Az izraeli hadsereg által agyonlőtt palesztin fiatal temetése után pénteken tiltakozásokra került sor a ciszjordániai Nablusz város közelében. Az eseményekről tudósítást készített az AFP két újságírója, akikre a katonák barbár módon rátámadtak, kameráikat, videófelvevőjüket összetörték, illetve elrabolták, egy zsebtelefont pedig lenyúltak. Az AFP egyik tudósítója, a neves Andrea Bernardi volt, akit levittek a földre, ütlegeltek - írja az angol The Telegraph és az izraeli Válláh!Hádásot hírportál.
Zoom
Andrea Bernardi "bevetésen" a szíriai Aleppoban
Ismét igazolta jó hírnevét a világ legerkölcsösebb hadserege, az izraeli, miután a megszállt Nablusz város közelében pénteken különleges bánásmódban részesítette az AFP francia hírügynökség két újságíróját. Andrea Bernardi és Abbász Mumáni az izraeli hadsereg által agyonlőtt Áhmád Hátátbe, 26 éves palesztin fiatalember temetéséről, illetve az azt követő tiltakozásról készítettek volna beszámolót, de a környéken garázdálkodó Giv'áti zászlóalj katonái vadállati módon rájuk törtek. Az AFP által kiadott közlemény és a Palmedia Palesztin Sajtóközpont által készített mellékelt videón látottak szerint a megszállók egymás után rárontottak a munkájukat végző külföldi újságírókra, majd kitépték kezükből a kamerákat, földhöz csapkodták őket, míg más egyéb felszereléseket és dokumentumokat elkoboztak.
Amint arról a brit és az izraeli lapok egybehangzóan beszámoltak: az AFP egyik megtámadott operatőr újságírója a neves olasz Andrea Bernardi, aki korábban drámai fölvételeket készített többi között a szíriai belháborúról, a Gázai övezet ellen végrehajtott izraeli terrortámadásról és az egyiptomi katonai puccsról. Bernardinak ezúttal nem volt szerencséje, mert az izraeli katonák felszólítására palesztin kollégájával, Abbász Mumánival abbahagyta ugyan a fölvételeket, a helyszínről már eltávolodóban voltak, amikor az egyik pribék utánuk rohant, leteperte a földre, a mellére térdelt, miközben sikerült fölmutatni a sajtóigazolványát. Az erkölcsös katona támadásának következtében Bernardi bordáján és a szeme alatt súlyosan megsérült. Abbász Mumánira, az AFP másik tudósítójára, fotósára fegyvert is fogtak a pribékek, majd összetörték a fényképezőgépét és videófelvevőjét. A katonák ezenkívül a palesztin újságírótól elrabolták a kameráját és a telefonját.
Zoom
Izraeli katona elhajítja az egyik kamerát (Fotó: Palmedia)
Zoom
Izraeli katona üldözi a a távozó két újságírót (Fotó: Palmedia)
A vandál rablótámadást az izraeli katonák annak ellenére vitték véghez, hogy mindkét újságíró mellényére nagy betűkkel ki volt írva, hogy PRESS, azaz sajtó. Az izraeli hadsereg szóvivője az AFP megkeresésére azt válaszolta, hogy az ügyet kivizsgálják.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info