A város- és vidékfejlesztés magyarországi tapasztalatairól tárgyalt Nguyen Thanh Nghi vietnámi építésügyi miniszter Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel pénteken Budapesten.
Az ázsiai ország politikai vezetése azt igyekszik felmérni, hogy ezekből mi és miképp hasznosítható Vietnámban, és ebben milyen szerepet tölthetnek be az önkormányzatok, illetve a civil szervezetek. A megbeszélés után a magyar tárcavezető a közmédiának azt mondta, hogy Magyarország és Vietnám kapcsolata meglehetősen szoros a gazdaságban, az igazságügyben és a külpolitikában, és abban bíznak, hogy a településfejlesztéssel ez a kör most tovább bővíthető.
Navracsics Tibor emlékeztetett: az Országgyűlés tavaly fogadta el az új területfejlesztési törvényt, amelynek lényeges eleme a partnerség és a térségi szemlélet. A miniszter beszámolója szerint a vietnámi döntéshozók is hasonló rendszerben gondolkodnak, delegációjuk látogatásának egyik célja pedig éppen az volt, hogy megismerjék a magyarországi tapasztalatokat az új jogszabály bevezetése óta.
Megállapodtak, hogy folytatják az eszmecserét ebben a témában - tette hozzá.
Nguyen Thanh Nghi a közmédia kérdésére elmondta, hogy a küldöttségben országuk építésügyi minisztériumának, illetve parlamentje gazdasági bizottságának tagjai vettek részt.
Kiemelte: Vietnámban egyre gyorsul az urbanizáció, ezért nagy szükségük van arra, hogy betekinthessenek a magyar településfejlesztési tapasztalatokba. A miniszter szerint a találkozó rendkívül hasznos volt számukra, egyúttal reményét fejezte ki, hogy folytatódik az együttműködés a magyar társszervekkel.
(MTI)