Amitől tartani lehetett, bekövetkezett szombat délután. Az iráni hadsereg, válaszul a libanoni zsidó provokációra, bejelentette, hogy lezárja a Hormuzi-szorost.
Az iráni Mehr hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Hormuzi-szorost ismét lezárta Irán, írja az Al Jazeera szombat délután.
Zoom
A hadsereg indoklása szerint Izrael megsértette az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodást, amely mindkét ország szövetségeseire (jelen esetben Izraelre és a libanoni síita Hezbollah milíciára) is vonatkozik.
Ezúton bejelentjük, hogy a Hormuz-szoros lezárásra kerül a hajóforgalom előtt; megjegyezzük, hogy ez az első lépés válasz az ellenség ígéretének megszegésére, és amennyiben az agresszió folytatódik, további lépéseket tervezünk és hajtunk végre annak érdekében, hogy az ellenséget kötelezettségei betartására kényszerítsük
– közölte a Khatam-al Anbiya Központi Parancsnokság az állami televízió által sugárzott nyilatkozatában.
Az iráni külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor kijelentette, hogy az iráni tárgyalócsoport a libanoni események és a Hormuzi-szoros újbóli lezárása ellenére úton van Svájcba. Vasárnap ott fogják megvitatni az amerikaiakkal a keretmegállapodás megsértését, és azt, hogy az Egyesült Államok tervezi-e betartani a megállapodást.
A szóvivő szerint amennyiben a megállapodás egyes részeit nem hajtják végre, a teljes megállapodás veszélybe kerülhet.
Az irániak lépése reakció a mai nap eseményeire. Ahogy beszámoltunk róla, szombaton támadásokat indított Izrael Libanon ellen. A libanoni állami hírügynökség szerint legalább 11 ember halt meg, miután izraeli harci repülőgépek, drónok és tüzérségi lövedékek több mint egy tucat területet vettek célba, sokukat Nabatieh városa környékén. Az izraeli hadsereg azt nyilatkozta, hogy „Hezbollah terrorista célpontokat” támadott, azt követőn, hogy a csoport több mint 50 lövedéket lőtt ki izraeli erőkre Dél-Libanonban.
Donald Trump amerikai elnök a hét közepén jelentette be, hogy megszületett a megállapodás a tűzszünetről az Amerikai Egyesült Államok és Irán között, ezzel lezárulhat a február 28. óta tartó háború. Ugyanakkor a megállapodás magában foglalja a harcok „minden fronton” történő lezárását, beleértve Libanont is. Teherán ragaszkodott ahhoz, hogy Libanonnak részese kell lennie minden szélesebb körű megállapodásnak a konfliktus lezárása érdekében.
Izrael a tárgyalási pozícióit próbálja erősíteni
Izrael ennek ellenére az arab lap szerint azért nyomul előre, hogy kedvezőbb tárgyalási pozíciót szerezzen. Az izraeli hadsereg már közzétett egy térképet, amelyen látható az előrenyomulás, az úgynevezett biztonsági pufferzóna kiterjesztése, amelyet Izrael meg akar tartani, amely a Litani-folyón túlra is kiterjed. Ez megszállt libanoni terület. Ide tartoznak azok a területek is, amelyeket jelenleg heves bombázások érintenek, ahol az izraeli hadsereg előrenyomulni próbál, és ahol a Hezbollahhal vívott harcokban veszteségeket is szenved.
A nyilvánosságra került beszélgetések szerint Izrael több területet, több dombcsúcsot szeretne megszerezni, hogy erősebb pozícióból tárgyalhasson a libanoni kormánnyal. De talán ennél is fontosabb, hogy ez segítse a kompromisszum elérését az amerikai kormánnyal.
Megszólalt Vance az irániak lépéséről
J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke a Fox Newsnak azt nyilatkozta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy Irán lezárná a Hormuzi-szorost.
Biztos benne, hogy „fenn tudjuk tartani a tűzszünetet”.
Vance szerint vasárnap Svájcban tárgyalásokra kerülhet sor Iránnal. Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai zsidó tárgyalók tehát már ott vannak. Ő maga hamarosan Svájcba utazik – mondta Vance. „Várhatóan a következő napokban elutazom” – mondta. „De tudják, ez mindig egy kényes vállalkozás, és a diplomáciai protokollokat be kell tartani” - idézi a Világgazdaság.
Frissítés: Vance semmi jelét nem látja, hogy zárva lenne Hormuzi-szoros - Genfbe várják az iráni delegációt
Az amerikai kormányzat tárgyalódelegációja már Genfben van, és bizonyos technikai részleteken dolgozik az iráni féllel tervezett tárgyalások megkezdéséhez - jelentette ki JD Vance amerikai alelnök szombaton.
Az alelnök a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban elmondta, hogy a tárgyalóküldöttség Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember, az elnök vejének vezetésével szombaton érkezett meg Svájcba.
Elmondta, hogy az iráni kormány megbízottjai és a közvetítésben részt vevő katari és pakisztáni kormánytisztviselők vasárnap érkezhetnek oda, amikor egyeztethetnek, bár elismerte, hogy a menetrendben vannak bizonytalanságok.
Az alelnök közölte, arra számít, hogy a következő napokban ő is Genfbe utazik, hogy bekapcsolódjon a tárgyalásokba, de megjegyezte, hogy a "diplomáciai protokoll" miatt ez bizonyos előkészítést igényel.
JD Vance szavai szerint a megbeszélések első szakaszában az Irán birtokában lévő magas fokon dúsított urán sorsáról, annak átadásáról lesz szó.
Az Egyesült Államok célja, hogy Irán kezében a lehető legkevesebb kártyát hagyja
Hozzátette: az Egyesült Államok célja, hogy Irán kezében a lehető legkevesebb "kártyát" hagyja arra az esetre, ha nem tartaná be vállalását, és mégis ismételten nukleáris fegyver kifejlesztésébe kezdene, újjáépítve a katonai eszközökkel lerombolt programját.
Az alelnök kijelentette, hogy Egyesült Államok semmi jelét nem látja annak, hogy Irán továbbra is lezárva tartja a Hormuzi-szorost.
Hozzátette, hogy pénteken 16 millió hordónyi kőolajat szállítottak keresztül a szoroson, ami megegyezik a konfliktus előtti mennyiséggel. Arra ugyanakkor rámutatott, hogy a hajózási útvonalon telepített aknák eltávolítása időt vesz igénybe.
Az Egyesült Államok és Irán között a héten aláírt egyetértési nyilatkozat értelmében 60 napos tárgyalási időszak kezdődött a két fél között, ami hosszú távú békemegállapodást céloz, és az iráni atomprogram lezárásának gyakorlati részleteiről szól.
(Világgazdaság MTI nyomán)