Megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet - közölte a kormany.hu szombaton.
Azt írták, a jogszabály rögzíti, hogy akkor nyílik lehetőség a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedések enyhítésére, ha 2,5 millió ember legalább az első oltást már megkapta.
Ennek megtörténte után a következő változtatások lépnek életbe: a kijárási tilalom kezdete este 10 órára módosul, a vége változatlanul reggel 5 óra; a szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek.
Zoom
Továbbá a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem köteles zárva tartani, míg az üzleteknek este fél 10 és reggel 5 óra között be kell zárniuk; az üzletekben biztosítani kell, hogy átlagosan 10 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhasson bent.
Hozzátették, a 10 négyzetméteres szabály alkalmazása során a 14. életévét be nem töltött kiskorút, a 65. életévét meghaladott, illetve a fogyatékossággal élő személy segítőjét nem kell figyelembe venni.
Az üzlet köteles gondoskodni arról, hogy a bejutásra várakozók - a közös háztartásban élők kivételével - egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak, a vásárlók számára a kézfertőtlenítés lehetősége az üzlet vásárlóterében folyamatosan biztosított legyen, az üzlet vásárlóterében a felületek fertőtlenítése folyamatos legyen, és a bevásárláshoz használt eszközök (kocsi, kosár) fertőtlenítése folyamatosan megtörténjen - írta a kormany.hu.
(MTI)
Frissítés: A Magyar Nemzet részletesebb összefoglalója:
Megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet. Két és fél millió ember beoltását követően este tíz óráig kitolódik a kijárási tilalom kezdete. A vendéglátóegységek azonban továbbra is csak elvitelre fogadhatnak vevőket.
A jogszabály rögzíti, hogy akkor nyílik lehetőség a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedések enyhítésére, ha két és fél millió ember legalább az első oltást már megkapta.
Ennek megtörténte után a következő változtatások lépnek életbe.
  • A kijárási tilalom kezdete este 10 órára módosul, a vége változatlanul reggel 5 óra.
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek.
  • A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem köteles zárva tartani.
  • Az üzletek este fél 10 és reggel 5 óra között kötelesek zárva tartani.
  • Az üzletekben biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként átlagosan csak egy vásárló tartózkodhasson bent.
  • A tíz négyzetméteres szabály alkalmazásakor a 14. életévét be nem töltött kiskorút, a 65. életévét meghaladott személy segítőjét és a fogyatékossággal élő személy segítőjét nem kell figyelembe venni.
  • Az üzlet vezetője köteles az üzlet bejárata előtt kifüggeszteni, hogy egyszerre hány vevő tartózkodhat a helyiségben.
  • Az üzlet köteles gondoskodni arról, hogy a bejutásra várakozók – a közös háztartásban élők kivételével – mindig tartsák meg egymástól a másfél méteres távolságot, a vásárlóknak legyen lehetősége kézfertőtlenítésre a vásárlótérben, ahol a felületeket és a bevásárláshoz használt eszközöket (kocsi, kosár) rendszeresen fertőtleníteni kell.
  • A vendéglátóegységek továbbra is csak elvitelre fogadhatnak vevőket. A korlátozó intézkedéseket megszegők változatlanul százezer és egymillió forint közötti bírságra számíthatnak, valamint egy napra, de akár egy évre is bezárathatják a szabályokat megszegő üzleteket.
  • Április 19-től a köznevelési intézmények és a szakképző intézmények visszaállnak a digitális oktatásról normál, jelenléti munkarendre, és ugyanettől a naptól újra fogadhatják a gyerekeket az óvodák is.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kormány – az operatív törzs javaslatára – a korlátozó intézkedéseket (kijárási tilalom, gyülekezési tilalom, éttermek, szállodák bezárása, rendezvények megtartásának tilalma stb.) április 8-ig még biztosan fenntartja. Mindemellett felkérik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát és a népegészségügyi szerveket arra, hogy a járványügyi védekezést szolgáló ajánlásokat dolgozzanak ki.
A részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet ide kattintva érhető el.