Csak a legmegbízhatóbb aktivistákat küldené mozgósítani a Fidesz a választás napján – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott információkból. Úgy tudjuk, a pártközpontban 1-től 10 pontig értékelték az aktivisták teljesítményét, és a maximális számot elérőkre egy-egy iPadet fognak bízni; ez tartalmazza az adott település kormányszimpatizánsainak nevét és címét. Információink szerint az érintett aktivisták már megkaphatták az ehhez szükséges képzést is. Miután az iPadekben navigáció is van, az arra illetékesek ellenőrizni tudják, hogy az aktivista valóban kiment-e a megadott címekre.
Ezenfelül telefonos mozgósítást is tervez a kormánypárt: választókerületenként meghatározott számú személynek kell majd bemenni a helyi központba, és egész nap hívni a címlistáról az embereket, arra buzdítva őket, hogy menjenek a kormánypártra szavazni. Lesznek a választókerületekben kisbuszok is: elviszik szavazni azokat a választópolgárokat, akik kérik. A lap információi szerint ezek nem lehetnek önkormányzati vagy sportegyesületi járművek, mert azokat felismerhetik az ellenzékiek.
Zoom
Természetesen a kormánypárt a választás napjáig sem tétlenkedik. Aki a szimpatizánsaikat tartalmazó listán szerepel, azok közül mindenkit igyekeznek szombatig személyesen felkeresni, hogy átadjanak egy, a Fideszre való szavazásra buzdító levelet és egy hűtőmágnest ajándékba. Mint a lap megtudta, a levelet és a hűtőmágnest csak abban az esetben dobhatják be az aktivisták a postaládába, ha szombatig nem sikerült elérni az adott szimpatizánst. Hogy kit sikerült, az aktivistáknak jelölniük kell a listán.
Az sem árt majd, ha a helyi választási delegáltak figyelmesek lesznek, ugyanis úgy tudjuk, azoknak a pártoknak a küldöttjei, akik listázzák szimpatizánsaikat, sms-ben óránként jelezhetik, hányan voltak szavazni az adott szavazókörben. Sőt, az is előfordulhat, hogy akár név szerint jelzik, ha egy szimpatizánsi listán szereplő személy még nem szavazott.
Arról, hogy a Fidesz – érthető módon – az utolsó pillanatig hatalmas energiákat fordít a mozgósításra, maga Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a napokban. Mint a kormánypárti Echo TV-nek elmondta, a Fidesz pénteki kampányzáró rendezvénye valójában nem lezárja a kampányt, hanem megnyitja az utolsó szakaszát. „Arra hívjuk fel az embereket, hogy még kampányoljanak a hátralévő két napban, és hozzanak el mindenkit, maguk is menjenek el” – mondta a kormányfő.
(MNO nyomán)