Gyömörey Károly, a Bobai Jobbik Alapszervezetének alapító elnöke egy esztendővel ezelőtt, 2011. december 7-én hunyt el a Szombathelyi Markusovszky Kórházban. Mindössze 51 éves volt, amikor legyűrte a gyógyíthatatlan kór. Alkotó, értékes magyar volt, akinek hiánya egyre inkább érezhető a falunkban, a Vas megyei Boba községben, de leginkább a település és az egész megye jobbikos életében.

Gyömörey Károly, a magyar hazafi
Gyömörey Károly egy évvel ezelőtt fiatalon, 51 éves korában távozott közülünk. Talán ezért igyekezett egyszerre több feladattal is megbirkózni. Számos feladatvállalása közül elsőként azt kell megemlítenünk, hogy ő alapította meg és lett az elnöke a Bobai Jobbiknak, amely szervezet a halála után szétporladt, miután azok, akiknek magasabb szinten kutya kötelességük lenne, a kisujjukat nem mozdítják a falu nemzeti pártjának továbbélése érdekében.

Gyömörey Károly koszorúz a Ság hegyi Trianon-emlékkeresztnél
Karcsi tevékeny tagja, szervezője volt Boba község polgárőrségének is, amely távozta óta szintén halódik, önkéntesei egyre ritkábban járőröznek a falu utcáin. Gyömörey Károly önkormányzati képviselő és evangélikus egyháza presbitere is volt. De kevés időt adott neki az Isten. Nem sokkal halála előtt otthonomban, a bobai Kányavárban azt mondta: Én nemsokára elmegyek, s ha az Úr színe elé kerülünk, fölteszek neki néhány kérdést. Tavaly ilyenkor aztán valóban a Mindenható színe elé került, s biztosak vagyunk benne, hogy Karcsi föltette legalább azt a kérdést, amelyet e sorok írója is szeretne tudni: Uram, miért ily korán?

Gyömörey Károly a sepsiszentgyörgyi Szent István-szobornál
Gyömörey Károly állandó résztvevője, szervezője volt a Bobához közeli Ság hegyen 1934-ben fölállított Trianon-emlékkereszt tövében megejtett emlékezéseknek, koszorúzásoknak. Mint jó magyarnak, szívügye volt az elszakított magyarság sorsa. Halála előtt két esztendővel, 2009-ben először jutott el a határon túli magyarokhoz, amikor látogatást tett a háromszéki Sepsiszentgyörgyön. Terveztük, hogy legközelebb az ezeréves határra, Gyimesbükkbe is megyünk, ám a nagy Rendező másképpen akarta.
Gyömörey Károly Barátom, Isten nyugosztaljon!
Hering József – Kuruc.info