Richard Goldstone (a képen) egykori ügyészt nevezték ki a Gázában elkövetett izraeli háborús bűnöket kivizsgálni hivatott testület élére. A korábban dél-afrikai bíróként is tevékenykedő zsidó dolgozott a hágai Nemzetközi Bíróságnak a néhai Jugoszláviában és Ruandában elkövetett emberiség elleni bűntettek feltárásában is. Goldstone mellett még tagja lesz a testületnek az angol jogász professzor, Christine Chinkin, az ír Desmond Travers és az elismert pakisztáni emberi jogi harcos, Hina Jilani.
Goldstone reményét fejezte ki, hogy a hatóságok mindkét érintett oldalról segíteni fogják a testület működését, hogy kapcsolatba léphessenek az áldozatokkal a palesztin fennhatóság alá tartozó területeken és a megszállás alatt lévőkön is. Goldstone a háborús bűnök és az emberi jogok megsértésének felderítését nevezte meg a testület fő céljainak. 
A testületet egyébként az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága (UNHCR) hívta életre, és az eredeti elképzelésnek megfelelően nem csak a 23 napos gázai háború, hanem az azt megelőző és követő események kivizsgálása is feladata lesz. Az UNHCR elnöke, Martin Uhomoibhi egyébként kiemelte, hogy a testület munkájának csak akkor lesz értelme, ha azt egy teljesen független és tényekre, bizonyítékokra alapozott nyomozás előzi meg. Ezzel ugyanakkor már előre is vetítette a biztos kudarcot, hiszen, ismerve Izrael állam hozzáállását az ENSZ-határozatokhoz (eddig több mint 45-öt hagyott teljesen figyelmen kívül, sokszor az USA vétója mentette meg egy-egy kötelező érvényű határozat meghozatalától), illetve a háborús bűnösöket rejtegető magatartását, nem sok esélye lesz annak, hogy tényfeltárást tudjon végezni a testület az Izrael által megszállt területeken. Nem is jelezte eddig a terrorállam, hogy együtt kívánna működni ebben az ügyben. (A saját "vizsgálatait" pedig már lezárta, és érdekes módon egy gyerekgyilkos, kórház- és iskolaromboló terrorista sem bűnös.)
Meg kell még említenünk, hogy Ariel Saront háborús bűnösként tartja nyilván a Hágai Nemzetközi Törvényszék, és ezért nem is mert Európába, illetve Brüsszelbe utazni, mert akkor letartóztatták volna. Természetesen arról szó sem lehet, hogy Saront kiadják a törvényszéknek (ugyanakkor a Simon Wiesenthal Intézet akár a világ legeldugottabb helyéről is képes bíróság elé citálni „úgymond” náci háborús bűnösöket). Izrael ugyanis nem tagja a Hágai Nemzetközi Törvényszék mandátumát elismerő országok közösségének, ahogy az USA sem. Innentől kezdve pedig nem vonatkoznak rá az elemi törvények, szabadon gyilkolhatnak retorzió nélkül. Izrael felelősségre vonása ezért csak egy speciális, külön erre a célra létrehozott törvényszéken keresztül lenne lehetséges, ahogy ez történt a volt Jugoszlávia esetében is. 
Az UNHCR speciális küldötte, Richard Falk (aki egyébként szintén zsidó származású, de ennek ellenére abszolút nem lehet Izrael iránti elfogultsággal megvádolni) márciusi jelentésében „a sűrűn lakott polgári területek ellen elkövetett masszív katonai akcióval” vádolta meg a műállamot (ez egyébként már eleve háborús bűnnek minősül), a lassan már 2 év óta tartó teljes izraeli földi, légi és vízi blokádot pedig „a civil lakosságot megbénító és ellehetetlenítő embertelen gyakorlatnak” (ez szintén háborús bűnnek minősül) nevezte.
Ehhez járul még hozzá a zsidó háborús bűnök harmadik sarkalatos pontja, nevezetesen a harci cselekmények alá vont terület lakosságának a meneküléshez való jogának a megvonása, ami a teljes blokád miatt eleve lehetetlen volt. Zsidó származása ellenére a zsidó hatóságok megtagadták Falknak az Izraelbe való belépést. Az a zsidó, aki kritikával mer élni Izraellel szemben, már nem jó zsidó? A kérdés most már csak az, hogy Goldstone milyen szerepet fog vállalni a testület munkájában: rendes cionista zsidóként mosdatni fogja a háborús bűnös Izraelt, vagy pedig képes emberileg felnőni a feladathoz, mint kollégája, Falk.
(Olvasónktól - Press TV nyomán)