1939-ben, a mozgósításkor a Wehrmacht felállított 35 hidászzászlóaljat. Ezek négy századból és a kiszolgáló egységekből álltak. A hidászzászlóaljak mellett a Wehrmacht felállított 19 hidásztörzset is. Ezeknek az volt a feladatuk, hogy koordinálják a sok hidászalakulatot. Az előbbiek mellett felállítottak hidászfelszerelést szállító zászlóaljakat is.

A Wehrmacht amúgy arra törekedett, hogy ha lehet, akkor ne kelljen hidakat építeni. Ezt úgy érték el, hogy még a visszavonuló ellenséges csapatok előtt érjenek a folyókhoz, elfoglalva a hidakat. Ehhez erős felderítő alakulatokat alkalmaztak.

1941-ben, a Barbarossa hadművelet kezdetekor a szovjet és a német hadosztályok is rendelkeztek saját hidászegységgel. Emiatt elvileg önerőből képesek voltak folyókon átkelni.

A hidászalakulatok mindkét oldalon teljesen motorizáltak voltak. Ez annak ellenére volt így, hogy mindkét oldalon a gyalogság gyalogolt, az ágyúkat pedig lovak vontatták.

A német hadosztály hidászegysége képes volt egy 54 méter hosszú és 16 tonna terhelhetőségű hidat építeni. 8 tonna terhelhetőség mellett a hossz 83 méterre nőtt.

A szovjetek ’41-ben a tapasztalataikból arra a következtetésre jutottak, hogy a hadosztályparancsnokaik nem képesek a hidászegységeket felhasználni. Ezért ’41 végére azokat elvették a hadosztályoktól.

A hadosztályok csökkentésének részeként a szovjetek a támogató egységeket elvették azoktól, és központi irányítás alá vonták. Ennek ’43-ra kezdtek eredményei lenni, mivel akkoriban már jelentős számú, nagy létszámú hidászalakulattal rendelkeztek. Míg a németek legnagyobb hidászalakulatai zászlóalj nagyságúak voltak, addig a szovjetek a háború végén már ezredeik és dandárjaik voltak.

Egy szovjet önálló nehézhidászezred 700 fős volt, és képes volt egy nagy terhelhetőségű hidat 3 óra alatt felépíteni. Egy szovjet önálló közepes hidászzászlóalj képes volt egy 100 méteres, 30 tonna terhelhetőségű hidat felépíteni 2 és fél óra alatt. A legtöbb harckocsi használhatta a közepes hidakat.

43 folyamán a németek elvették a hidászegységeket a gyaloghadosztályaiktól, de a páncélos hadosztályoktól nem.

A műszaki alakulatok terültén a szovjetek nagyobb mértékben specializálva voltak, mint a németek. Ezzel szemben a német hadosztályok műszaki alakulatai sokoldalúbak voltak, tehát építhettek hidat, részt vehettek áttörésekben, vagy pedig akár aknamezőket telepíthettek.

A Wehrmacht jelentős mértékben alkalmazott segédcsapatokat. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Birodalmi Munkaszolgálat volt. A német katonáknak a sorkötelesség előtt fél évet a munkaszolgálatban kellett tölteniük, ahol fizikai munkát végeztek. A háború idején a munkaszolgálatosokat leginkább a műszaki csapatok alkalmazták, ahol utak és repterek építése volt a feladatuk, bár másra is bevetették őket.

Mivel az RAD egy több százezres szervezet volt, ezért szimplán a munka ereje miatt jelentősen segítette a műszaki csapatokat.

A háború végén a német és a szovjet hadosztályok létszáma is teljesen feltöltött állapotban 10 ezer fő körül volt. Ennek ellenére a német hadosztályoknak jóval nagyobb műszaki zászlóaljuk volt. Míg a szovjet lövészhadosztály műszaki zászlóalja 200 fős volt, addig a német népi gránátoshadosztályé közel 500 fős volt.

(Olvasónktól)

Korábban írtuk: Amikor a híd túl messze van: a Wehrmacht és Vörös Hadsereg összehasonlítása a folyóátkelés területén

Források:
Handbook on USSR military Forces
Alex Büchner: The German Infantry Handbook
Gordon L Rottman: World War 2 River Assault Tactics
Lexikon der Wehrmacht
https://www.lonesentry.com/articles/intelligence-report/engineers-german.html
https://www.feldgrau.com/ww2-german-national-work-service-reichsarbeitsdienst/