A Mazsihisz egykori alelnöke, Suchman Tamás tavaly MSZP-s párttársára támadt, és szétvert egy aláírásgyűjtő pultot. Az ügyészség elhalasztotta a vádemelést, többek közt a politikus egészségügyi állapota miatt.
Az Index információi szerint az ügyészség nem emel vádat az MSZP korábbi miniszterével szemben a saját szocialista párttársai ellen elkövetett erőszakos fellépése miatt. Suchman Tamást „magatartásában mutatkozó kedvező hatás” érdekében nem viszik bíróságra, hanem pártfogói felügyelet alá helyezik.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy éves vádemelési halasztást adott Suchman Tamásnak, jóllehet a nyomozás során megállapították, hogy a marcali piacon végrehajtott tavaly őszi akciója kimeríti a garázdaság fogalmát. Az egykori privatizációs minisztert tavaly szeptemberben az önkormányzati választás előtt jelentette fel az egyik párttársa, miután Suchman Marcali központjában megtámadta őt, és közben szétverte a párt aláírásgyűjtő pultját is.
Harján Dávid, az MSZP Somogy megyei listájának harmadik helyezettje azért fordult a hatóságokhoz, mert Suchman, aki korábban a párt marcali szervezetének elnöke volt, el akarta zavarni „városából” a „nem helyi aktivistákat″.
Harján az Indexnek tavaly azt mesélte, hogy Suchman Tamás többször is elautózott a piac előtt, mielőtt kiszállt volna. Végül felbőszült állapotban, ordítozva közelítette meg a standot. Az egyik aktivista megpróbálta megállítani, de őt félrelökte, és magából kikelve kérte számon Harjántól, hogy mit keres az ő városában. Suchman ráborította Harján Dávidra a pultot, amely darabjaira esett.
Suchmant saját felesége is igyekezett csitítani, de Suchman még percekig ordítozott, és Harján barátnőjét sértegette, sőt meg is akarta ütni.
Az ügyészség szerint a döntésnél rendkívüli enyhítő körülményként figyelembe vették a zsidó "egészségi állapotát".
(Index nyomán)
Kapcsolódó: