Az iráni védelmi miniszter még hétfőn bemutatta a Fáteh Mubin (فاتح مبين – Egyértelmű Győzelem), vagy más néven Fáteh 110 nevű legújabb perzsa ballisztikus rakétát. A Koránból kiragadott „Egyértelmű Győzelem” arab kifejezés volt a fedőneve az egyik legfontosabb perzsa hadműveletnek az iráni-iraki háború idején, 1982 márciusában. A perzsák számára győzelmet hozó hadműveletnek köszönhetően az iraki egységek kénytelenek voltak föladni a korábban elfoglalt iráni Huzesztán tartományt. Ámir Hatámi iráni védelmi miniszter szerint az új ballisztikus rakétát nem képes bemérni az ellenség radarrendszere, s ezen kívül hajszálpontosan célba talál – írja Má’áriv, Válláh!Hádásot, TASZSZ és a Ruptly video-hírügynökség.
Zoom
Ámir Hatámi iráni védelmi miniszter (fotó: alnour.com)
A Fáteh 110-es ballisztikus rakéta indítására mintegy másfél héttel ezelőtt került sor egy nagyobb iráni tengeri hadgyakorlat keretében, s a kísérletről az amerikai kémholdak jelzései alapján korábban a Reuters hírügynökség is beszámolt, ám maguk a perzsák a mai napig hallgattak róla. A kísérleti rakétaindításra és az Iráni Forradalmi Gárda irányításával folytatott tengeri hadgyakorlatra néhány nappal azelőtt került sor, hogy Donald Trump amerikai elnök aláírta az Irán elleni felmelegített szankciókat. Az említett rövidtávú ballisztikus rakétát a Hormozgán tartománybeli Bándár-e Dzsászk kikötőváros közelében levő katonai bázisról indították, s az áthaladt az Ománi-öblöt a Perzsa-öböllel összekötő Hormuzi-szoros felett.
Zoom
A Fáteh 110-es iráni ballisztikus rakéta (fotó: tasminnews.com)
Mint ismert, a perzsák nemrégiben beígérték, ha Amerika meggátolja az iráni kőolaj eladását más országoknak, akkor ők is lezárják az olajszállító-hajók előtt a Hormuzi-szorost. A másokat soha nem zsaroló Washington máris bejelentette, hogy a Hormuzi-szorosban megtartott legutóbbi iráni hadgyakorlat fenyegetést jelent az ottani amerikai katonai jelenlétre.
Zoom
A Hormuzi-szoros és környéke
Mindenesetre Ámir Hatámi tábornok, iráni honvédelmi miniszter az iráni televíziónak adott interjúban ma délelőtt bejelentette, hogy Teherán új harci repülőgépet fejlesztett ki, amelyet szerdán, az iráni hadiipar napján a Fáteh 110-es ballisztikus rakétával együtt a nagyközönségnek is bemutatnak. A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy országa jelenleg a rakétafejlesztést tartja a legfontosabb feladatnak, s erre azért van szükség, hogy Irán megőrizhesse a védelmi képességét.
Zoom
Habib Alláh Szejjári admirális, az iráni haditengerészet főparancsnoka Bándár-e Dzsászk kikötőben
Az utóbbi időben többször felröppent a hír, miszerint Szaúd-Arábia vezetésével Washington a NATO-hoz hasonló arab katonai szövetséget kíván létrehozni a Közel-Keleten Irán térségbeli hatalmi törekvéseinek ellensúlyozására. Az iráni honvédelmi miniszter viszont úgy véli, hogy ezzel az eleve halva született elképzeléssel Amerika csak a Közel-Kelet országait szeretné megosztani, s ezen kívül igazából sem Washingtonnak, sem Izraelnek nem áll érdekében egy ütőképes, a térség muszlim országainak katonáiból fölállítandó haderő. Hatámi tábornok szerint ugyanis Izrael és az Egyesült Államok egyaránt tisztában van azzal, hogy a muszlim országok a zsidó államot tartják közös ellenségének a térségben.
H. J. – Kuruc.info