Áll a bál a zsidó közösségben, miután a múlt hét végén egy név nélkül közzétett írás felvetette, hogy a szervezetek vezetői és családtagjai soron kívül juthattak hozzá a koronavírus elleni oltáshoz.
Zoom
Az ügy súlyára való tekintettel Heisler András, a Mazsihisz elnöke szombaton a Facebookon reagált a revolveroldalon közölt „névtelen nyílt levél” állításaira. Heisler azt írta, hogy a Mazsihisz a Szeretetkórház dolgozói részére kapott oltóanyagot.
Az oltások befejeztével kiderült, maradt néhány – azonnal felhasználandó – vakcina. A szervezet vezetése felajánlotta nekem, hogy első számú vezetőként – akinek hivatali dolga a különböző rendezvényeken, tárgyalásokon történő napi megjelenés – a maradék vakcinákból oltassam be magam. A jó szándékkal megfogalmazott felkérést elutasítottam: pontosan azért, mert a közösség első számú vezetőjeként nem élhetek ilyen kiváltsággal, s morálisan számomra nem volt vállalható, hogy mindenki elé tülekedve beoltassam magamat.
A Mazsihisz-elnök ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy valószínűleg „egyetlen zsidó vezetőként” utasította vissza a felkínált lehetőséget,
Ismereteim szerint vallási és világi vezetőink közül nem mindenki tett így.
Heisler után egy másik Facebook-oldalon kibontakozott vitában Horváth József, a Mazsihisz alelnöke kész tényként írt a megmaradt oltásokra rárepülőkről, jegyzi meg a 24.
Horváth szerint pontosan azért kellett lépniük, és új protokollt létrehozniuk, mert a szövetség vezetőségének, köztük neki is tudomásukra jutott, hogy
az első körös oltások maradékára rárepült néhány olyan ember is, akik nem feltétlenül lettek volna first priority.
Ekkor kérték Kunos Péter ügyvezető igazgatót, hogy készítsen egy olyan oltási rendet, amely meghatározza, kik kaphatják meg az esetleges maradék oltásokat.
Nem az a fontos, hogy a maradék 10-20-30 szérumot a tanárok, az óvónők, a krónikus betegek, vagy a szociális szférában dolgozók kapják, mert ebben tényleg nagyon nehéz a döntés. A fontos az volt, hogy ne legyenek bekéredzkedők, ne legyen mutyizás. Most már nem lesz. Én meg csak azt tudom most már tenni, hogy azokat, akikről tudom, hogy befurakodtak, azoktól a többi cselekedetükben sem várok majd magasabb erkölcsi hozzáállást.
Korábban írtuk: