Jogerősen 11 év 8 hónapra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a cigányt, aki halálra gázolta egy jármű tulajdonosát, a Turay Ida Színház 24 éves munkatársát, miközben megpróbálta ellopni autóját.
![]() |
Amikor a tettes tolatni kezdett, a nő megpróbálta feltartóztatni, és belekapaszkodott a kocsiablakba, mire a cigány gázt adott, és nagy sebességgel az árokba hajtott. Az autó elsodorta és maga alá gyűrte Berze Zsófiát, aki a helyszínen meghalt. A cigány elmenekült a tetthelyről, néhány órával később egy kocsmában fogták el a rendőrök.
Kedden a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta és jogerőre emelte a Gödöllői Járásbíróság február 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletét, amelyben kimondta a vádlott bűnösségét jármű önkényes elvétele, halálos közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés bódult állapotban bűncselekmény miatt – tudatta a törvényszék.
A másodfokú tanács elnöke szóbeli indoklásában kiemelte a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát, a minősítő körülményeket, továbbá rámutatott arra is, hogy a vádlott védekezésében szereplő halálos közúti baleset gondatlan okozásának ellentmond a jármű erőszakos elvétele, a közlekedési szabályok durva, veszélyhelyzet kialakítására irányuló megsértése és a vádlott bódult állapota.
A törvényszék közleménye kitért arra is, hogy az első fokon eljáró ügyész az ítéletet tudomásul vette, így súlyosításra semmiképpen nem kerülhetett sor.
Mindezek alapján a Budapest Környéki Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyva halmazati büntetésül 11 év 8 hónap börtönre ítélte a vádlottat.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk:








