A bíróság két, a Meseország mindenkié című mesekönyvvel kapcsolatos ügyben is a Labrisz Leszbikus Egyesületnek adott igazat a héten. Az első ügyben a Fővárosi Kormányhivatalt kötelezték új eljárásra, mert az úgy hozta meg jogsértő határozatát, hogy nem a mesekönyv egészét értékelte. A másik perben pedig a bíróság jogerősen elmarasztalta a rendőrséget, mert nem lépett fel egy "homofób rendezvény" ellen, amely megfélemlítette a gyerekeket. Az egyesületet a Háttér Társaság és a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a perekben - lelkendezik a 444.
A mesekönyvet, melynek projektkoordinátorát, Rédai Dorottyát a Time a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta (ami egészen szürreális, még akkor is, ha tudjuk, mennyire erős a deviánslobbi - a szerk.), a kezdetektől támadták, Dúró Dóra látványosan le is darálta. A Meseország mindenkié történetei olyan fontos témákról szólnak, mint szexuális orientáció sokfélesége, a családon belüli erőszak, az igazságosság vagy a szegénység, és arra tanítanak, hogy legyünk elfogadóbbak egymással - érzékenyít más társadalmi kérdések mögé bújva az LMBTQP-propagandára a zsidó blog.







