Legalább 3740 ember veszett oda a Földközi-tengeren Európa felé tartva idén, majdnem annyi, mint ahány 2015-ben egész évben, amikor viszont háromszor annyian vágtak neki a veszélyes útnak - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
William Spindler, a szervezet szóvivője elmondta, hogy míg tavaly az ENSZ adatai szerint 1 015 078-an keltek át tengeren Európába, addig idén csak 327 800-an. Ezzel szemben 2015 azonos időszakában 3175-en vesztették életüket, egész évben pedig 3771-en, míg 2016-ban már 3740-en haltak meg.
“Ez volt eddig a legkönyörtelenebb év a migránsok számára a Földközi-tengeren” – mondta egy genfi sajtótájékoztatón Spindler, hozzátéve: “fogalmazhatunk úgy is, hogy a halálozási arány megháromszorozódott.”
Ez azt jelenti, hogy míg tavaly minden 269. migráns fúlt vízbe az átkelés során, addig idén már minden 88.
Ennek az a magyarázata – tette hozzá Spindler -, hogy idén az embercsempészek inkább a Líbiából Olaszországba vezető, hosszabb és veszélyesebb útvonalat használják, míg tavaly többségében a Törökország és Görögország közötti tengeren érkeztek a migránsok Európába.
A Líbiából kiinduló tengeri útvonalon minden 47. ember az életével fizet az átkelési kísérletért.
A főbiztosság szóvivője szerint az embercsempészek is megnehezítik a mentőegységek munkáját, mert egyszerre több túlzsúfolt, rozoga hajót indítanak útnak.
(MTI)