„Sajnálattal kell közölnünk, hogy a Tisza tavaszi árja a Hazajáró műsorát is elmosta. A megrendelő MTVA indoklás nélkül ’nem kívánta meghosszabbítani vagy más módon fenntartani’ honismereti-turisztikai magazinműsorunk szerződését (ahogy az elszakított területeken élő magyar közösségek életét és megmaradásért folytatott küzdelmét bemutató Kárpát-medence című műsorunkét sem)” – adták hírül a magyar televíziózás történetének legértékesebb, a szó legszorosabb értelmében közszolgálati nemzetépítő sorozatának szerkesztői a műsor Facebook-oldalán.
„Ezzel sajnos a közmédia felületén nem tudjuk méltó módon lezárni történelmi hazánkat bemutató sorozatunkat. Ahogy korábban már jeleztük, a 2011-ben indult, Prima Primissima közönségdíjas sorozatunk a terveink szerint idén év végén fejeződött volna be. Vállalásunk összesen 440 epizóddal vált volna teljessé: szerettük volna bejárni és bemutatni az egész történelmi Magyarországot, a Kárpát-medence valamennyi elszakított kisrégióját. Jelenleg 429 leforgatott és adásba került epizódnál tartunk. A teljes sorozat befejezéséhez mindössze 11 rész hiányzott” – áll a közleményben.
Hozzáteszik: „meg fogjuk találni a módját annak, hogy a maradék 11 kistájat is méltó módon bemutassuk. A műsoron túl pedig – elsősorban a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet keretében – még nagyobb erőbedobással fogunk dolgozni küldetésünkön: a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítésén, a honismeret és a turizmus eszközeivel. Erre az útra várunk útitársnak mindenkit, akinek fontos a magyar megmaradás, közös értékeink megőrzése és átörökítése egy olyan anyagelvű korban, amely mindent elsodorni törekszik, ami nemes és magasrendű.”
A magunk részéről bajtársi kézszorítással köszönetet mondunk a Hazajáró stábjának a történelmi jelentőségű nemzetépítő sorozatért, nemkülönben a Kárpát-medence és a Hagyaték című korábbi műsorokért, és kitartást kívánunk nekik a szennyáradatban!
Ágoston Balázs - Demokrata







