Frissítés: Nagy port kavart a Reuters Vona Gáborral készített interjúja, amelyet idehaza a 168 óra közölt kivonatosan, mi pedig azt utánközöltük. Azóta hozzájutottunk az eredeti interjúhoz, amelyet a Jobbik elnöke adott a hírügynökségnek, és elég sok eltérést, illetve a szövegkörnyezetből való kiemelést, csúsztatást találtunk az eredeti és a megjelentetett között. Vona nem hivatkozott pozitív példaként Le Pen megalkuvó politikájáról, ki sem ejtette száján a nevét. Nem tett ígéretet arra, hogy a Jobbikból senki sem éget el majd uniós zászlót. Az államadósság átütemezése mellett kitart, függetlenül a negatív hangoktól, a különadók rendszerét fenntartaná a bankokra nézve, s jobban bevonná a közteherviselésbe a multinacionális cégeket. Az eredeti, vágatlan interjú:

– Miért húznak középre?
– Én, azt hiszem, nem változtam. Ami változott, hogy a saját politikai meggyőződésemet sokkal inkább megkövetelem a pártban, és azokat az úgynevezett vadhajtásokat, amelyekkel kapcsolatban korábban megengedőbb voltam, félrenéztem, szőnyeg alá söpörtem, ezekkel kapcsolatban sokkal következetesebb vagyok, hiszen a felelősség, amely a magyar társadalomból felénk árad, ezt meg is követeli.
A magyar társadalom egyre nagyobb része fordul felénk, én pedig ezzel a felelősséggel becsülettel akarok bánni, nem akarok visszaélni, és tiszta viszonyokat akarok teremteni mindenki számára. Azt akarom, mindenki értse, mi a Jobbik.
– És mi?
– Egy néppárt, amely a XXI. század problémáival akar foglalkozni, egyúttal nem akar tabukérdéseket a politikában. Azt szeretnénk, ha bármiről lehetne őszintén beszélni. Ha meg kellene határoznom, hogy mi a Jobbik elhelyezése a jobb–bal vagy konzervatív–liberális hagyományos politikai kategóriák mentén, akkor nyilván a jobboldal felé húz a mi politikai értékrendünk, de úgy érzem, ezek lejárt politikai kategóriák. Itt már más töréspontok lesznek. Hogy mi pontosan, azt én sem tudom megfogalmazni. Szerintem senki. De az, hogy Görögországban a Sziriza, Spanyolországban a Podemos, Franciaországban a Front National, itt, Magyarországon a Jobbik döngeti a kormányzás kapuját, sőt a Sziriza már be is törte a kaput, ez szerintem egy új Európának a kezdete. Ezek a pártok valami újat jelentenek, az egyértelmű, de meg senki nem tudja, ez hogyan fog kikristályosodni, letisztulni, mik lesznek pontosan az új törésvonalak. Ez meg kérdés. Egyelőre még az új idők hírnökei vagyunk csupán.
Elideológiátlanodott Európa, Magyarország és a társadalom is. Egyre kevesebb relevanciája van az ideológiáknak, és ezt a politika még nem vette észre… Másként kell szólni az emberekhez… Nagyon érdekes időszaknak érzem majd a mostanit, ami nem is Tapolcáról, Magyarországról meg a Jobbikról szól, hanem Európa jövőjéről.
Minden téren fejlődésre szorul a Jobbik. Nincs olyan párt, amely kormányképes, és mi maximalisták vagyunk. Politikailag, szakmailag és diplomáciailag még nagyon sok teendőnk van ahhoz, hogy azt tudjam mondani, nyugodt lelkiismerettel vesszük át Magyarországon a kormányzást.
A magyar társadalom nem szelídülést vár a politikától a nagyvárosokban sem – nagyon erős a protesthangulat –, hanem inkább megoldásokat, konstruktivitást, programokat. Ezt kell kidomborítani. Látván az ideológiai viták eredménytelenségét, szakmai javaslatokra kényszerülnek a pártok.
Rosszul tennénk, ha Ózd és Tapolca választásait össze akarnánk hasonlítani. A Balaton-felvidék és Ózd két külön világ. A különféle problémák különféle programot hívnak életre. Lajosban és Dávidban az a közös, hogy a néppárti, emberközeli politikát sugározták, hitelesek voltak mind a ketten. Túl tudott lépni mindkettő az ideológiai, pártpolitikai dolgokon.
Ózdon a második, megismételt választáson elsöprő, kétharmados győzelmet arattunk. Ott szerintem teljesen szétborult a pártpolitikai rendszer. Minden egy irányba, Janiczak Dávid irányába mozdult.
– Lehetséges szintetizálni a radikális témákat meg a középre húzó, polgári témákat?
– Ez minden néppártnak problémája. Nem újdonsült probléma lesz. Probléma lesz természetesen, hiszen egy néppártnak sok mindent kell tudni egyben tartani, ez a Jobbik számára kihívás lesz. Ez a Fidesznek is kihívás. A Fideszben is vannak ugyanolyan nemzeti radikális szavazók, mint a Jobbikban, vannak liberálisok, konzervatívok, vannak sokféle beállítottságú emberek…
Más vezérfonalat kell találni, ami az egészet összefűzi. Azt gondolom, ez most még csak negatívan fogalmazható meg: az elmúlt 25 év elutasításában. Az a nagy feladat, hogy ennek az elutasításnak – ami egyébként közösségteremtő erő – meg kell tudnunk határozni, mi az előremutató pozitív célja túl az általánosságokon. De ez annyira alakul, hogy ezt most még nehéz meghatározni.
– Gazdaságpolitikában mik az elképzelései?
– Különadókra szükség van! Az arányos közteherviselés és a gazdaságfejlesztés szándékai ütköznek össze. Nyilván lehet erről sokat gondolkodni, lamentálni, de én azt gondolom, az arányos közteherviselés fontos szempont. Meg kell találnunk azt az arany középutat, ahol a bankok és a multinacionális tőke is részt vállal az ország közterheiben, de ez nem akadályozza az ő prosperitásukat, az itteni működésük profitját vagy értelmét. Nyilván mi sem akarjuk a multinacionális tőkét kiüldözni Magyarországról. Bár az tény, hogy a multinacionális tőkének Magyarországon van egy része, amely piacfoglaló hatást gyakorol.
Szükségünk van az élelmiszeriparunk, a mezőgazdaság talpra állítására. Ez nyilván sérteni fog bizonyos most itt levő nyugati élelmiszeripari érdekeket. Brüsszelnek is meg kell értenie, hogy valamilyen formában nemcsak Magyarországnak, hanem lehet, hogy más európai országoknak is valamilyen piacvédelmi lehetőséget kell engedni. Tudom, hogy ez az egyik alapvető európai norma megkérdőjelezése, de szerintem nem a normákhoz kell ragaszkodnunk, hanem a valósághoz kell igazítanunk a gondolkodást. Jól látható, hogy a láthatatlan kéz gazdaságfilozófiája, ami az EU közös piacát kellene, hogy működtesse, az nem tudja igazságosan működtetni.
Nem zsigeri bennünk az EU-val való szkepticizmus. Bármilyen furcsán hangzik, nekem érdekem az, hogy Magyarországon ezek az európai integrációval kapcsolatos ellenérzések oldódjanak, mert akkor ez azt jelenti, hogy egy leendő Jobbik-kormány az EU-n belül tudta fejleszteni Magyarország gazdaságát. És akkor ez megváltozik magától. Nem miattam dühösek az emberek az EU-ra, hanem mert az életükben ezt tapasztalták.
– Hogyan gondol vissza a Jobbik EU-zászlót elégető akciójára?
– Indulati cselekmény volt, nem szeretem a zászlóégetéseket, és nem is ismétlődött meg. Nemzet zászlaját soha nem égetnénk el. Az uniós zászló elégetése egy kritikus szituációban – Magyarország éppen nem a legjobb pillanatait élte át az EU-val kapcsolatban –, abban a pillanatban volt egy indulatos cselekmény. Abban a pillanatban a mi részünkről egy érzelmileg indokolható cselekedet volt, nem politikai stratégia.
– Most már, a mai helyzetben nem égetné el?
– Nem hiszem, hogy ez viszi előre Magyarország ügyét, ha elégetünk egy uniós zászlót.
– Az államadósság átütemezésének kérdésköre?
– Szükség van vagy időszakos engedményre vagy átütemezésre, könnyítésre, ami hosszú távon abba az irányba mutat, hogy Magyarország fizetőképes legyen.
– Mindenképp megpendítenék ezt? Mert életveszélyes a pénzpiacon ilyet felvetni.
– Nem kell kiabálni ezzel. Tudom, hogy ez érzékeny pont, és óvatosan kell erről beszélni, de ha pozitívan tudjuk tálalni… Kell egy olyan metszéspontot találnunk, amely mindkét fél számára megnyugtató.
– Orosz kapcsolat: a Fidesz felől lehet hallani, hogy Oroszország finanszírozza a Jobbikot, és ezzel előjönnek majd…
– A paksi szerződés titkosítása után a Fidesznek ilyennel vádolni bennünket, az pofátlanság. Ha valakinek van ilyen bizonyítéka, hozza nyilvánosságra – de nincs, mert nem fogadunk és nem is kapunk külföldről semmilyen támogatást. A mi Oroszországgal kapcsolatos korrekt hozzáállásunkat nem azért fogalmazzuk meg, mert pénzt kaptunk volna, hanem mert beláttuk és belátjuk, Magyarországnak nagyon fontos, hogy Oroszországgal a lehető legjobb kapcsolatokat építse ki – mint ahogy Németországgal, Törökországgal vagy bárkivel, akivel lehet.
– A Jobbik gazdálkodásának nincsen külföldi lába?
– Nincs.
– Ön részt vett egy iráni konferencián. Mikor történt ez?
– Nemrég.
– Ki hívta meg?
– Az iráni nagykövetségen keresztül a konferencia szervezői. Róháni elnök úr is felszólalt ezen a konferencián. Most volt néhány hónapja, az atomtárgyalások felgyorsulása előtt, de már érezhető volt a hangulat, hogy Irán, amely nagyon fontos országa, állama a világnak, meg tud állapodni a nemzetközi szereplőkkel. Ez a fajta érzés lengte körül a konferenciát. Örültem, hogy nem egy bezárkózó, elszigetelt országban jártam.
– Tárgyalt is valakivel?
– Mivel a perzsa–magyar baráti tagozat tagja vagyok, az ottani baráti tagozat elnökével is tárgyaltam. Ezen kívül más hivatalos tárgyalásom nem volt.
– A szélsőségesség büntetése érthető, de készen állnak arra, hogy leszámoljanak ezzel a vonulattal teljesen, ha a néppártosodás ezt követeli meg?
– Ez a folyamat elindult már lassan 2 éve, ezt számtalan megnyilatkozásban, itt ma is elmondtam. Létfontosságú, hogy végigvigyük és megszilárdítsuk – és azt gondolom, hogy idővel ezek, melyek most még az Ön számara biztosan jelenlevő vetületekként mutatkoznak meg, el fognak tűnni vagy kopni a pártból, mert nem találják meg itt a számításukat.
– Felkészültek, hogy például a Kuruc.info a Jobbik ellen fordul?
– Igen. Egy néppártnak fel kell készülni, hogy bármilyen irányból érkezhet pozitív és negatív észrevétel is. A Kuruc.info nem bánt velem kesztyűs kézzel, amikor Kulcsár Gergőt a rakpartra küldtem, hogy kanosszát járjon. Azt gondolom ennek ellenére továbbra is, ha megint ilyen helyzet lenne, megint erre kérném. A Kuruc.info visszajelzései a döntéseimben nem befolyásolnak.
– Ehhez, hogy – mint mondta – saját képére formálja a Jobbikot, erő is kell. Változott valami, hogy erősebbnek érzi magát?
– Nem érzem magam erősebbnek. Arra is fel vagyok készülve, hogy egy ilyen folyamat a párton belüli vitákat is felerősítheti. Nem biztos, hogy mindenki érteni fogja ennek a lényegét és fontosságát. Fel vagyok készülve, hogy a következő tisztújító kongresszuson olyan elsöprő támogatásom lesz, mint ami 2006 óta folyamatosan megvolt, hogy ellenszavazat nélkül lettem újra es újra elnökké választva. Lehet, hogy ez most nem így lesz. Fel vagyok készülve, hogy a párton belül vagy a párt szimpatizánsai között kell vitákat folytatnom ennek a stratégiának a helyességéről. Ezeket én fel fogom vállalni, és az emberek el fogják dönteni, kinek van igaza.
*
Korábban írtuk: Vona a Reutersnek: a Le Pen-lány mintájára akar szakítani a "szélsőséges múlttal", kilépés helyett pedig "enyhítené az EU-val szembeni ellenérzéseket"
És az államadósságot sem ütemezné át "egyoldalúan". Az alábbi kivonat jelent meg a nyilatkozatból a 168 óra honlapján, alatta mellékeljük az eredetit is.
A Jobbik vezére el akarja hagyni a szélsőjobbos indulás politikai elemeit, nem szándékozik kiléptetni az országot az EU-ból, viszont a hatalomra törekedve megegyezést szorgalmaz a külföldi befektetőkkel. Vona Gábor a Reuters hírügynökségnek adott interjút, amit a The New York Times is átvett.
A Jobbik elnöke úgy vélte, hogy párhuzamot lehet kimutatni Marine Le Pen és az ő elképzelése között, mert mindketten igyekeznek megszabadítani pártjukat a keményvonalas képtől és próbálják magukhoz vonzani mindazokat, akiknek elegük van a hagyományos, nagy pártokból. Úgy fogalmazott, hogy a politika változni fog, de senki sem tudja, miként.
Szerinte a görög Szirizához, a spanyol Podemoshoz és a francia FN-hez hasonlóan a Jobbik is a kormányzás ajtaján kopogtat, de még csak most kezdenek harapni.
A tudósítás megjegyzi, hogy a Jobbikot egész Európában antiszemitának és rasszistának bélyegzik meg, a bírálói pedig szégyennek nevezik, hogy a párt próbál a fősodor részének látszani, miközben továbbra is tagjai olyanok, akik zsidóellenes kijelentéseket tettek.
Vona most azt közölte, hogy szakítani kívánnak a szélsőséges múlttal, még akkor is, ha ezzel szemben van ellenállás a párton belül. Ugyanakkor megismételte, hogy nem szeretné, ha Magyarország kiválna az unióból, de mindenképpen szükségesnek tartja a viszony megreformálását. Mint mondta, nagy siker lenne, ha enyhülnének az ellenérzések az integrációval szemben, az emberek nem miatta gyűlölik az EU-t, hanem a saját tapasztalataik folytán.
A közösségi szabályokat úgy alakítaná át, hogy megvédené a versenytől a magyar gazdaság bizonyos ágazatait, főként az élelmiszeripart.
Azt ígérte ugyanakkor, hogy a Jobbikból a jövőben senki sem éget uniós zászlót. A különadókat megtartaná, de középutat keresne, hogy a multik és a bankok osztozzanak a terhekben, de ez ne ártson az üzleti érdekeiknek, mert nem lenne jó, ha elhagynák az országot.
A pártvezető megemlítette, hogy a leendő Jobbik-kormány nem fogja egyoldalúan átütemezni az államadósságot. Viszont behívna bankokat Oroszországból és a Közel-Keletről. Vona cáfolta, hogy pártja anyagi támogatást kap Moszkvából, Teheránból és Ankarából.
És az eredeti, angol nyelvű anyag a NYT honlapjáról:
Hungary's Jobbik Drops Some Hardline Policies in Push for Power
By REUTERS APRIL 14, 2015, 1:43 P.M. E.D.T.
BUDAPEST — Hungary's Jobbik party will leave behind its far-right origins, keep the country in the European Union and come to terms with foreign investors as it sets its sights on government, its leader said on Tuesday.
Jobbik, condemned throughout Europe as anti-Semitic and racist, is now the strongest opposition party in opinion polls and on Sunday won its first parliamentary seat in a first-past-the-post contest, an important electoral milestone.
Unveiling what would amount to major policy shifts for the first time, Jobbik leader Gabor Vona drew parallels between his approach and a drive by Marine Le Pen, leader of France's National Front, to ditch her party's hardline image and appeal to people fed up with the traditionally dominant parties.
"Politics will change; how exactly nobody knows," Vona, who is 36, told Reuters in his spartan office in the Hungarian parliament building, overlooking the Danube river.
"Like Syriza in Greece, Podemos in Spain or National Front in France, Jobbik in Hungary is knocking on the door of government. These parties are new in ways we are only beginning to grasp," he said in the interview.
Hungary's next parliamentary election is in 2018. The last time a far-right party was in government in an EU state was in 2000, when Austria's Freedom Party joined a coalition government. The rest of the bloc isolated Vienna in response.
Jobbik's critics say its attempt to recast itself as a mainstream party is a sham, designed only to win votes. They point to people within the party who have made anti-Semitic statements, but have not been thrown out.
A Jobbik member of parliament who in 2011 spat on a Holocaust memorial and called the Nazi genocide a lie but kept his job after issuing an apology.
In a speech in the Hungarian capital at the weekend, World Jewish Congress leader Ronald S. Lauder said Jobbik's rise was hurting Hungary's image abroad.
POLICY SHIFTS
Jobbik denies it is anti-Semitic or racist. In the interview, Vona said Jobbik would break with its extremist past even in the face of resistance within his party. "I am much more consistent now about the wild offshoots that I used to allow, look away from, or sweep under the carpet," he said.
"The responsibility that flows our way from Hungary's voters demands we do that. ... With time the (extremist) elements of Jobbik you may see as prevalent will fade out because they no longer find their calling here."
On the EU, Vona said that a Jobbik government would not try to leave the bloc, though it would try to reform Hungary's relationship with Brussels. Previously the party has said it would seek to reopen Hungary's accession treaty and even hold a referendum on an exit from the EU.
"There is no gut rejection of the EU in us.... Easing the resentment toward European integration would be Jobbik's success. People don't hate the EU because of me but because of the experience they have had," said Vona.
He said he would challenge EU rules so that Hungary can protect some sectors of its economy from competition, especially food producers.
A 2012 incident when Jobbik's deputy chairman Elod Novak burned an EU flag at a protest was "an emotional reaction... justifiable in that situation," Vona said. But he said the incident would not be repeated.
On tax policy, Vona softened Jobbik's previous stance blaming foreign multinationals for many of Hungary's problems. He said he would keep windfall taxes imposed under the centre-right government in power now, which have hurt many multinationals.
But he said: "We need to find the middle ground where multinationals and banks share in our burdens without hurting their prosperity or their mission ... Clearly we do not want to expel multinational capital from Hungary."
Vona said Hungary's foreign debt under a Jobbik government would not be restructured unilaterally. Instead Jobbik would see whether creditors would be open to the idea, and would seek new lenders, including in places like Russia or the Middle East.
Jobbik has cordial ties with ruling circles in Iran, Russia, and Turkey, prompting allegations the party is receiving financial support from them.
Vona denied that. He said it was in Hungary's interest to be friendly with Moscow while Iran was "a very important nation of the world."
(Editing by Philippa Fletcher)
Kapcsolódók a Le Pen-féle "átalakításról":