Kim Dzsongun személyesen ellenőrizte egy új fejlesztésű légelhárító rendszer tesztelését, és a KCNA hivatalos hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az észak-koreai vezető elrendelte a berendezés tömeges gyártásának megkezdését.
A KCNA közlése szerint egy tavaly áprilisban már tesztelt új légelhárító berendezést próbáltak ki Kim Dzsongun jelenlétében. A teszt helyszínét és időpontját nem közölték. A korábbi teszt óta a rendszer hibáit sikerült kijavítani, és ezúttal Kim Dzsong Un meggyőződhetett arról, hogy "tökéletesen kipótoltak valamennyi hézagot a rendszerben" - jegyezte meg az állami hírügynökség.
Zoom
A repülő célpontokat érzékelő berendezés hatékonysága figyelemreméltó mértékben emelkedett, ahogy javult a rendszer pontossága is - idézte Kim Dzsongunt a KCNA. Az észak-koreai vezető hozzátette: ezt az új berendezést "nagy számban el kell kezdeni gyártani, és az ország minden részébe telepíteni kell, mint az erdőt, annak érdekében, hogy lerombolják az ellenségnek azt az őrült vágyálmát, hogy ellenőrzése alá vonja a légteret".
Háromra nő a szomszédban gyakorlatozó amerikai anyahajók száma
Eközben az Egyesült Államok hadereje azt tervezi, hogy egy harmadik repülőgép-hordozót vezényel a Csendes-óceán nyugati részébe azzal a céllal, hogy elérje Észak-Koreánál, szüntesse be rakéta- és nukleáris programjának megvalósítását - közölte szombaton az Amerika Hangja (VOA) rádióállomás.
Zoom
Az értesülés szerint a világ egyik legnagyobb hadihajójáról, a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozóról van szó. Jelenleg két amerikai repülőgép-hordozó, a Ronald Reagan és a Carl Vinson tartózkodik a térségben. Korábban az amerikai védelmi tárca arról számolt be, hogy a két hadihajóval haditengerészeti hadgyakorlatot tartanak a Koreai-félsziget térségében.
Az Amerika Hangja szerint eddig nem nagyon fordult elő, hogy az Egyesült Államok egyszerre három ilyen osztályú hadihajót vezényelt volna egy térségbe, de Donald Trump amerikai elnök az Észak-Korea részéről megmutatkozó egyre nagyobb rakéta- és nukleáris fenyegetést tekinti az egyik legnagyobb biztonsági problémának.
Zoom
Phenjan legutóbb május 21-én hajtott végre sikeres kísérletet egy közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával. Az új típusú, Pukgukszong-2 rakétát az ország középső részén található Pukcsang közeléből indították, és a kísérletet Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor vezényelte. A rakéta 560 kilométeres magasságot ért el, és mintegy 500 kilométeres távolságra repült, mielőtt becsapódott a Csendes-óceánba.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) élesen elítélte az észak-koreai rakétakísérletet, egyben kilátásba helyezte az ellene bevezetett büntetőintézkedések további szigorítását. A BT szerint Phenjan kihívó magatartása aláássa a térség biztonságát, ezért a testület felszólította, hogy mondjon le a rakéta- és nukleáris kísérleteiről.
(MTI nyomán)