Albánia azonnali hatállyal megszakítja diplomáciai kapcsolatait Iránnal - jelentette be szerdán Edi Rama albán miniszterelnök.
Az albán kormány hazarendeli diplomatáit Iránból, a Tiranában lévő iráni diplomatáknak pedig 24 órán belül el kell hagyniuk az országot. A döntés az után született, hogy júliusban kibertámadás érte több albán közintézmény informatikai rendszerét.
"Ez a drasztikus reakció teljesen arányos a kibertámadás súlyosságával és kockázatával, amely azzal fenyegetett, hogy megbénítja a közszolgáltatásokat, megsemmisíti a digitális rendszereket, feltöri az állami nyilvántartásokat, káoszt és bizonytalanságot keltve az országban" - tette hozzá a miniszterelnök.
"A mélyreható vizsgálat megdönthetetlen bizonyítékkal szolgált, hogy az országunk ellen végrehajtott kibertámadást az Iráni Iszlám Köztársaság tervelte ki és finanszírozta négy szervezeten keresztül, amelyek az akciót végrehajtották" - közölte Edi Rama.
Joe Biden amerikai elnök kormánya támogatta Albánia döntését.
"Az Egyesült Államok határozottan elítéli az iráni kibertámadást" - jelentette ki Adrienne Watson, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője. "Csatlakozunk Rama miniszterelnök felhívásához, hogy Iránt felelősségre kell vonni ezért a példátlan kiberincidensért. Az Egyesült Államok további lépéseket fog tenni Irán felelősségre vonása végett azon cselekedeteiért, amelyekkel veszélyeztette Washington egyik szövetségesének biztonságát aggasztó precedenst teremtve a kibertérben" - mondta Watson.
Az iráni külügyminisztérium szerdán este reagált a történtekre, határozottan elítélve Albánia döntését és "minden alapot nélkülöző állításait".
"Átgondolatlan és a nemzetközi parketten szúklátókörű döntésre vall ezen ország megalapozatlan vádak által vezérelt döntése, hogy megszakítja velünk diplomáciai kapcsolatait" - olvasható a teheráni tárca állásfoglalásában. "Irán, amely szintén áldozata volt kibertámadásoknak, elutasítja és elítéli a kibertér felhasználását más országok életfontosságú infrastruktúrája elleni támadásokra. Ezen lépés jellege és harmadik országok szerepe az Irán elleni vádakban, terrorizmust támogató államok befolyásáról tanúskodik" - tette hozzá.
"Az Egyesült Államok azonnali nyilatkozata és az ezen döntés támogatottsága az izraeli sajtóban arról árulkodik, hogy a politikai nyomásgyakorlás kampányát már előre eltervezték" - húzta alá az iráni külügyminisztérium.
A két ország viszonya 2014 óta feszült, amikor is Albánia befogadta az Iránban terrorszervezetnek tekintett Népi Mudzsáhid Mozgalom (Mudzsáhidín-e-Halk) mintegy 3000 tagját. Albánia korábban többször is beszámolt arról, hogy sikeresen elhárított olyan iráni akciókat, amelyek ellenük irányultak.
(MTI)