Hogy ma se maradjunk cigányhírek nélkül, lássuk a február 5-i, délelőtti cigánybûnözés-termést (pontosabban, abból azt a töredéket, amelyek a híre eljutott hozzánk). Első hírünk a cionista Hírszerzőről származik (nem is tudjuk, hogy maradhatott bent a cikkben a “roma” szó):
“Gerontofil tizenéves: két nyugdíjast erőszakolt meg
2007. február 5. 10:45
Javítóintézetbe kerül az a 14 éves spanyol fiú, aki karácsony és újév között egy 70 és egy 85 éves asszonyt erőszakolt meg.
A roma származású tinédzser az egész eljárás során tagadta tettét, csak annyit ismert el, hogy járt az egyik asszonynál, egy kis vizet kért tőle. A két nő viszont egyértelmûen felismerte és beazonosította őt. Az első esetre karácsony napján került sor; a fiatalember becsöngetett áldozatához, mert tudta, hogy egyedül tartózkodik a lakásban.
Amikor az asszony ajtót nyitott, belökte, és megerőszakolta. Pár nappal később még vissza is tért a helyszínre és újra próbálkozott, ám ekkor már nem járt sikerrel. A másik nőt szilveszterkor, az utcán, egy elhagyatott területen tette magáévá.”
Második hírünk a Színes Bulvárlapból származik (Pornóst játszattak osztálytársai a tízéves Rózsával) : a 10 éves (!) Rózsát két, 12 éves cigány osztálytársa (nem lehet nem észrevenni azt, hogy ugyanabba az osztályba jár a 10 éves áldozat és a két 12 éves cigány elövető. Ez utóbbiak vajon hányszor bukhattak??), Árpi és Krisztofer megerőszakolta a vécében, de legalábbis fajtalankodtak vele. Érdekes, ilyenkor pedofíliáért senkit sem kapnak el – úgy látszik, ha cigányok követik el, a különben tûzzel-vassal büntetett pedofília nem megtorlandó. Ki érti ezt... Mivel (elérhetősége alapján) vélhető, hogy a cikk hamarosan eltûnik a süllyesztőben, álljon itt teljes terjedelmében:
Pornóst játszattak osztálytársai a tízéves Rózsával  
 
Rózsa még csak tíz éves, és semmit nem tudott a nemiségről, amikor osztálytársai becibálták az iskolai vécébe, és hajánál ráncigálva, fenyegetve pornófilmet játszattak vele. A kislányt most orvostól orvosig hurcolják, hogy kiderítsék: meg is erőszakolták-e, vagy "csak" fajtalankodtak. A két gyanúsított fiú, a 12 éves Árpi és Krisztofer átmeneti nevelőotthonba került, a szülők az iskolát hibáztatják, az igazgató hallgat. 
Megszeppent fekete kislány lóbálja lábát a Siófoki Kórház nőgyógyászati várójában. Szemében félelem ül, nem szól egy szót se, akkor se, ha kérdezik. Néha azt suttogja: “Soha, de soha többé nem megyek oda.” Az iskolára érti.
Rózsa nemrég szörnyûséget élt meg: elmondása szerint a berhidai iskolai vécében erőszakot követtek el rajta az osztálytársai.
- Azt vettük észre, hogy az egyébként is visszahúzódó Rózsa még furcsábban, még zárkózottabban viselkedik. Nevelőanyja véres bugyit talált a szobájában – emlékszik vissza Cs. László, Rózsa édesapja. – Elkezdtük faggatni, ám mivel ő szinte semmit sem tud a nemiségről, igen nehezen értettük meg, mi zajlott az iskolai vécében. Amit elmondott, az alapján minden megtörténhetett vele, ami csak egy pornófilmben látható. Rádásul kiderült, hogy nem ez volt az első eset, ezelőtt már legalább háromszor húzták be a toalettbe az osztálytársai. A tanárainak azonban hiába mondta, hogy ő nem akar a szünetben játszani menni, csak elküldték maguktól, mondván, más dolguk is van.
Rózsát először a veszprémi megyei kórház nőgyógyászatára vitték, ahol az orvos megállapította: már nem ártatlan, és valószínûleg erőszakot követtek el rajta. A család rögtön jelentette a történteket az iskola igazgatójának, aki ártatlan játéknak minősítette az esetet, és a rendőrséget azért értesítette, hogy távolítsák el a Cs. családot.
Az édesapa természetesen feljelentést tett. A hatósági nőgyógyászati vizsgálat a kislányt szûznek találta. A család ezért keresett fel egy független szakértőt Siófokon.
A két gyanusított fiút, Árpit és Krisztofert a rendőrség többször is kihallgatta és védőőrizetbe vette.
- Nagyon megviselte Árpit ez az eset, és mióta elvitték, én is csak sírok – tördeli a kezét az egyik gyanúsított fiú édesanyja, Éva. – Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy a kis Rózsa ennyire kifordult magából, és csak bízni tudok benne, hogy a fiamnak nincs köze a bántalmazásához. Ő azt mondja, semmit sem tett a kislánnyal, akihez egyébként rokoni szálak fûzik, és én hiszek neki. Ha bárkit is hibáztatok, az az iskola, és az ottani nevelők. Én nem foghatom mindig a gyerek kezét, amíg az iskolában vannak, a tanároké a felelősség. Ha valakit megölnének, azt se vennék észre?
Hasonlóan vélekedik a másik fiú, Krisztofer édesanyja is, aki kijelentette: a berhidai iskolában nem törődnek a gyerekekkel.
Megkerestük az iskola igazgatónőjét, ő azonban a kaputelefonon keresztül csak annyit közölt: nem áll szóba velünk.
A siófoki kórház a hatósági nőgyógyászt erősítette meg: érintetlennek találták a kislányt. Ez azonban nem zárja ki, hogy erőszak, fajtalankodás történt. A rendőrség a nyomozás ideje alatt nem nyilatkozik, ám azt kiemelték: már a nemi szervek érintkezése és a különböző, külsérelmi nyomokat nem feltétlenül okozó fajtalankodás is nemi erőszaknak számít, az eljárást szakértők bevonásával folytatják.
Herczku Nóra"
Végül, a harmadik megint csak Finnországból, ahol a bíróság a 22 éves, közelebbről meg nem határozott származású (vagy szomáli, vagy cigány) Edvin Asela Opudo-t három év letöltendőre ítélte mások sorozatos, folytatólagos (már ült az eset miatt!) megerőszakolása, ill. verése miatt.
A témával foglalkozó suomi24.fi-s topicot, amely ezen a címen  volt megtalálható, sajnos időközben kimoderálták. Mi természetesen köpünk arra, hogy a suomi24.fi részben cigány moderátorai nemkívánatosnak találták az üzenetet – mi elérhetővé tesszük a Kedves Olvasó számára, immár magyarul.
Az első hozzászólás (Late Lapista   4.2.2007  13.30) vázolja a helyzetet, rákérdez az elkövető bőrszínére és felteszi a (költői) kérdést, hogy vajon az áldozatoknak megítélt, (euróban) többtízezres pénzbeli jóvátételt ki fogja-e fizetni az elkövető, és ha igen, akkor hogy, kinek a pénzéből. Hadd utaljunk itt arra, hogy a cigányok munkanélküliségi rátája talán a 99%-ot is meghaladja Finnországban, természetesen az olyan jellegzetesen cigány “elfoglaltságokat” nem számolva, mint a lopás, rablás, késelés, gyilkosság, önleszázalékoltatás már tinédzserkorban, munka- és iskolakerülés, amelyben bizony ott is erősen jeleskednek szegény "kitaszított" romák. A szomáli “menekültek” helyzete hasonló (bár ma már kezd javulni). Emiatt legalábbis erősen feltételezhető, hogy végső soron roma barátunk “kicsapongása” miatt is az adófizetőknek kell fizetniük.
A második hozzászólásban Punaruusu hatussa   (azaz vörös rózsa a kalapon / sapkán; 4.2.2007  13.40) a következőt írta (természetesen ironikus érvvel, megmutatva, hogy mire panaszkodnának a cigányok és a “menekültek”, ha kérdőre vonnák őket a bûntetteik miatt):
“Már így is nehéz nekünk Finnországban. Ha egy kicsit is bûnöz az ember, akkor mindig megbüntetik. A többségi társadalom kemény és nem hajlandó megváltozni, inkább megpróbál bennünket irányítani és korlátozni.
Ezek a szerencsétlen romák / menekültek eljutnak-e bármikor is üdülni (a saját országukba?) Szerintem mindenképp meg kell fizetnünk az útjukat.
Folio Mulder   (4.2.2007  13.41) kontráz erre rá, nem véve észre az iróniát Punaruusu hatussa üzenetében:
Jobb lenne, ha az ilyen rózsakalaposok nem hallgatnának a probléma másik feléről. Bizony, azok látszanak a felmérésekből és kimutatásokból, csak bele kell nézni azokba.
Mindenki, aki azt mondja, hogy Finnország képtelen integrálni a kisebbségeket, hogy Finnország igenis része a multikultinak, és hogy a finnek is követnek el bûnőket, gyakorlatilag csak önkielégítést végez.
 
hassu  folytatja (4.2.2007  13.59):
       
Biztos kapott multikulti-engedményt, azért kapott ilyen kis büntetést. Remélem, elüldözik az országból, mihelyt kiszabadul.
Ami az áldozatokat illeti, megkapják a pénzüket, mivel az ilyen szegénymintatemplomegere-esetekben az állam fizet.
A rohadt életbe, az ilyen emberek kicsapongásai, valamint az őket támogató emberek  igazán sokba kerülnek az adófizetőknek!
Végül a köv. hozzászólás következik:
Ki az ilyenekkel Finnországból!
Ezek, azaz az muszlimok és a cigányok, képtelenek normálisan létezni. Minden menekült bûnöző és teljesen idióta. Ebből a dologból Finnországban még olyan dolgok következnek, amit sokan nem hisznek majd el. Kurvára idegesít, hogy ezeknek egyre nagyobb a szája napról napra!
Arppi Suomalainen
 Ajánlott linkek