Hétfőn meg kell semmisíteni a választási irodákban az októberi önkormányzati választás ajánlóíveit, a szavazólapokat és az egyéb választási iratokat, a jegyzőkönyvek kivételével, amelyeket a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik tovább.
A választási eljárásról szóló 2013-as törvény előírja, hogy a szavazás után a szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig meg kell őrizni úgy, hogy azok illetéktelenek számára ne legyenek hozzáférhetőek.
A szavazást követő kilencvenedik nap utáni első munkanapon a választási iratokat a jegyzőkönyvek kivételével meg kell semmisíteni, és a jegyzőkönyvek első példányát a Magyar Nemzeti Levéltárnak át kell adni.
Vagyis a szavazólapokat hétfőn meg kell semmisíteni a helyi választási irodákban, ahogyan az ajánlóíveket, a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok kinyomtatott jegyzékét is.
A helyi önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, milyen módon semmisítik meg az iratokat, a leggyakrabban ledarálják azokat.
Ha azonban a választás eredményével összefüggő büntetőeljárás van folyamatban, akkor az érintett iratokat az ügy jogerős lezárásáig kell megőrizni.
A VI. kerületben szeptember végén tett feljelentést a baloldali összefogás választási bizottsági delegáltja, Kékesi Tibor, miután több száz olyan ajánlást talált a Fidesz és a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja által leadott íveken, amelyeken az adatok azonossága másolásra utal.
Az ügyben a választási eljárás rendjének megsértése miatt eljárás indult, a rendőrség az ajánlóíveket lefoglalta.
(MTI)