Vang Ji kínai külügyminiszter török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval, majd Recep Tayyip Erdogan elnökkel tárgyalt csütörtökön Ankarában, miközben Isztambulban az ujgur közösség több száz tagja tüntetett a látogatás ellen.
A TRT Haber török állami hírtelevízió beszámolója szerint Vang Ji a kétoldalú kapcsolatokról, illetve aktuális regionális és nemzetközi témákról folytatott eszmecserét tárgyalópartnereivel.
Cavusoglu a megbeszélést követően a Twitteren azt írta, hogy Ankara és Peking fokozni fogja együttműködését a koronavírus-járvány elleni harcot és a vakcinabeszerzéseket illetően. Hozzátette: kifejezte kínai kollégájának a török vezetés "érzékenységét" és gondolatait az ujgurokra vonatkozóan, akiket türk népcsoportnak tartanak.
A látogatással párhuzamosan a muszlim vallású, nyugat-kínai ujgur kisebbség Isztambulban működő egyesületei a Beyazit téren tartottak tüntetést.
A résztvevők közül sokan lengették az ujgurok függetlenségét jelképező kék-fehér zászlót, miközben Kína-ellenes szlogeneket skandáltak. A mintegy 40-50 ezer embert számláló törökországi ujgur közösség rendszeresen tart tüntetéseket Isztambulban és Ankarában is.
A törökországi ujgurokat főként az aggasztja Ankara és Peking kapcsolatában, hogy a két ország 2017-ben kiadatási egyezményt írt alá, amelynek törökországi ratifikálása szerintük a deportálásukhoz vezetne. Peking és Ankara tagadja, hogy a megállapodásnak ilyen célja volna.
A közösség félelmeire ráerősít, hogy a 83 milliós Törökország a koronavírus elleni oltási kampányban a közelmúltig kizárólag kínai vakcinát használt, a Sinovac Biotech gyógyszergyártó CoronaVac nevű készítményét, és a lakosság túlnyomó többségét is ezzel a tervezi beoltani.
Ankara kedden és szerdán kapott először az amerikai-német Pfizer/BioNTech-féle vakcinából, eddig összesen 1,4 millió adagot.
Emberi jogi csoportok szerint a muszlim kisebbségi csoportokhoz tartozó mintegy 1,5 millió embert, köztük ujgurokat, kazahokat és egyéb kisebbségeket tartanak fogva átnevelőtáborokban a kínai hatóságok az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. Az érintetteket kényszermunkának és sterilizációnak vetik alá, továbbá erőszakos módszerekkel próbálják átalakítani politikai gondolkodásukat, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) iránti hűségre kötelezzék őket. A pekingi vezetés ezt tagadja, szerintük az ujgurokat valójában szakképző központokban képezik egyebek között "a vallási szélsőségesség elleni harc céljából".
(MTI)