A Mérő Vera által alapított Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány és Facebook-oldal a Kerekmese Youtube-csatorna videóját hozta fel elrettentő példának a "kisebbségeket sértő esetekre". Egy részben ugyanis a főszereplő kisfiú egy cigány családhoz kerül örökbefogadás útján, és ami ott látható, az bizony "rasszista előítélet" - legalábbis az említett "jogvédő" és az esettel foglalkozó szeretlekmagyarország.hu szerint. Az oldal egyenesen megdöbbentőnek nevezi a videót.
Zoom
A mese azt tanítja a gyerekeknek, hogy a roma emberek tanulatlanok, koszban-mocsokban élnek, az idősekkel a kutyánál is rosszabbul bánnak, és csak a segélyért tartják őket az udvar végében.
Nahát, micsoda rasszista előítélet... Ami ebben az esetben sem más, mint maga a valóság - amit a libsik persze nem bírnak elviselni. Az amúgy meglehetősen irritáló stílusú sorozat készítői ezúttal őket akasztották ki a tényszerű ábrázolással, és már többen jelentették (szervezetek és magánszemélyek is) a videót, azonban töröltetniük még nem sikerült.
Zoom
A KerekMese csapata reagálásában közölte: nem tervezik a tartalom törlését, de 18-as korhatár-besorolást állítottak be rá, így csak azok tudják ezentúl megnézni a videót, akik igazolni tudják, hogy elég idősek ehhez.
A történet pedig, "fikciós lévén, minden szempontból a legrosszabb családot ábrázolja, csak így tudtuk megértetni Tomi karakterével, hogy értékelje a szerető családját, még ha néha házimunkát kell is végeznie."
Nos, íme a "megdöbbentő, rasszista" cigánycsalád-ábrázolás - ami persze csupán az, amit látunk és tapasztalunk nap mint nap...