Üdvözölte Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteki közleményében David Cameron brit miniszterelnöknek a Skócia függetlenné válásáról tartott népszavazást követően tett kijelentését.
"Üdvözlöm Cameron miniszterelnök kijelentését, mely szerint az Egyesült Királyság a jövőben is egységes marad" - idézi Ramsussent a kommüniké.
A közlemény arra is kitér, hogy az Egyesült Királyság a NATO egyik alapító tagállama, amely Rasmussen reményei szerint a jövőben is vezető szerepet játszik majd abban, hogy a szövetség erős maradjon.
"Teljes mértékben tiszteletben tartom azt a döntést, amelyet a skót nép a tegnapi népszavazáson meghozott" - áll a NATO-főtitkár közleményében.
A skót "nem" katonai jelentőségét az adja, hogy a brit nukleáris csapásmérő erő, a ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáró-flotta Skóciában állomásozik, az ország északi részének elszakadását követően pedig ki kellett volna vonni onnan. Ezzel összefüggésben több szövetséges, köztük az Egyesült Államok is aggodalmának adott hangot, attól tartva, hogy az ország szétválása meggyengítette volna az észak-atlanti szövetség egyik legfontosabb tagját.
A skóciai népszavazást a függetlenséget elvető tábor nyerte meg, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke megkönnyebbüléssel fogadta a skóciai népszavazás eredményét. A politikus a Deutschlandfunk német rádiónak nyilatkozott péntek reggel. "Bevallom, az eredmény megkönnyebbülést okozott" - mondta egy kérdésre válaszolva.
A német szociáldemokrata politikus hangsúlyozta: a népszavazás mintaszerű demokratikus eljárás volt, az Európai Uniónak pedig nem feladata beleszólni tagállamai belső ügyeibe, így abba sem, hogy milyen helyzetben legyen Skócia Nagy-Britanniában.
Az EU-nak éppen elég gond a 28 tagország közösségének egyben tartása, és nem lehet elvárni, hogy még az autonómiatörekvések ügyét is Brüsszel, vagyis az uniós intézmények oldják meg.
Azt viszont végig kell gondolni, hogy milyen eljárásokat alkalmazhat az EU, ha területén létrejön egy új állam - mondta az EP elnöke.
A belépés és a kilépés folyamatának irányítására vannak szabályai a közösségnek, a következő időszakban pedig olyan eljárásokat kell kidolgozni, amelyek az autonómiatörekvéseknek is teret nyitnak. "Ezen még kell egy kicsit törni a fejünket" - mondta Martin Schulz.
Kiemelte: Katalónia, Flandria, vagy éppen Dél-Tirol számára iránymutató lehet, hogy milyen megoldást dolgoznak ki Skócia jogállására. Amennyiben Skócia az Egyesült Királyság keretén belül mindenki számára megfelelő önállóságot kap, akkor a skót megoldás "modell lehet (az EU-n belül) más régiókban felmerülő igények kielégítésére is" - mondta Martin Schulz.
Azzal kapcsolatban, hogy Nagy-Britanniában napirendre kerülhet a népszavazás az ország uniós tagságáról, az EP elnöke azt mondta, hogy amikor legközelebb találkozik majd David Cameron brit miniszterelnökkel, elmondja neki, hogy "az Egyesült Királyság az egyesült Európában jó dolog".
A skóciai népszavazást a függetlenséget elvető tábor nyerte meg, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert. Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon.
(MTI)