Majdnem az olaszliszkaihoz hasonló lincselés történt Hevesen, miután egy cigány kislány figyelmetlenül kiszaladt az úttestre, és egy autó elgázolta. A feldühödött cigányok meg akarták támadni a vétlen sofőrt, ám szerencsére sikerült őket ebben megakadályozni a baleset szemtanúinak. A sérült gyereket mentőhelikopter szállította kórházba, állapota súlyos, de nincs életveszélyben.
![]() |
– A mentők percek alatt a helyszínre érkeztek, sajnos a kislánynak súlyos koponyasérülése volt, az állapota folyamatosan romlott, úgyhogy már a helyszínen intubálni kellett, megkezdődött a mesterséges lélegeztetése – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A gázolást egy közeli kamerarendszer rögzítette.
– Az ügyfelünk kérésére egy biztonsági videórendszer került kiépítésre, ezt az eseményt a térfigyelő rendszer rögzítette, és meg tudom erősíteni, hogy a rendőrség kérésére a képeket archiváltuk és a szakhatóság rendelkezésére átadtuk – tette hozzá Regéczi Ferenc ügyvezető.
A biztonsági kamera azonban nemcsak a gázolást, hanem az azt követő eseményeket is látta. Másodpercek alatt 50-60 ember rohant a helyszínre.
– Itt úgy van, Hevesben, hogy a romák védik egymást mindenféleképpen. Ők azt nem nézik, hogy az az ember mennyire hibás vagy nem hibás – mondta a Hír TV-nek egy helyi lakos, Tóth Borbála.
A felvételen jól látható, amint a sérült lányt a kezénél és a lábánál fogva vonszolják a rokonok az útszéli árokpartra, majd többen a sofőr felé rohannak. A lincshangulatot - a Hír TV szerint - csak "néhány helyi roma" tudta megfékezni. Az agresszíven fellépő tömeg miatt az édesanya sokkot kapott, majd elájult.
– A bejelentést követően munkatársaink a kellő létszámmal vonultak a helyszínre, a közlekedési baleset helyszíni szemléjét elvégezték, illetve az azt követően kialakult csoportosulás kapcsán felmerült garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, így a közlekedési balesetet a Hevesi Rendőrkapitányság vizsgálja, valamint szintén a hevesi kapitányság indított ismeretlen tettes ellen a már említett garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást – jelentette ki a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint.
A sérült kislányt a mentőhelikopter a miskolci megyei kórházházba szállította. Az intenzív osztályon fekszik.
– Agyrázkódást, illetve az arcán, végtagjain szenvedett zúzódásokat, hámsérüléseket, jelenleg már a gyermek állapota stabil, megfigyelésre még osztályunkon tartjuk. Ha az állapota nem változik, akkor rövidesen hazaengedhető lesz – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház gyermekorvosa, Demeter Botond gyermekorvos.
A rendőrség a gázolást követően több tucat tanút hallgatott meg.
(MNO - Hír TV nyomán)