Rendőrkézre került a betörő
Több sikeres elfogás is történt a térségben
Több sikeres rendőrségi felderítés is történt a közelmúltban a dél-hevesi térségben. Ezek közül is érdekesnek tűnhet az a tarnazsadányi eset, amikor a rendőrök figyelmét az keltette fel, hogy az akkor még ismeretlen elkövető szűk helyen jutott be a kiszemelt házakhoz. 
A feltételezés nem csalt, ugyanis a betöréses lopások hátterében egy 14. életévét még be nem töltött fiú állt, aki kihallgatása során öt bűntény elkövetését is beismerte. Mivel a tettes életkora miatt nem büntethető, a rendőrség megszüntette az eljárást, ám jelzést tett a fiú nevelési és családi körülményeiről a jegyzőnek. Nem kímélték a tolvajok a tarnabodi színesfémbontó üzemet sem. Arra az eladható színesfémet keresők nem számítottak, hogy a csarnokban biztonsági kamerák vannak, amelyek rögzítették az arcképüket. Ennek alapján tudták a tarnamérai nyomozók beazonosítani a három elkövetőt, akiknek a számláját további négy vagyon elleni bűncselekmény is gyarapítja. Hevesen is fokozott ellenőrzéseket végeztek a rendőrök. Több közlekedési szabálysértő kiszűrése mellett három körözött személyt is előállítottak, akik közül kettőt több hatóság is keresett már. A férfiak szintén vagyon ellen bűncselekményekért felelnek majd. Átányban is sikeresek voltak a rendőrök. Bár az utóbbi időben itt csökkent a bűnözési kedv, elkövetések mégis akadtak. Lukán Tamás r. törzsőrmester kerítette kézre azt a két fiatalkorút és egy felnőttkorút, akik tizenkét rendbeli vagyon elleni bűncselekményt követtek el az elmúlt időszakban. A házkutatás során korábban ellopott tárgyakra bukkantak, amelyeket a rendőrség már visszaadott tulajdonosaiknak.
Még egy ma délutáni bûnügyi hír. Természetesen ez sem cigányokról szól - mint tudjuk, roma honfitársaink nem a színesfémre utaznak. Hát persze.
Jánoshida
Alumínium kábeleket loptak el egy jánoshidai ház udvaráról. A sértettet 200.000 FT kár érte.