Az időközi választás célegyenesébe érkezve is kizárólag a másik szapulásával vannak elfoglalva az elmúlt évtizedek pártjai. Alább olvasható a Fidesz-KDNP és az MSZP sajtótájékoztatóinak összefoglalója.
Fenyvesi Zoltánnak, a Fidesz-KDNP tapolcai országgyűlési képviselőjelöltjének személye garancia arra, hogy minden fejlesztés és a munkahelyteremtés is folytatódni fog a térségben - mondta Dódity Gabriella, a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.
Fenyvesi Zoltán bebizonyította, hogy képes érdemben képviselni a tapolcai térségben élők érdekeit - hangsúlyozta a szóvivő, aki szerint "a szélsőjobb és a szélsőbal jelöltjei" alkalmatlanok erre. Úgy fogalmazott: a Jobbik jelöltje, Rig Lajos "egy vállalhatatlan náci", akinek nézetei szinte lehetetlenné teszik a vele való együttműködést, és képtelen lenne bármit is elintézni az ott élőknek. Rig Lajos a tapolcai kórházzal kampányolt - folytatta Dódity Gabriella -, ugyanakkor egyetlen kérdést, javaslatot sem fogalmazott meg a minisztérium felé. A Jobbik az üres szavak és ígéretek pártja - mondta a Fidesz szóvivője.
Az MSZP és a DK jelöltjét, Pad Ferencet "álszent baloldalinak" nevezte, aki "azt mondja, hogy a munkásokért dolgozik, miközben pont hogy belőlük él, csak a saját zsebét tömi, azon kívül mással nem foglalkozik".
Dódity Gabriella szavai szerint Pad Ferenc "összebútorozott Gyurcsány Ferenccel is", kiderült, hogy "valójában az ő embere", és ha megválasztják, a DK elnöke csak hatalmi ambícióit fogja képviselni. A kormánypárt szóvivője úgy látja, egyértelmű, hogy aki a vasárnapi időközi választáson Pad Ferencre szavaz, az nem másra, mint Gyurcsány Ferencre adja le a voksát.
Összegzése szerint a vasárnapi szavazás arról szól, hogy jobbá tegyék az Ajkán, Sümegen és Tapolcán élők életét, hogy olyan ember képviselje őket az Országgyűlésben, aki képes érdemben tenni értük, "nem pedig csak a száját jártatja, mint Rig Lajos, vagy pedig csak a saját zsebét tömi, mint Pad Ferenc".
Tóbiás is az ellenfelek támadásával volt elfoglalva
A vasárnapi tapolcai választás a társadalmi kontroll megteremtéséről is szól, arról, amelyet "érzékelni is lehetett az elmúlt hónapokban" - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton Ajkán, a párt közel kétszáz aktivistája előtt.
Tóbiás József azt mondta, "a társadalom döntő többsége változást akar". De sem a hatalom a hatalomért, sem pedig a szélsőség, a gyűlöletkeltés nem lehet megoldás erre az igényre - tette hozzá. A szocialisták jelöltje, Pad Ferenc országgyűlési képviselőként viszont együttműködést, építkezést és fejlődést hoz a térségnek, "politikailag és társadalmilag pedig megbuktatja a Fideszt" - mondta.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:





