégiben ugyanis izraeli régészek a második templom maradványának tekintett Siratófal sziklatalapzatában a Ben Hur című filmben is szereplő római prokonzul, Valerius Gratus – Pontius Pilátus elődje – által Kr.e. 17-ben veretett bronzérméket találtak, következésképp az az építmény, amelynek a zsidók által a mai napig szentnek tartott hely a része volt, csak ezt követően épülhetett.
Dareiosz nagykirály ütőképes, reguláris hadsereget hozott létre, különösen híressé váltak az uralkodó elit alakulatát jelentő,10 ezer főből álló „halhatatlanok”, akik azért kapták ezt a nevet, mert a létszámuk mindig változatlan volt, ugyanis ha egyikük meghalt, a helyére rögtön új testőr került. A Fekete-tenger már uralkodásának kezdetén perzsa érdekszférává vált, de a Duna-deltától észak-északkeleti irányban élő nomád szkíták – akiket a zsidó, de utóbb római polgárjogot nyert Josephus Flavius későbbi, 1. századi közlése szerint ősapjuk, Magóg után magoroknak neveznek – fenyegették a Perzsa Birodalom alattvalóinak kereskedelmi tevékenységét a térségben. Emiatt Dareiosz Kr.e. 513-ban hadat indított ellenük. Seregei átkeltek a híres ión építész, Mandroklész által a Boszporuszon építtetett hídon, majd a Dunán, s ezzel a Fekete-tenger északi partvidékén a Kr.e. 8. századtól létrehozott görög kolóniák, gyarmatvárosok is veszélybe kerültek. Maga a szkíta hadjárat kudarccal végződött. A szkíták – a történelem során több megtámadott ország számára is annyiszor sikeresnek bizonyult – a felperzselt föld taktikáját alkalmazták. Nyílt csata helyett visszavonultak, és hátuk mögött felégették elhagyott telepeiket és a termést, majd váratlan rajtaütésekkel tizedelték meg a perzsa sereget. Dareiosz végül feladta a reménytelen küzdelmet, és a hagyomány szerint éppen akkor ért vissza a Duna-torkolatvidékhez, amikor az ión türannoszok, akikre az itt készített hajóhíd őrzését bízta, lázadásra készültek. Az ekkoriban thrákiai birtokain élő athéni Miltiádész – a későbbi marathóni győztes hadvezér – azt javasolta, hogy semmisítsék meg a hajóhidat, és hagyják sorsára a perzsa hadsereget, majd pedig szabadítsák fel a kisázsiai ión városokat Dareiosz uralma alól. A görög türannoszok többsége azonban végül is elvetette a javaslatot, mert jól tudta, hogy uralmát Dareiosznak köszönheti, s ha a perzsa uralkodó hatalma meggyengül, ez a saját bukását is eredményezheti.

Mindazonáltal Dareiosz európai hadjárata nem volt teljesen sikertelen: igaz, a szkíták földjén kudarc érte, Thrákiát és Makedóniát azonban a stratégiai fontosságú tengerszorosokkal, a Hellészpontosszal (mai Dardanellák) és a Boszporusszal meghódította, így a Perzsa Birodalom megvetette Európában is a lábát. Ezzel viszont a perzsák kezükbe vették az Athén számára létfontosságú fekete-tengeri gabonakereskedelem feletti ellenőrzést. Ezért a görög polisz arra kényszerült, hogy Kr.e. 508-ban politikai szövetségi és kereskedelmi és egyezményt kössön I. Dareiosszal. Azonban gyökeres fordulat következett be Perzsia és Hellász diplomáciai viszonyában, amikor Kr.e. 499-ben kitört a kis-ázsiai ión felkelés. A görög filozófia bölcsőjének, Milétosznak a türannosza, Arisztagorasz ugyanis arra törekedett, hogy lazítson a perzsa függőségen, és városállamát önálló égei-tengeri regionális hatalmi központtá emelje. Célja megvalósításának első lépéseként perzsa támogatással Naxosz szigetét kívánta Milétosz számára meghódítani. Terve azonban meghiúsult, miután kiderült, hogy Dareiosz saját magának szánja a szigetet. Ezért a továbbiakban Arisztagorasz szabotálta Naxosz ostromát, amely végül is eredménytelenül végződött, s a milétoszi türannosz megijedve a várható felelősségre vonástól, elpártolt a perzsáktól, s maga állt az ión városok felkelésének az élére. A diadalmasan előrenyomuló görögöknek sikerült a perzsa helytartói székhelyet, Szardeiszt is elfoglalniuk. Azonban az is nyilvánvaló volt, hogy a Mediterráneum térségében ekkoriban még messze a legütőképesebb föníciai hadiflotta támogatását igénybe vevő perzsák ellen külső segítség nélkül az ión felkelőknek nincsen győzelmi esélyük. Ezért Arisztagorasz személyesen hajózott Hekataiosz „világtérképével” felszerelkezve Spártába és Athénbe, hogy elnyerje a két vezető görög polisz katonai segítségét. Spártában elutasították kérésének teljesítését, minthogy a peloponnészoszi állam nem rendelkezett számottevő flottával, szárazföldi haderejüknek pedig túlságosan nagy utat kellett volna megtenniük – megoldhatatlan logisztikai és utánpótlási nehézségekkel – ahhoz, hogy Nyugat-Anatóliában eredményesen tevékenykedhessenek. Végül Athénban úgy határozott a népgyűlés, hogy támogatják a testvér ión városok felkelését. Igaz, a segítségnyújtás inkább jelképes értékű volt, hiszen Athén mindössze húsz hajóval képviseltette magát a háborúban. Több mint ötévnyi küzdelem után Dareiosz szárazföldi és tengeri hadereje Kr.e. 494-ben leverte az ión felkelést, a döntő ütközetre a Milétosz előtt lévő Ladé szigeténél került sor. A perzsák Milétoszt is bevették, és lakóit megölték, illetve rabszolgának adták el.
Athén beavatkozása az ióniai eseményekbe ürügyet szolgáltatott Dareiosznak arra, hogy támadást intézzen Athén, illetve az európai görög anyaország ellen. Természetesen a Kr.e. 492-449 között zajló görög-perzsa háborúk valóságos oka nem ebben keresendő, hanem arról volt szó, hogy Dareiosz nagykirály meg akarta szerezni az Égei-tenger feletti hegemóniát is, ehhez azonban – az északi és keleti partvidék meghódítása után – azt nyugat felől is biztosítania kellett a Balkán-félsziget birtokba vételével. A görög-perzsa háborúk eseményei közismertek. Kr.e. 492-ben a perzsa uralkodó vejét, Mardonioszt küldte tengeri és szárazföldi erőkből álló hadsereggel Athén ellen, azonban a Khalkidiké-félsziget délkeleti részénél, az Athósz-hegyfoknál egy pusztító erejű vihar megsemmisítette a perzsák flottáját. I. Dareiosz ezután diplomáciai eszközökkel próbálta elérni azt, ami fegyverrel nem sikerült. Követeket menesztett a görög tartományokba és városállamokba, hogy a megadás jeleként földet és vizet követeljenek. Történészek javarésze szerint ez a behódolás a gyakorlatban csak laza függést jelentett volna, az európai görögség nagy része mégis visszautasította a perzsa követelést, bár nem kevesen, mint sok égei-tengeri sziget, Thesszália és Boiótia behódoltak. A két vezető polisz azonban a háború mellett döntött: Spártában állítólag egy kútba, Athénban pedig gödörbe – egyes források szerint szakadékba – dobták a diplomatákat, így értelmezve sajátosan a nagykirály kérését. A követek gyalázatos és megalázó fogadtatása újabb hadjárat megindítására ösztönözte I. Dareioszt, aki elhatározta, hogy meghódítja Athént és Spártát. Kr.e. 490-ben a Datisz és Artaphernész irányítása alatt lovas és gyalogos katonákat szállító hadiflotta végül Marathón közelében ért partot, ahol az egyik athéni sztratégosz, Miltiádész legyőzte a perzsa hadat. A marathóni görög győzelem komoly katonai siker volt, de még ennél is nagyobb volt a politikai és lélektani hatása: a félelmetes hírű perzsa ármádia vereséget szenvedett, s ez jelentősen megnövelte a görögök önbizalmát. A korábban behódolt hellén városállamok újból kinyilvánították függetlenségüket. Ezzel csaknem egyidejűleg a Perzsa Birodalmat belpolitikai válság is sújtotta: felkelésekre került sor Babilóniában, Egyiptomban, valamint Núbiában is. I. Dareiosz halálakor tehát ismét nehéz éveket élt át a Perzsa Birodalom.

Dareioszt fia, Xerxész (Kr.e.486-465) követte a trónon, aki uralkodásának első éveiben leverte a birodalomban kitört felkeléseket, majd ezt követően folytatta az apja által megkezdett Hellász elleni háborút. Az a napjainkban is élő tévhit, miszerint Perzsia egy évtizedes külpolitikai és katonai passzivitása annak tudható be, hogy megrendítette a marathóni vereség, teljességgel gyermeteg. Az ázsiai súlypontú perzsa állam számára csak periférikus jelentősége volt a görögökkel vívott háborúknak, és nyilvánvaló, hogy egy ilyen hatalmas birodalom számára egy, a nyugati végeken elszenvedett katonai vereség lehetett ugyan kellemetlen, de megrendítő erejű csapás a legkevésbé sem. Xerxész Kr. e. 480-ban indított háborút a görögök ellen. A hadjárat útvonala megegyezett Mardoniosz egykori felvonulási útjával, vagyis flottája a dél-thrák partok mentén evezett Görögországba, míg serege a Hellészpontoszon vert kettős hajóhídon kelt át Ázsiából Európába. A deszkákra rőzseréteget terítettek, rá földet hordtak, jól ledöngölték, végül sövénykerítést vontak mindkét oldalon, hogy meg ne ijedjenek a lovak, öszvérek és szamarak az alattuk hömpölygő tengerártól. A perzsa hadiflotta 650 hajót számlálhatott, a szárazföldi haderő pedig 200 ezer főt tett ki. Ezzel szemben a görög poliszok mintegy 30 ezer katonából álló sereget és 400 hadihajót állítottak ki. Hiába arattak azonban győzelmet a perzsák Thermopülainál Leónidász király 300 hős spártai harcosa felett, s hiába foglalták majd pusztították el Athént, Szalamisznál az athéni flotta döntő vereséget mért rájuk. Kr.e. 479-ben Plataiánál, a szárazföldön Athén és Spárta szövetséges hadereje legyőzte a Mardoniosz parancsnoksága alatt álló perzsa sereget. Még ugyanebben az évben a kis-ázsiai Mükalé-hegyfoknál a görögök megsemmisítették Xerxész még megmaradt utolsó hajóraját is.
Ezt követően a perzsa nagykirály lemondott Hellász meghódításáról – bár az ún. kalliászi béke megkötésére csak Kr.e. 449-ben került sor –, és hátralévő éveit az élvezetek hajszolásával, valamint asszonyi intrikák között töltötte. Itt kapcsolódik történetünkhöz Purim, azaz a sorsvetés háromnapos zsidó ünnepe. Purim története Eszter könyvében olvasható. Ezt az ünnepüket a zsidók annak emlékére tartják, hogy a Bibliában Ahasvérus néven említett Xexész király uralkodása idején Hámán főtanácsadó szándékai ellenére a „választott nép” fiai megmenekültek a kiirtástól, sőt irgalmatlan bosszújuk következtében ők pusztítottak el 80 ezer perzsát. A történet Ahasvérus lakomájával kezdődik, melyen a király eltaszította magától korábbi feleségét Vastit, mivel az nem volt hajlandó az udvar előtt nyilvánosan felfedni szépségét, majd hosszas válogatás után a zsidó Eszterben találja meg új párját. Ezt követően a zsidók a perzsa udvarban uralkodó helyzetbe kerülnek, privilégiumokban részesülnek, ami sérti a perzsa előkelők érdekeit, akik Hámánnal az élen el akarják távolítani őket a király környezetéből és összeesküvést szőnek ellenük. Erről tudomást szerezve Mordecháj (Márdokeus), Eszter unokabátyja és nevelőapja egy állítólagos királyellenes összeesküvés tervéről tájékoztatja Ahasvérust. Eszternek sikerül rávennie a királyt, hogy pusztítsa el mindazokat, akik a zsidók valós vagy vélt ellenségei. A talmudi bosszú következtében a zsidók lemészárolják Hámánt és tíz gyermekét, továbbá 80 ezer perzsát. A későbbiekben Purim vált a zsidók egyik fő ünnepévé, amikor „a perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülését ünnepli a zsidó nép”, s amelyet minden évben Adar (február végétől március végéig) hónap 14 és 15. napján ülnek meg, nagy vigadalmak közepette. Purim előestéjén vallási előírás szerint a zsinagógában meg kell hallgatni az Eszter-tekercseket (Megila), és utána ennie, innia, vigadnia kell minden zsidónak. A Talmud iránymutatása szerint: „Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között”. Elterjedt szokás továbbá a „választottak” körében ilyenkor jelmezekbe öltözni és lármás összejöveteleket tartani, ezért purimot gyakran nevezik zsidó farsangnak is. Tradicionális zsidó „finomságokat” is fogyasztanak a háromnapos ünnep alkalmából. Az egyik a hamantasen (Hámán fülei) nevű sütemény, amely azt jelképezi, hogy az állítólagos antiszemiták levágott füleit veszik magukhoz. Egy másik kedvelt purimi étel a kreplah, amely táska alakú, háromszögűre formázott, hússal töltött tészta, szintén Hámán levágott füleit szimbolizálja. Egy másik purimi szokás, hogy a zsinagógában fűzfaágakat ütögetnek, miközben azt képzelik, hogy magát Hámánt ostorozzák.
Xerxész halála után az Óperzsa Birodalom hanyatlásának időszaka következett. Egyiptom függetlenedett, a helytartóságok rendre fellázadtak a központi, királyi hatalom ellen, trónviszályok robbantak ki, a görögök kis-ázsiai területeket hódítottak el. Kr.e. 360-tól megjelent a térség horizontján egy új állam, Makedónia. A hellén világ politikai egységének megteremtése után ez az állam fog halálos csapást mérni az Akhaimenidák birodalmára.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready