A kínai kereskedelmi minisztérium közelebbről meg nem határozott válaszlépéseket jelentett be kedden arra az esetre, ha az Egyesült Államok ártana a gazdasági kapcsolatoknak, miután Donald Trump amerikai elnök jegyzéket írt alá a szabadalmi jogot érintő kínai gyakorlat kivizsgálásáról.
„Peking nem marad tétlen, megfelelő intézkedésekkel fogja megvédi Kína törvényes jogait és érdekeit, ha az Egyesült Államok nem tartja tiszteletben a tényeket és a multilaterális kereskedelem szabályait, illetve a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatoknak ártó intézkedéseket hoz” – közölték.
Washingtonnak meg kellene becsülnie a jelenlegi együttműködést, a kedvező gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat – figyelmeztetett a pekingi minisztérium, mondván: bárminemű protekcionizmus mindkét fél érdekeit sértené. A kereskedelmi minisztérium szerint Kína folyamatosan erősíti a szellemi tulajdon védelmét szolgáló jogszabályokat.
A Donald Trump által hétfőn aláírt elnöki memorandum célja, hogy zöld jelzést adjon annak a vizsgálatnak, amely az amerikai szellemi termékek feltételezett kínai eltulajdonítását kívánja feltárni. Trump az elnökválasztási kampányában és elnökként azt hangoztatta, hogy Kína nem folytat tisztességes kereskedelmet.
(MTI)