Ismét lecsapott az Anonymous és a vele szövetséges néhány más hackercsoport: a célpont ezúttal is Izrael volt. Az akció az izraeli titkosszolgálat, a Moszad hivatalos weboldala ellen irányult. Állítólag több mint 30 ezer izraeli politikus, katonatiszt, rendőr és feltételezett Moszad-ügynök neve, személyi azonosító száma, e-mail címe, telefonszáma és tartózkodási helye került nyilvánosságra.

Az internetes támadásban részt vett az Anonymus mellett a Sector404, valamint a RedHack elnevezésű hackercsoport is. Ha bárkit érdekel, hogy van-e az ismeretségi körében Moszad-ügynök, esetleg tudni szeretné, a politikusok közül kik dolgoznak közvetlenül az izraeli titkosszolgálatnak, az alábbi linkek segítségével tájékozódhat:
Az Anonymus hackercsoport 2012 novemberében, a Gázai övezetben végrehajtott izraeli vérengzést követően jelentette be, hogy támadásokat fog intézni különböző izraeli intézmények weboldalai ellen. Az akciósorozat az #OpIsrael fedőnév alatt zajlik. Az Anonymus a Twitteren azt közölte, hogy „el fogja tüntetni a zsidó államot az internetről”. A csoport bejelentette azt is, hogy 2013. április 7-én egy újabb, minden korábbinál erőteljesebb támadás várható.

A Russian Today című orosz internetes újság a kibertámadás hírét kommentálva leszögezi: egyelőre nem lehet tudni pontosan, hogy a nyilvánosságra került információk megfelelnek-e a valóságnak vagy sem.
Perge Ottó - RT News - hackread.com nyomán
Kapcsolódó: