Csaknem kétharmados többségben az újraválasztott elnököt támogatták a törökországi elnökválasztáson részt vevő németországi törökök a német sajtóban kedden ismertetett adatok szerint. Az eredmény miatt új lendületet vett a németországi török közösség társadalmi integrációja körüli vita. Erdogannak amúgy Merkel német kancellár is gratulált, táviratában a jogállamiság fontosságát hangsúlyozta.
Németországban él a legtöbb határon túli török, a nagyjából hárommilliós közösség 1,44 millió tagja rendelkezik törökországi választójoggal. A hivatalos adatok szerint Recep Tayyip Erdoganra szavazott a résztvevők 64,8 százaléka, az elnökválasztással egybekötött parlamenti választáson pedig 55,7 százalékos volt az államfő vezette kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) támogatottsága.
Valamennyi szavazatot együttvéve Recep Tayyip Erdogan 52,59 százalékot, az AKP 42,5 százalékot szerzett, vagyis az újraválasztott elnök és pártja Németországban jóval népszerűbb, mint Törökországban. Ez az utóbbi években rendre így volt – például a 2015-ös parlamenti választáson az AKP csaknem 60 százalékos eredményt ért el a németországi törökök körében -, mégis ismét elindult a társadalmi integrációról szóló vita.
Az egyik fő véleményáramlat szerint a németországi berendezkedéstől, politikai rendszertől hangsúlyosan eltérő irányba törekvő Recep Tayyip Erdogan magas támogatottsága a beilleszkedés sikertelenségét jelzi. Ezt emelte ki a legnagyobb német ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke, Alexander Gauland is, aki szerint az újraválasztott török államfő németországi támogatóinak távozniuk kell, mert bebizonyították, hogy nem tartják hazájuknak Németországot.
Azonban a képet árnyalja, hogy a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot, és az államfő 64,8 százalékos támogatottsága mintegy 420 ezer szavazatot jelent, ami a közösség teljes létszámát és a választásra jogosultak számát tekintve is messze elmarad a többségtől.
A német kancellár hétfő este táviratban gratulált Recep Tayyip Erdogannak az újraválasztásához. A kancellári hivatal által nyilvánosságra hozott írásában kiemelte, hogy Törökországot és Németországot egyaránt jelentősen érintik a közel-, és a közép-keleti térség megrázkódtatásai és az azokból fakadó menekülthullámok. „Annál is inkább akarunk egy stabil és pluralisztikus Törökország partnerei lenni, ahol erősödik a demokratikus részvétel és a jogállami rend védelme” – írta Angela Merkel.
(MTI)