Bekérették a török külügyminisztériumba az ankarai német ügyvivőt kedden, miután a német szövetségi hírszerzés (BND) elnöke, Bruno Kahl egyik nyilatkozatában azt mondta, hamis az a török állítás, hogy az Egyesült Államokban élő török hitszónok, Fethullah Gülen mozgalma állt a tavaly július 15-ei puccskísérlet mögött – közölte a török tárca.
A török külügyminisztérium hangsúlyozta: hozzáférhető minden bizonyíték, köztük a puccsisták vallomásai, amelyekből kiderülnek gülenista kapcsolataik, továbbá az összeesküvőknek az incidens előtt és az aközben folytatott kommunikációja is nyilvános.
Mint írták, a Gülen-hálózat céljai érdekében eltiporja az alapvető jogelveket. A szervezet főként ügyész, bíró és rendőr tagjai illegális lehallgatásokkal és hamis iratokkal sok embert megkárosítottak, és Gülenisták százai tartózkodnak Németországban.
Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő már vasárnap kijelentette: "a német hírszerzés kételkedése annak bizonyítéka, hogy Berlin az elvetélt államcsíny mögött álló gülenista szervezetet támogatja". Hitelteleníteni akarnak minden információt, amelyet átadtunk nekik a hálózatról, ez annak a jele, hogy támogatják a mozgalmat – mondta Kalin.
Bruno Kahl azt is állította, hogy Törökországban az állami apparátusban végrehajtott tisztogatások, illetve tömeges elbocsátások akkor is megtörténtek volna, ha előző év júliusában nem lett volna a puccskísérlet, legfeljebb nem akkora mértékben, nem olyan kíméletlenül.
Kahl szerint az csupán egy "örömmel fogadott ürügy" volt az említett hatósági lépések végrehajtására. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a puccskísérlet "nem az állam által ösztönzött" esemény volt. A BND elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette: a kormány már a puccskísérlet előtt nagyszabású tisztogató akcióba kezdett. Ezért a katonai vezetők egy része azt gondolta, hogy gyorsan puccsot kell végrehajtaniuk, mielőtt a tisztogatás rájuk is kiterjed.
(MTI)