A születések számának növelése érdekében jelentett be intézkedési tervet Donald Trump, republikánus elnökjelölt csütörtökön Michigan államban tartott kampányeseményén.
A politikus támogatói előtt arra tett ígéretet: elnökké választása esetén biztosítani fogja, hogy állami forrásból, vagy a biztosítókon keresztül fedezik majd az úgynevezett lombikprogram (IVF) keretében végrehajtott kezeléseket. Több megszületett gyermekre van szükség - érvelt a politikus. (Ebben igaza van, ha az Egyesült Államok lakossága jól is tartja magát - hála a bevándorló tömegeknek - a szerk.)
Potterville városában egy 1948-ban alapított acélüzem dolgozói előtt tartott beszédében Donald Trump a létfenntartási költségek csökkentését ígérte, és azt állította, hogy az elmúlt három és fél évben a demokrata elnökjelölt, és egyben hivatalban lévő alelnök Kamala Harris ideje alatt egy tipikus amerikai család költségei összesen 28 ezer dollárral emelkedtek meg, a családok vagyona 33 ezer dollárral csökkent, miközben a jelzáloghitelek havi törlesztőrészlete megháromszorozódott.
Donald Trump a "radikális ideológia" képviselőjének nevezte demokrata ellenfelét, aki - szavai szerint - "kommunista jellegű árkontrollt" szándékozik bevezetni, valamint az illegálisan érkezett bevándorlók számára közpénzből finanszírozott, ingyenes egészségügyi ellátást akar adni, és állampolgársághoz kívánja juttatni őket.
Donald Trump a Michigan állambeli Potterville-ből, a Michigan tó túlsó partján fekvő Wisconsin államba utazott, ahol La Crosse városában választói fórumon vett részt az őt támogató korábbi demokrata kongresszusi képviselővel, Tulsi Gabbarddal közösen. Az esemény egyik kiemelt témája szintén a gazdaság volt.
(MTI)