Egy faddi férfi tett feljelentést 2020. október 24-én ismeretlen tettes ellen, aki a családja tulajdonában levő nyitott állapotú személygépkocsit – melyben benne hagyták az indítókulcsot – ellopta. Az autót később Szekszárdon, az út szélén leállítva találták meg. Az eset kapcsán a Tolnai Rendőrőrsön büntetőeljárást indítottak.
Zoom
Néhány nappal később újabb bejelentés érkezett a Tolnai Rendőrőrsre, hogy egy faddi férfi autóját – mely szintén nyitott állapotban volt és a kulcsot is a járműben hagyták – ismeretlen személy elindította, és a kocsival elhajtott.
Az eljárás során beszerzett adatok alapján a tolnai rendőrök beazonosították a "feltételezett" elkövetőt, egy 15 éves, a faddi nevelőotthonban élő "fiút", akit elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt. A "fiatal" elismerte a bűncselekményeket, azt mondta a rendőröknek, hogy barátnőjével akart kocsikázni, azért vitte el az autókat.
A "fiú" a kihallgatását követően néhány nap múlva 2020. november 1-jén, ezúttal Tolnán egy nyitva hagyott autó indítókulcsát lopta el azzal a céllal, hogy később ezzel a járművel is autózzon. Ezúttal a tolnai rendőrök még azelőtt elfogták, mielőtt elvihette volna a kocsit. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett kísérletének elkövetése miatt. A "fiatal" a rendőröknek egy korábban történt lopást is elismert, amikor egy nyitva hagyott kocsiból lopott el két pénztárcát a benne levő iratokkal és készpénzzel, írták a Police.hu-n.