Ha nem lenne elegendő az egyre nagyobb számú koronavírus-fertőzött életének megmentéséért vívott küzdelem az egészségügyi dolgozók számára, néha még az orvosi tevékenységen túlmutató feszült helyzetekkel is meg kell birkózniuk.
Zoom
Fotók: Presasm.ro
Mint például szombaton a szatmárnémeti megyei kórházban, ahová a karhatalmi erőket is ki kellett vezényelni, miután egy koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt fiatal felsőboldádi nő többtucatnyi románnál is sokkal cigányabbnak kinéző rokona és ismerőse akart behatolni a kórházba, hogy kérdőre vonja az orvosokat.
Zoom
A kórház szerint a 20 éves, hatodik hónapban levő terhes nőt hat nappal korábban a férje vitte be a sürgősségire, mivel megfázásos tüneteket produkált, és köhögött.
A teszt nyomán kiderült, hogy koronavírusos, ezért átszállították a járványkórházba.
Zoom
Három nappal később azonban az állapota rosszabbra fordult, ezért átvitték a megyei kórház intenzív osztályára, ahol szombaton elhunyt. Az értesülések szerint a nő oltatlan volt.
A halálhírre
mintegy 50 rokona és ismerőse érkezett a kórház elé, és megpróbáltak bejutni az épületbe.
Zoom
A helyzet elfajulását megelőzendő a kórház illetékesei értesítették a hatóságokat, ennek nyomán csendőröket, rendőröket és kommandósokat is kivezényeltek, hogy megvédjék az intézményt.
A kórház illetékesei szerint a fiatal nő elutasította az oxigénes kezelést, majd miután állapota rosszabbra fordult, intubálták, de az életét már nem tudták megmenteni.
Zoom
A rokonai eközben többek között éppen
azt kérik számon, hogy miért intubálták a nőt a beleegyezésük nélkül.
A nő férje egyébként azt állítja, hogy szombaton reggel még telefonon beszélt vele, és saját elmondása szerint jobban érezte magát, olyannyira, hogy haza akart menni.
Zoom
Egyben azt is mondja, hogy korábban a nő több koronavírus-tesztje is negatív lett.
A kórház vezetői elmondták, jelenleg vizsgálják, pontosan mi is vezetett a nő halálához.
Az incidens szerencsére nem fajult el, a rendőröknek sikerült lecsillapítaniuk a kórház előtt összeverődött cigányokat.
(Főtér nyomán)