Tudományos testületet hoz létre az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium a JÉGER jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, a miniszter felkérte az Agrárgazdasági Kamarát, hogy mérje fel a magyar gazdatársadalom véleményét a rendszer további működtetéséről.
Zoom
Fotó: Mezőhir.hu
Bóna Szabolcs miniszter a Facebook-oldalán számolt be erről pénteken, miután a héten fogadták civil szakértők egy csoportját, akik meteorológiai, vállalkozói, gazdálkodói és jogi szempontból fogalmazták meg érveiket a JÉGER működése ellen, és a rendszer leállítását kezdeményezték.
A tárcavezető értékelése szerint korrekt, konstruktív beszélgetés volt. "Elmondták a kételyeiket és szakmai érveiket, mi pedig egyértelművé tettük, egyetlen érdemi kérdést sem akarunk lesöpörni az asztalról" - fogalmazott a miniszter, aki szerint az általuk 12 ezer aláírással megerősített petíció fontos jelzés, ha nem is a gazdatársadalom reprezentatív véleménye, amit nem akarnak lesöpörni az asztalról.
Ugyanakkor hangsúlyozta: a tudományos kérdéseket természetesen nem szavazással döntik el. A JÉGER-rel kapcsolatban felmerült szakmai állítások átfogó értékelésére hozzák létre a tudományos testületet, független szakemberek és tudósok bevonásával.
A kamarától jövő csütörtökre várt felméréssel kapcsolatban hangsúlyozta: ez nem lehet látszatfelmérés. "Gyors, reprezentatív, szakmailag valid és ellenőrizhető felmérést kérek" - fogalmazott.
"Ahol a gazdák többsége azt mondja, hogy nem kéri a JÉGER-szolgáltatását, ott a szükséges jogi és műszaki feltételek biztosításával le fogjuk állíttatni azt" - ígérte.
"Továbbra se szeretnék semmit eldönteni a gazdákról, a gazdák nélkül. Ez számomra nem egy jól hangzó mondat. Ennek most konkrét következménye van. Meghallgatjuk a gazdákat, megvizsgáljuk a tényeket, és utána döntünk. Gyorsan, felelősen és a gazdák érdekében" - fogalmazott a miniszter.
(MTI)