A budapesti Farkasréti temető Makovecz Imre tervezte ravatalozójában 2015. március 5-én búcsúztatták el, majd kísérték utolsó útjára, a családi sírboltba Tarnóczy Szabolcsot, az 58-ik életévében elhunyt közírót, újságírót, a Hegyeshalmi Jobbik elnökét, portálunk állandó szerzőjét. A temetésén megjelentek többi között testvérei, Zoltán, Ildikó és Csaba, gyermekei, Csenge, Koppány, Álmos és Tünde, elvált feleségei, Yvette és Sunhi, barátai, harcostársai és jobbikos párttársai. A Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében Novák Előd, a párt országos alelnöke jött ki a temetésre, s helyezte el a gyász- és nemzetiszín szalagos koszorút előbb a ravatalozóban, majd Tarnóczy Szabolcs végső nyughelyén, családja nemesi címeres sírboltján.

Földes Ferenc piarista szerzetes az elhunyt földi maradványai fölött fölidézte a Szent Lukács evangéliumában részletesebben leírt történetet Krisztus és két tanítványának találkozását a Jeruzsálemből Emmauszba vezető országúton. A feltámadt Jézus beéri a két hazafelé tartó tanítványt az úton, de az utóbbiak ekkor még nem ismerték föl a Mestert. Amikor megérkeztek Emmauszba, már leszállt az este, s a két tanítvány meghívta Jézust, költse el velük az estebédet és töltse náluk az éjszakát. "Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől", idézte Földes atya Lukács evangélistát, majd hozzáfűzte: a jeruzsálemiek kezdetben nem hitték el azt, ami történt, annyira váratlanul érte őket. Minket is váratlanul ért Tarnóczy Szabolcs halála, aki egész életében az igazságért és a hazájáért küzdött, s mostantól az Úr jobbján folytatja a küzdelmet értünk, a hazáért.

Tarnóczy Szabolcs a Kuruc.infón nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel szokott tanítani bennünket a két germán géniusz, Richard Wagner, s legutóbb, alig néhány hónappal ezelőtt Richard Strauss művészetéről, operáiról. Más lapra tartozik, hogy az ilyen jellegű írásaihoz szinte alig volt olvasói hozzászóló. Tanítani kívánt bennünket, s ezt tette a halálával is. Földi maradványai előtt, a Makovecz-ravatalozóban az egyik koszorú fekete szalagján zenei partitúrarészlet volt olvasható. Győriványi Ráth György karmester, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnök karnagya, a koszorú elhelyezője érdeklődésünkre készségesen megvilágítja a rejtélyt: a pozsonyi születésű Franz Schmidt (1874-1939) osztrák zeneszerző 1933-ban a lánya halálára komponált IV. C-dúr szimfóniájának néhány hangjegyéről van szó.

Tarnóczy Szabolcs nagyra értékelte a magyar felmenőkkel is bírt Franz Schmidt zeneszerzőt, s örömmel fogadta, hogy a második világháború utáni bosszúkurzus enyhüléseként 2014-ben a Magyar Állami Operaházban elhangozhatott Franz Schmidt IV. szimfóniája. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Győriványi Ráth György vezényelte. (Tarnóczy Szabolcs emléke előtt is tisztelegve hallgassuk meg a késő romantikus komponista csodálatos IV. szimfóniáját. A Bécsi Filharmonikus Zenekart Rudolf Moralt, Richard Strauss unokaöccse vezényli.)

Némethi Zoltán, az egykori gimnáziumi diáktárs így búcsúzott Tarnóczy Szabolcstól a családi sírboltnál:

Szabolcsot mintegy 45 évvel ezelőtt ismertem meg. Később a Táncsics Mihály Gimnáziumban ismét találkoztunk, osztálytársak lettünk. Már az első napokban kitűnt, hogy személyében nem átlagos képességű, nem mindennapi osztálytársra leltünk. Mindannyiunkat lenyűgözött az a bátorság, amiképpen volt mersze kimondani a többségtől eltérő véleményét, akár világnézeti kérdésekben, akár úgy, hogy a már akkor is mindent elárasztó angol könnyűzenei diktatúrával szemben hangsúlyozta a komolyzene szeretetét. Nem rejtette véka alá a vallásosságát, nem törődve azzal, hogy ezért csodabogárnak, netán bolondnak nézik. Soha nem felejtem el, amikor az iskolában Richard Wagner A bolygó hollandi című operájáról mesélt nagy lelkesedéssel. Ha nem volt elég rá egy szünet, a következőben folytatta.

Táskájából egyszer előhúzott a két világháború között napvilágot látott kiadványt, amelynek címe Trianoni kiskáté volt. Nálam ezzel nyitott kapukat döngetett, mert Trianon számomra már akkor is fájó seb volt. Ma is az. A kiadványt kölcsönadta, kijegyzeteltem, ami máig megvan. Azt hiszem, ekkor váltunk igazán barátokká, amiről sajnos most már elmondhatjuk, hogy Szabolcs holtáig tartott. Sok mindenben nem értettünk egyet, voltak köztünk viták. Szeretett és tudott vitatkozni, logikus érvei mindenkit elgondolkodtattak. Fölidézek néhány képet gimnazista korunkból, tevékenységünkből: kézzel írt újságot szerkesztettünk, indigóval sokszorosított röplapokat fogalmaztunk és terjesztettünk.

Kapcsolatunk az érettségi után sem szakadt meg. Beszervezett egy ifjúsági hittancsoportba. Nyaranta kerékpárra ültünk, és így csempésztük be a magyar könyveket Erdélybe és a Felvidékre. Hiányzott, miután 1983-ban Ausztriába távozott. Két esztendő múlva meglátogathattam Ausztriában, ahol a többi között megismertetett Wass Albert műveivel, akiről addig idehaza nem is hallottunk. Sokat kellett küzdenie családja megélhetéséért, de azért maradt ideje a cikkírásra, a szervezkedésre. Nemcsak a köz javát szolgálta cikkeivel, hanem sok barátjával folytatott levelezést, oldalakon fejtette ki véleményét, készségesen válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Határtalan lelkesedése sokakat magával ragadott, erőt adott. Anyagi gondokkal küzdött, ám több barátján segített jelentős pénzadományokkal. Bécsi lakásán sokaknak adott szállást. Neki köszönhetem, hogy katolikus hitemet a kommunizmus idején is képes voltam megőrizni.

Egyszer egy erdélyi faluban hozzánk lépett egy öreg székely. Fiúk, van nálatok magyar zászló? - kérdezte. Volt. Elő is vettem a zsebemből, odaadtam neki. Megcsókolta, és e szavakkal adta vissza: "Fiúk, vigyétek tovább a lángot!"

Fiúk, vigyétek tovább a lángot! - idéztük egymás között sokszor az öreg székely szavait. Most Szabolcs üzenete is ez: "Fiúk, vigyétek tovább a lángot!"

Isten veled, bajtársam, barátom! Testvér, nem felejtünk!

Hering József - Kuruc.info