Olvasónk levele:
Nem most kezdődött…
Először csak a saját falujukban lehetetlenítették el az életet. Elértéktelenedett, fillérekért gazdát cserélt házak, üres kertek, üres földek. A bolt és a kocsma bezárt még 2009-ben, mert a boltot szétlopták, akár fényes nappal is, a kocsmában pedig folyamatosan gond volt velük, fizetni meg rendszerint nem óhajtottak.
Itt kezdődtek a környék lakosai számára az igazi problémák. Beengedtük őket a falunkba, és lassan ott tartunk, rettegésben élhetünk. Kisebbség? Hangosabbak és erőszakosabbak, mint mi itt mindannyian. Van olyan bolt, amelyik csak akkor mer kinyitni, ha a busszal a „bevásárlás” után hazamentek már, máshol testőrt fogadtak a problémás órákra. A kocsmákban rendszeresen megjelennek, ha valaki rendre meri utasítani őket, azonnal támadnak. Sok-sok történetet mesélhetnék, amik itt az évek alatt megtörténtek, igazából szembeszállni senki sem mert velük, inkább elkerülték őket.
Kérdezik: hol volt ilyenkor a rendőrség? Egyszer biztosan szembeszálltak velük, az még 2008-ban történt, amikor véletlenül igazoltattak egy helyi lakost és társait, aminek eredménye az lett, hogy a rendőrök fegyverét elvették, és sakkban tartották őket, erősítést kellett hívni. Persze 5 perc alatt 80-100 ember verődött össze a helyi erőkből, akik újra megtámadták a rendőröket. Szóval ezek után ne is várjunk semmilyen hatékony fellépést tőlük.
Persze, mint mondják, rendőri jelenlét, az van. Például rendszeresen ellenőrzik az autósokat, de már csak a magunkfajtát. Sőt, hatékonyan fellépnek a stoptáblát figyelmen kívül hagyókkal szemben, a vezetés közben telefonáló elvetemültekről ne is beszéljünk. És most csodálkoznak, hogy nekünk, akik úgy gondoljuk még mindig, hogy itt szeretnénk élni, tennünk kell valamit, mert nem fogjuk ölbe tett kézzel nézni, hogy a mi községünk, Romhány is hasonló sorsra jusson.
A szombaton történtekkel betelt a pohár. Megtámadtak egy embert, minden ok nélkül, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövetőket még aznap kiengedték a rendőrségről, pedig 48 órára törvényesen bent tarthatták volna őket. Tényleg van még valaki, aki úgy gondolja, a rendőrök megvédenek bennünket?
Csak magunkra számíthatunk, jöhetnek a jogvédők, az ombudsman, bélyegezhetnek rasszistának - nem ajánljuk, hogy itt újra megjelenjenek. A civilek által szerveződő riadólánc nem bajkeverők társasága, negyvenes, ötvenes családapák, tisztességes dolgozó emberek, akik megelégelték az áldatlan állapotokat. és végre készek vagyunk együtt tenni a saját biztonságunkért.
2014, Magyarország, Romhány
Egy romhányi lakos