A közös baloldali lista harmadik helyén szerepelne Gyurcsány Ferenc Karácsony Gergely tervei szerint. Az immár az MSZP kormányfőjelöltjének tekinthető Párbeszéd-társelnök a csütörtöki Heti Válaszban azt mondja: ellenzéki előválasztáson mérkőzne meg Vona Gáborral és Szél Bernadettel.
Zoom
Interjút adott a Heti Válasznak Karácsony Gergely, aki a hétvége óta az MSZP miniszterelnök-jelöltjének tekinthető – még ha erről hivatalosan nem döntött is egyelőre a szocialisták kongresszusa. A zuglói polgármester nem tartja magát árulónak, amiért az Együtt–Párbeszéd-szövetségből kihátrálva az MSZP-lista élére ugrott inkább – mint mondja, az Együttel nem volt megkötött szövetségük.
Elismeri, hogy az MSZP-ből már hónapokkal ezelőtt megkínálták a miniszterelnök-jelöltség lehetőségével, s elmondása szerint akkor azért mondott nemet, mert nem akart részt venni „Botka László kicsinálásában”. Botka ugyanakkor szerinte hibát követett el, amikor nekiment Gyurcsánynak – Karácsony a DK-elnöknek adná a közös lista harmadik helyét. Az MSZP új reménysége elárulta azt is: szíve szerint nem párttestületekre, hanem a választókra bízná, hogy kiválasszák Orbán kihívóját, s szerinte még van is idő egy kormányfőjelölti előválasztásra. Karácsony örömmel indulna ezen Vona Gáborral és Szél Bernadettel szemben.
(Válasz.hu)