Egy beteg lelkű kaliforniai professzort, Jeffrey A. Milest nagyon zavarta, hogy a tündérmesék mindig úgy végződnek, hogy a királyfi elnyeri méltó jutalmát, a királylányt, ezért megírta a The Princes and the Treasure (A hercegek és a kincs) című "gyerekkönyvet". Két királyfi próbálja benne megmenteni a világszép királykisasszonyt (aki mellesleg leszbikus), ám közös kalandjaik során "egymásba szeretnek". A normálisabb amerikai szülők persze tiltakoznak a gyermekek buzivá "nevelését" célzó aljas merénylet ellen.
Zoom
A könyv a közkönyvtárakból is kikölcsönözhető, ezt pedig nem hagyhatta szó nélkül az amerikai nonprofit keresztény szervezet, az American Family Association (AFA) sem.
A szervezet képviselője a Christian Post nevű újságnak nyilatkozott, nyilatkozatában pedig kifejtette, hogy a könyv lapjain látottak nagyon erős hatással lehetnek a fiatalok lelkére. Szerintük egyetlen felelősen gondolkodó könyvtárnak sem volna szabad kitenni a polcra egy ilyen olvasmányt, és egy felelősen gondolkodó iskola sem vehetné be a tananyagba. A könyvtárak nem tudnak minden megjelenő könyvből saját példányt tartani, dönthetnek úgy, hogy bizonyos könyveket nem vesznek fel a gyűjteményükbe, és az egyesület szerint azzal sincs semmi baj, ha a szülő kéri a könyvtárat, hogy ne tartson olvasópéldányt a nemkívánatos kötetből. A keresztény szülők nemcsak a saját gyerekeik erkölcseit akarják megvédeni, de a többi gyerek kezéből is ki szeretnék venni az efféle beteges könyveket.
Zoom
Az AFA szerint ha egy szülő ezt a könyvet szeretné a gyerekének, akkor menjen fel az Amazonra, és vásárolja meg a saját pénzén, ne pedig az adófizetők pénzét költsék ilyesmire.
(Bookpatrol - Könyves blog nyomán)
Kapcsolódó: