A főpolgármester, a tegnapi (saját pártlapjának adott) nyilatkozatának ellentmondva ma délután már úgy fogalmazott: "jelenleg nem aktuális a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű esetleges áthelyezése". A városvezető elmondta, a kérdésben előbb a Külügyminisztériumnak kell egyeztetnie (a kommunista Martonyi pedig egészen biztosan ezen fog majd munkálkodni...). Utalt arra, hogy az ügy kormányközi egyezményeket is érinthet. Mint mondta, ő maga "nem fog diplomáciai bonyodalmakat okozni, ezért egyelőre a kérdésben érdemben nem is kíván nyilatkozni".

55 éve küzdünk ellene

Jelezte ugyanakkor, hogy a gondolat nem véletlenül merült fel. Emlékeztetett arra, hogy az Országzászló helyén áll ma a szovjet emlékmű, és arra is, hogy tudomásuk szerint a helyszínről a világháborús halottakat egy másik helyen eltemették. Elmondta, reményei szerint később konstruktív és kulturált egyeztetést lehet folytatni a moszkvai főpolgármesterrel, a feltételek teljesüléséig azonban nem érdemes a kérdésről beszélni.
A fővárosi MSZP természetesen nem támogatja az emlékmű áthelyezését
Horváth Csaba, a szocialista párt budapesti frakcióvezetője szerint egy ilyen döntés meghozatala előtt "a történelmi szempontok mellett az esetleges diplomáciai következményeket, Moszkva politikai érzékenységét is figyelembe kellene venni". A komcsi a városvezetés legnagyobb hibájának nevezte, hogy "a főváros számára igazán fontos feladatok helyett ehhez hasonló szimbolikus kérdésekkel foglalkozik".
(Híradó nyomán)
Korábban írtuk: Megszabadulhatunk a szovjet emlékműtől, "cserébe" Rooseveltre keresztelnék a hőseinkről elnevezett Szabadság teret
Tárgyalásokat kezdeményez Moszkva polgármesterével a fővárosi Szabadság téren található szovjet emlékmű áthelyezéséről – mondta a Magyar Nemzetnek Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester. Hozzátette: a Fővárosi Közgyűlés április 6-i ülésén nevezné át a jelenlegi Roosevelt teret Széchenyi István térre. (Mint ismeretes, mindkettő - főként az első, természetesen - a nemzeti radikálisok - köztük a Jobbik - legfőbb céljai közé tartozik - a szerk.) A Szabadság tér – ahol az Egyesült Államok nagykövetsége is van – pedig az egykori amerikai elnök nevét viselné.
Azt, hogy a Roosevelt tér a Széchenyi tér elnevezést kapja, egy tegnapi találkozón Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke indítványozta. Szerinte ugyanis a volt amerikai elnök semmilyen történelmi összefüggésbe nem hozható azzal a közterülettel, amelyen Széchenyi István alkotásai – az Akadémia, a Lánchíd, az első magyar dunai gőzhajóállomás – találhatók. A helyi önkormányzatokról szóló törvény vonatkozó pontjának értelmében a névváltoztatás a fővárosi önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozik.
(MNO)

Nem sokkal a hír megjelenése után ifj. Hegedűs Loránt, a Szabadság téri Hazatérés Templomának lelkésze az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz. Mivel minden szavával egyetértünk, az alábbiakban közöljük.
Tisztelt Szerkesztőség!
Olvasom hurrá-vezércikküket a szovjet emlékmű eltávolításáról, s majd az ütő állt meg bennem, amikor a végén azt olvastam, hogy a Szabadság teret neveznék el tarlósék a volt amerikai elnökről - nyilván Rooseveltről -, miután Széchenyi tér lesz a Tudományos Akadémia előtti tér.

A Szabadság tér nem a kommunizmus alatt kapta a nevét, hanem mert eredetileg itt állt az Újépület, ahol 1848-49-es hősöket - köztük Batthyány Lajos miniszterelnököt - végeztek ki, a száműzetésbe vonult Kossuthot pedig jelképesen - távollétében - akasztották fel. A térre az aradi vértanúkról elnevezett utcák torkollanak, illetve veszik körül azt, közvetlenül mellette van a magyar Vértanúk tere, a Batthyány Örökmécses, a Kossuth térről már nem is beszélve. Nem véletlenül állították az ún. országemlékművet, azaz az Ereklyés Országzászlót, valamint a négy égtájszobrot is ide a trianoni országcsonkításra emlékezve annak idején Horthyék. Elképesztő magyarellenes zsidó pökhendiség kell ahhoz, hogy egy ilyen terv egyáltalán felmerüljön. Kérem Önöket, haladéktalanul ítéljék el ezt az aljas nemzetellenes provokációt, mely az amerikai követségre hivatkozva kívánja megfosztani a teret a magyar szabadságharcosok dicső emlékét idéző nevétől.
(Apropó: mikor állítják vissza a szovjet szörnyemlékmű helyett az eredeti országemlékművet tarlósék? Vagy a magyar szabadságharcokat és függetlenségi küzdelmeket kívánják inkább megörökíteni? Esetleg a kettőt együttesen, ahogy azt a Hazatérés Temploma javasolta hosszú évekkel ezelőtt? Vagy már elkészült a felszabadító amerikaiak emlékműterve?! Netán a két öbölháború, Afganisztán, a terror elleni küzdelem "hőseire", s a WTC "áldozataira" is emlékeztetni fog majd egy szürrealista zsidó műalkotás?! Vagy "csak" a gettófelszabadítás örömét kívánják kőtáblába vésni azok, akik több mint fél évszázadon át foggal-körömmel ragaszkodtak a magyar lányok és asszonyok tízezreit megerőszakoló Vörös Hadsereg "dicsőségét" hirdető önkényuralmi obeliszkhez?!)
Szebb jövőt:

ifj. Hegedűs Loránt