Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt összes búzát, továbbá 22 millió euró értékben támogatást nyújt a gazdálkodóknak - jelentette be Robert Golob szlovén kormányfő pénteken Ljubljanában.
"Sajnos a helyzet a világban - különösen Ukrajnában - napról napra romlik, és ez nemcsak az árakon, hanem a jövőre szánt élelmiszerek elérhetőségén is látszik" - mondta a miniszterelnök.
Kiemelte: a kormány egyrészt a támogatásokon keresztül csökkenteni akarja a gazdálkodók költségeit, amelyek a magas üzemanyagárak, valamint a műtrágyák és magok drágulása miatt közvetlenül hatással vannak az élelmiszerárakra, másrészt létre akar hozni egy hatékony kiskereskedelmi árszabályozási rendszert. Ugyanakkor azt az irányvonalat is elfogadták, hogy az állam felvásárolja a Szlovéniában megtermelt összes búzát - tette hozzá.
A kormányfő rámutatott: a gazdák így egy vevőt és stabil árat kapnak, tudni fogják, kinek és mennyiért adják el a búzát, ezért az ár is valamennyivel alacsonyabb lesz.
"Már világszerte megfigyelhető, hogy a nagy kereskedők spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát. Svájc már hozott ilyen intézkedést, mi követjük" - mondta Golob.
Ami a kiskereskedelmi árak szabályozását illeti, a kormány nem avatkozik közvetlenül be az árak alakításba - jelezte a kormányfő. Az árakat egy 15 termékből álló kosárral próbálják majd meg szabályozni, amelyről egyeztetnek még a kereskedelmi kamarával.
Mint mondta, összehasonlítják, hogy az ugyanolyan minőségű áruk mennyibe kerülnek az egyes kereskedelmi láncoknál, valamint összevetik a szomszédos országokkal, Horvátországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Ausztriával is.
Az adatok mindenki számára nyilvánosak lesznek, és megmutatják, az adott kosáron belül melyik áruházlánc hogyan alakítja a termékek árát, ezzel megakadályozva, hogy a kereskedők - az amúgy is erős versenypiacon - túl magas árakat szabhassanak meg - húzta alá Golob.
(MTI)