Elutasította az ENSZ béketervét szombaton Abed Rabbó Manszúr Hádi, Jemen nemzetközileg elismert elnöke. A szaúd-arábiai emigrációban élő jemeni államfő arra hivatkozott, hogy a dokumentum a lázadókat "jutalmazza".
A jemeni konfliktus rendezését szolgáló terv értelmében a síita húszi felkelőket bevonnák a jövőben megalakuló egységkormányba, korlátoznák a jemeni elnök hatalmát, cserébe pedig a lázadók kivonulnának az általuk elfoglalt nagyvárosokból.
Hádi bejelentését azt követően tette, hogy a nap folyamán rijádi rezidenciáján fogadta Iszmail Ould Sejk Ahmedet, az ENSZ különleges megbízottját, aki ismertette vele az ENSZ-béketervet.
Zoom
2016. október 7-én készült kép egy jemeni asszonyról karján unokájával a nyugat-jemeni Absz város közelében lévő parti síkságon létesített menekülttáborban, ahol a konfliktusövezetekből elmenekült családok százai élnek sátrakban, valamint sárból és téglából épített kunyhókban (MTI/AP/Hani Mohammed)
“A jemeni nép elítéli ezeket az elképzeléseket és az úgynevezett útitervet abban a meggyőződésben, hogy az még több szenvedés és háború előtt nyitna kaput” – olvasható a jemeni elnök közleményében. “Az előterjesztett elképzelések … a háború csíráit hordozzák magukban. Egyszerre jutalmazzák az államcsíny vezetőit és büntetik a jemeni népet” – tette hozzá.
Az emigrációban élő elnök szerint a béke csak úgy érhető el, ha a felkelést leállítják, a lázadók leteszik a fegyvert és kivonulnak az általuk megszállt városokból.
Hádi kormánya, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tavaly március óta légicsapásokkal is támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező, az Ali Abdalláh Száleh volt elnökkel szövetséges húszi felkelőkkel, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a jemeni fővárost, Szanaát.
A harcokban becslések szerint több mint 10 ezer polgári személy halt már meg – köztük csaknem 2400 gyerek és 2000 nő -, és 3 millióan menekültek el. A sebesültek száma eléri a 18 és fél ezret. A Jemenben uralkodó állapotokat az is súlyosbítja, hogy a hónap elején kolerajárvány tört ki.
A nap folyamán legalább 17 halálos áldozatot követelt a Rijád vezette koalíció légicsapása a délnyugat-jemeni Taizz városában. A szaúdi agresszió ezúttal egy lakóházat ért – közölték helyi tisztségviselők és lakosok a jemeni kormányerők, illetve síita lázadók között megosztott városban. Jemen harmadik legnagyobb városát nagyjából 300 ezren lakták a háború előtt.
(MTI nyomán)