Elmarasztaló ítéletet hozott jogerősen a 2015 őszén a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt indult per vádlottjainak ügyében a Szegedi Törvényszék kedden.
Hat férfit egy év két hónap börtönbüntetéssel sújtott a bíróság, őket négy évre kiutasítva Magyarország területéről.
A hetedrendű vádlottat – aki az átkelőnél megafonon keresztül is beszélt a tömeghez – két év börtönt kapott a hat év kiutasítás mellett. A törvényszék ezzel enyhítette az első fokon kiszabott hároméves szabadságvesztés büntetést.
Az ügy rossz egészségi állapotú három vádlottját egy év felfüggesztett börtönre ítélték - adja hírül az MTI.
A Zsindex megható tudósítása:
Sírva hallgatta az ítélethirdetést a röszkei zavargásért elítélt férfi
A Szegedi Törvényszék kedden kihirdette a másodfokú ítéletet annak a tíz migránsnak az ügyében, akiket a 2015 szeptemberi röszkei könnygázas, vízágyús, kődobálós összecsapás után fogtak el.
Zoom
Sírva hallgatta az ítélethirdetést
A perbe fogott embereket – köztük egy idősödő, beteg nőt (a külön perben terrorizmus miatt 10 év fegyházra ítélt Ahmed H. anyját), egy bottal járót és egy kerekesszékes férfit – azzal vádolta az ügyészség, hogy a tömegzavargás résztvevőjeként lépték át illegálisan a magyar határt.
A keddi tárgyalási napon a tíz vádlottból mindössze egy, a hetedrendű vádlott jelent meg, Yamen A., aki kénytelen volt előzetesben kivárni, amíg másodfokra kerül az ügy. Ő, a megafonba kiáltozó férfi első fokon 3 év börtönt és 10 év kiutasítást kapott.
A bíróság egy részletet kivéve helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, mind a 10 vádlott bűnös, ugyanakkor Yamen A. büntetését 2 év börtönre és 6 év kiutasításra mérsékelték. A 22 éves szír fiatalember elsírta magát az ítéleten, mivel így is az ő büntetése maradt a legsúlyosabb. Ha a büntetése kétharmadának letöltése után megnyílik a lehetősége a feltételes szabadlábra bocsátásra, már nem kell sokáig börtönben ülnie, hiszen 2015 szeptembere óta előzetesben van, amit beleszámítanak a 2 évbe.
Egyikük oltalmazott lett
Első fokon a Szegedi Járásbíróság mind a tíz embert bűnösnek mondta ki tavaly nyáron. Az ítélet szerint mindannyian résztvevői voltak a tömegzavargásnak, még ha ők maguk nem is bántottak senkit, nem voltak erőszakosak. Heten letöltendő, hárman (a három legelesettebb vádlott) felfüggesztett börtönt kaptak, és változó hosszúságú időszakra kiutasították őket Magyarország területéről. A nő volt az egyetlen, akit nem utasítottak ki az országból, mivel őt addigra már a vádlottak közül egyedüliként jogerősen elismerték oltalmazottként.
Az első hat vádlottat egyformán 14-14 hónap letöltendő börtönre ítélték, de az előzetes letartóztatásban töltött idő beszámított a büntetésükbe. A már említett hetedrendű vádlott eredeti büntetése 3 év börtön és 10 év kiutasítás volt, ez enyhült most 2, illetve 6 évre.
A kiutasításból még komoly gondjuk lehet
A keddi tárgyaláson elhangzott, mi történt a vádlottak magyarországi menedékkérelmeivel. Oltalmazotti státuszt, ahogy írtuk, egyedül az idősödő, beteg asszony kapott. A többiek közül senki sem lett nálunk sem oltalmazott, sem elismert menekült. A menekültügyi eljárásokat a legtöbb esetben megszüntették, mivel az érintettek ismeretlen helyre távoztak. A tárgyaláson többekről egyértelműen elmondta az ügyvédjük, hogy már elhagyták Magyarországot, van, aki most épp Belgiumban, más Németországban van. Valószínűsíthetően a többiek is így tettek.
Letöltendő börtön rájuk már nem vár, de amiben számukra a keddi, jogerős ítéletnek nagy jelentősége lehet, az a rájuk kiszabott kiutasítás büntetés. Az ügyvédeik a perbeszédeikben próbálták kérni, hogy ha már nem helyezik hatályon kívül az első fokú ítéletet, vagy nem mentik fel őket, akkor legalább a kiutasítást mellőzzék. Nem véletlenül. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az ítélet szövege ugyan csak a Magyarországról területéről történő kiutasítást tartalmazza, de gyakorlatilag, a vonatkozó törvény miatt
a kiutasítás az egész Európai Unió területére vonatkozik.
Ez pedig még komoly bajba sodorhatja azokat, akiknek a családtagjai korábban sikeresen eljutottak mondjuk Ausztriába, Németországba. Őket most az a veszély fenyegeti, hogy elszakítják őket a feleségüktől, gyerekeiktől.
Megint lesz tüntetés is
Az elsőfokú ítélet ellen mindenki fellebbezett. Az ügyész minden vádlott esetében súlyosabb büntetést, hosszabb börtönt, hosszabb kiutasítást akart. Arra a három emberre, akik először felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, a többiekhez hasonlóan végrehajtandó börtönbüntetést kért. A vádlottak és az ügyvédeik is mind fellebbeztek: hatályon kívül helyezést vagy azt kérve, hogy mentsék fel őket, vagy pedig - ha ez nem sikerül - enyhítsék a börtönbüntetésüket, a kiutasítást pedig mellőzzék. Az elsőfokú ítélet ellen tiltakozó tüntetés volt a Kúria Markó utcai épületénél.
A Migráns Szolidaritás Csoport kedd estére is szervez egy figyelemfelkeltő szolidaritási akciót az általuk abszurdnak tartott és koncepciós pernek nevezett röszkei ügy miatt. A rendezvény kiírása szerint fél hétkor gyűlnek össze a budapesti Mikszáth Kálmán téren, hogy "bűntettei miatt a magyar államot bíróság elé" állítsák.

9 és fél hónapig mind fogságban voltak
Mire az elsőfokú ítélet megszületett, már mind a tíz vádlott 9 és fél hónapot töltött fogságban Magyarországon, ki előzetes letartóztatásban, ki papíron házi őrizetben (valójában őrzött szálláson) volt az összecsapás óta. A tavaly júliusi ítélethirdetéskor úgy tűnt, a megafonos hetedrendű vádlott kivételével mind szabadulhatnak, és nyitott táborba vagy magánszállásra kerülhetnek.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azonban keresztülhúzta a számításukat, és a szökés veszélyére hivatkozva menekültügyi őrizetbe vették a kerekesszékes és a bottal járó menedékkérőt. Pár nappal később a békéscsabai bíróság felülírta a BÁH döntését, és nem hosszabbította meg a menekültügyi őrizetet. A két férfi szabadult, nyitott menekülttáborba került, Bicskére, ugyanoda, ahová a Helsinki Bizottság jogvédő szervezet harmadik ügyfele, az idős nő is. A Helsinki akkor úgy tudta: a többi vádlott esetében is ugyanilyen döntés született, kivéve az előzetesben ülő megafonost és még egy férfit, aki a többieknél jóval adott be menedékkérelmet.
A fordítási botrány ügyében még nyomoznak
A most másodfokra került röszkei ügy volt az, amelyben fordításbotrány robbant ki, felmerült, hogy a fordító teljesen átköltötte, tartalmilag is alaposan megváltoztatta az egyik vádlott, egy fiatal szír fiú írásos beadványát. A Szegedi Járásbíróság bírája, Arany János hamis tanúzás gyanúja miatt feljelentést tett tavaly tavasszal.
Az ügyben még mindig folyik a nyomozás, a határidejét legutóbb április 18-ig hosszabbította meg a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség. Az Index a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől nem egészen két hete azt a tájékoztatást kapta, hogy a nyomozó ügyészség az ügyben egy személyt gyanúsítottként hallgatott ki. A nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket egyelőre nem közöltek.