A hagyomány vagy a közerkölcs védelme semmilyen esetben sem lehet ellentétes az államok számára előírt nemzetközi emberi jogi rendelkezésekkel - foglaltak állást az Európai Parlament (EP) képviselői az EP strassburgi plenáris ülésén a kisebbségek meggyőződésen vagy valláson alapuló üldözésével kapcsolatban kedden elfogadott jelentésükben.
Az elfogadott jelentés azt is kimondta, hogy az Európai Parlament elítéli az egyének elleni, nemen vagy szexuális irányultságon alapuló erőszakot, üldöztetést, kényszerítést és megkülönböztetést vagy az ezekre való uszítást a vallási vezetők részéről is, illetve vallási vagy meggyőződési indítékok alapján.
Az EP-képviselők a jelentésben egyebek mellett kiemelték, hogy a gondolat, a meggyőződés és a vallás szabadságához való jog magában foglalja az arra való jogot is, hogy a gondolatszabadság vagy a művészi alkotás legitim kifejezéseként kritikus vagy szatirikus véleményt nyilvánítsanak a vallásokról és a vallási hatóságokról.
Az Európai Parlament a szöveg szerint mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a meggyőződéssel vagy vallással való visszaélést olyan diszkriminatív politikák, büntető törvények és korlátozások bevezetésére alkalmazzák, amelyek ellentétesek, illetve aláássák az "LMBTI-személyek", a nők és a lányok jogait.
Elítélték azokat az intézkedéseket, melyek büntetendővé teszik az abortuszt, bűncselekménnyé nyilvánítják a házasságtörést, vagy elősegítik az emberi jogokat sértő vallási gyakorlatokat.
Az EP jelentése arra szólította fel az Európai Uniót és tagállamait, hogy erősítsék meg a jogi védelmi mechanizmusokat a meggyőződési és vallási kisebbségekhez tartozók, valamint minden más, kiszolgáltatott helyzetben lévő ember, köztük a migránsok, a menekültek, valamint a szexuális kisebbségekhez tartozók emberi jogainak biztosítása érdekében.
(MTI nyomán)