Meggyilkoltak egy férfit az utcán péntek délután Szolnokon. Az áldozat a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Szúrt sérülésekkel találtak egy hatvanegy éves férfit péntek délelőtt Szolnok egyik utcáján. A kiskunfélegyházi férfin a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai már nem tudtak segíteni. A bejelentést követően a megyei rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetése miatt indított nyomozást.
A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek és rövid időn belül elfogtak, majd őrizetbe vettek egy huszonegy éves szolnoki lakost. A rendőrök egy bokros területen megtalálták az áldozat gépkocsiját, amelyet lefoglaltak - mondta el a Szoljonnak Szabó Zita megyei rendőrségi sajtószóvivő.
Frissítés: H. Viktor elismerte tettét
A nyomozók előállították és gyanúsítottként kihallgatták H. Viktort, aki elismerte tettét.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 21 éves fiatal 2016. július 15-én délelőtt - vélhetően anyagi haszonszerzés céljából - egy késsel megszúrta munkatársát, majd áldozata autójával elhajtott a helyszínről. Később a gépkocsit egy bokros területen hagyta, amelyet a rendőrök egy állampolgár segítségével megtaláltak, majd lefoglaltak.
A nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását - írja a Police.hu.