Az MSZP elnöksége támogatja, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke legyen a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje - közölte az MSZP elnökhelyettese kedden az MTI-vel a sajtóhíreket megerősítve.
Zoom
Gőgös Zoltán azt mondta, az országos elnökség hétfőn “elsöprő” többséggel fogadta el Karácsony Gergely ajánlatát.
Az elnökhelyettes hangsúlyozta, az MSZP továbbra is közös egyéni képviselő-jelölteket, közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet szeretne a baloldalon.
Az elnökség döntésére figyelemmel folytatják a tárgyalásokat a választási együttműködésről – közölte.
Elmondta, Karácsony Gergelyt – aki Zugló polgármestere is – alkalmasnak tartják arra, hogy vezesse a baloldal kampányát, és miniszterelnök legyen.
Gőgös Zoltán szólt arról is, hogy a Párbeszéd politikusa hétfőn Kunhalmi Ágnessel, az MSZP választási kampányfelelősével, a szocialisták kampányának arcával hétfőn Miskolcra látogat, ahol programbemutató körútba kezdenek.
Az MSZP szombati programbemutató nagygyűlésén Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta, hogy "a magyar demokráciát újra meg kell védeni", össze kell fogni, együtt kell működni a Párbeszéddel.
Karácsony Gergely erre a helyszínen úgy reagált: “döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, (…) és hozok magammal mindent, amit tudok”.