Harcias közleményt adott ki a Szcientológia Egyház az általuk rendezett szombati tüntetésről, amelyet a "hatósági túlkapások miatt" tartottak. Az ellenük folyó eljárásokat etnikai tisztogatáshoz, vallásháborúhoz hasonlították.
A Szcientológia Egyházzal kapcsolatos hatósági eljárások nemzetközi visszhangja miatt Jeff Pomerantz, amerikai színész is hazánkba látogatott, hogy részt vegyen az eddigi egyik legnagyobb tüntetésen – írja az MTI által kiadott közleményében maga az érintett, a "Szcientológia Egyház Központi Szervezet". Az agymosásra és hívei zsebeinek kiürítésére szakosodott szekta Facebook-oldalán önkéntes lelkészeként nevezi meg Pomerantzot. Ugyanitt van képük a vallásszabadság mellett az alapvető emberi jogok miatt ajvékolni a személyes adatokkal súlyosan visszaélő bűnszervezetnek.
Zoom
Ahogy írják, a tizenkettedik demonstrációjukat Vojtilla Tímea nyitotta meg, aki a hívők nevében elmondta: "Méltósággal kiállunk a vallásszabadságért, és azt akarjuk, hogy Magyarország továbbra is a szabadság otthona maradhasson." Az "egyház" szóvivője, Miklovicz Attila is felszólalt, amelyből a szekta közleménye azt emelte ki: "Soha egyetlen etnikai tisztogatás, soha egyetlen faji alapon történő megkülönböztetés és soha egyetlen egy vallásháború nem vezetett megoldásra."
Ezután Jeff Pomerantz, Broadway-színész szólt a tömeghez: "Amit a Szcientológiával tettek Magyarországon, az nem hű Magyarország nagyszerű tradíciójához. Amit mi készülünk tenni, az viszont hű Magyarország hagyományához." A közlemény hozzáteszi: ezekkel a szavakkal indult útjára a szcientológusok békés szabadságharca.
A szekta tájékoztatása szerint a szabadságharc részeként a Deák tértől átvonultak a Nyugati térig, és a XXI. századi Magyarország legnagyobb vallásüldözése ellen demonstráltak.
(Kuruc.info - HVG)
Korábban írtuk: