Telefonos nyomkövetés segítségével szabályoznák a nagyobb tömegek mozgását Sanghajban. Így próbálnák elkerülni, hogy tömegpánik törjön ki valahol, és agyontapossanak embereket.
A Sanghaj Televízió szerint a rendszert a 24 milliós város tömegközlekedésében tesztelik, de nem tudni, mikortól lehetne éles.
A fő jellemzői között van, hogy figyelik a metróaluljárókba belépők számát, irányát és mozgási tendenciáit, így mindennél pontosabb képet kaphatnak a lehetséges torlódásokról, veszélyforrásokról, és hatékonyan be tudnak avatkozni, ha baj van.
A környéken tartózkodók mobiljára szöveges üzenetet lesznek képesek küldeni a metrósok, de ugyanígy a lenti forgalomirányítók és szerelvényvezetők tájékoztatása is gyorsabbá válik majd. Állítólag a csúcsforgalomban jellemző torlódások is jobban elkerülhetők lesznek.
A technológia kiépítését a három nagy mobilszolgáltató segíti, és a szakemberek szerint a később akár nagyobb városi események lebonyolításában is használhatnák azt. A kelet-kínai metropoliszban az utóbbi hónapokban jelentős mértékben megszigorodtak a tömegek kezelését és a nagyobb létszámú események lebonyolítását illető szabályozások, miután a százezreket vonzó újévi ünneplés a belváros egyik kedvelt részén 36 halottal járó tömegtaposásba torkollott.
A helyi hatóságok az eset kivizsgálása után úgy fogalmaztak, hogy a tragédia elkerülhető lett volna, ezért tucatnyi hivatalnokot felelősségre vontak, négyet el is bocsátottak.
(MTI)